Az irodalmi szamuráj

2016.03.30.
Olvasták: 848

Az igazi, macsós szamurájokról úgyszólván mindent tudunk. Közismert például, hogy Rózsa Sándort is megszégyenítő módon bő gatyóbisban járnak, és hogy a kardjuk a mindenük. A legenda részletesen beszél arról az esetről, amikor egy szamurájnak felajánlották, hogy választhat egy egész falu vagy egy fél kard között és ő habozás nélkül a fél kardot választotta.

Az irodalmi szamuráj hasonló ehhez, csak éppen egészen más. Őneki is van, hogy felajánlanak egy egész falut vagy egy könyvet, és ő ugyancsak fékezett habzással a könyvet választja. Ezt csapja be a hóna alá, és slattyog vele végig a strandon, hogy a dús vegetációjú Pina Colada árnyékában napozó nőcskék azt higgyék róla, akadémikus ő, nem pedig gyalogszamuráj.

De tévedés azt hinni, hogy az irodalmi szamuráj leplezni igyekszik önnön szamurájságát. Ha nem is büszkén, de önként felvállalja az ezzel együtt járó tömény nincstelenséget. Az igazi, kardozós szamurájokhoz hasonlóan ő sem veszi körbe magát tárgyakkal, legalábbis nem olyanokkal, amelyeknek pénzben kifejezhető értékük is van. Egy-két száz könyv, néhány sör a hűtőben, tiszta gatya a sifonérban, oszt annyi. Az irodalmi szamuráj küldetést cepel a hátán: meg akarja váltani a világnak azon részét, amely a Jupiter pályáján belül terpeszkedik. Az ezen kívül eső fertályok iránt majdhogynem közönyt érez, kivéve, ha sci-fi irodalmi szamurájként jegyezteti magát, mert akkor galaktikus ufókat és lélektelen tekintetű alieneket vizionál.

Az igaz szamuráj – mint tudjuk – alárendelt viszonyban áll az őt foglalkoztató urasággal, és ez az irodalmi szamurájra is igaz, de ő nem valamiféle hűbérúrnak a hűbérese, hanem a hűkiadóknak és hűszerkesztőknek a hűvazallusa. Ott lebzsel a redakciók környékén, hátha kap valami megbízást, mondjuk irodalmi bérgyilkosságot. Ilyenkor lassú, ünnepélyes mozdulattal előveszi a segge alól a saját, bibliofil kiadású kötetét, rituálisan lefújja róla a port, és méltóságteljes nyugalommal vár a kedvező alkalomra, hogy a kiszemelt áldozat képébe olvashasson egy hosszabb idézetet.

Az irodalmi szamuráj alapvetően romantikus lény. Hisz például a honoráriumban, még ha nem is találkozik vele. A Honorárium az ő istene, ennek áldoz, emiatt fenekedik és küzd az olykor rideg módon embertelen lap- és könyvkiadókkal. Ott áll készenlétben, lesi a Facebook oldalukat, hátha kizöldül a nevük mellett a pötty, mert akkor diszkréten, szamuráj módon megkérdezheti: viheti-e már a számlát.

Az irodalmi szamurájok nagy többsége irodalmi szamuráj közösségekbe tömörülve gyakorolja hivatását. Ezeken belül ki-ki a vérmérséklete szerint produkálja magát, de a többségre a szelíd tartózkodás a jellemző. Az irodalmi szamuráj általában nem megy bele olyan csetepatéba, amelynek egymás ádáz gúnyolása a vége, mert az irodalmi szamuráj tiszteli a másik irodalmi szamurájt. Véleményt formálni csak arról a harmadik irodalmi szamurájról szokott, aki nincs jelen a beszélgetésnél. Hisz a könyv mindent átfogó, ősi erejében és abban, hogy mindenki szarabbul ír őnála, de ezt nem mondja ki. Ezért irodalmi szamuráj. Ha kimondaná, irodalmi kamikázé lenne.

Kurblish Ágost

Fiatal novellista, az ISZONY A KÁLYHACSŐBEN című antológia szerzője.

Ne hagyja ki ezt sem: