Minden évben, amikor az ősz kezd szomorkássá válni, és az ereszcsatornákról nagy cseppekben hullik le ránk a keserűség, előbújik valahonnét az irodalmi Nobel-díj lélekszorongató mizériája. Ha akarjuk, ha nem foglalkoznunk kell az egykorvolt dinamitgyáros hagyatékával, amely kiadós pénzeső formájában zuhog rá a boldog kiválasztottakra. Mindebből számunkra csak az irigység válik empirikus módon érzékelhetővé, akár egy firhang, ami önműködő üzemmódban zárja el tőlünk a józan ítélőképesség kilátását.
De a tudomány megköveteli, hogy az irodalmi Nobel-díj ügyében is tisztán lássunk. Még magánemberként sem engedhető meg, hogy a hétköznapi véleményformálás szintjén hülyeségeket beszéljünk, hiszen a hétköznapi észjárással lehetetlen megérteni és megmagyarázni a díj odaítélő bizottságának döntését, ami súlyos társadalmi feszültségeket okozhat.
Mindezt, vagyis a tisztánlátást elősegítendő, a Nagy Hadron Ütköztető Irodalmi Részlegében nemrégiben olyan kísérletsorozat indítottunk útjára, amely az irodalmi Nobel-díj metafizikai fenoménjának egyszer s mindenkori rendbetételét szolgálja. A tudományos részletekkel most nem untatnám önöket, elégedjenek meg azzal, hogy szavakat, mondattöredékeket ütközetünk és a kapott reakcióból arra próbálunk rájönni, mikortól lesz belőlük irodalom, de maradjunk meg inkább a tényeknél.
Ezek pedig a következők: a) az irodalom egyre jobban kezd eltávolodni a könyvektől, és a hagyományos, zárt szerkezetű szövegtől, b) az újszerűség, a stílusteremtés sok író számára marginális jelentőségű szempont, c) az irodalmi siker nem az olvasók számával, hanem a médiahírveréssel függ össze, így nagyon sok olvashatatlan írásmű szerzője dicsekedhet azzal, hogy sikeres, d) az olvasó igénye, hogy érdekes, izgalmas és igényesen megírt műveket kapjon, teljesen mellékes.
Mindezek így, együttesen metafizikai alapra helyezik az irodalmi Nobel-díjat és érthetővé teszik körülötte a felhajtást. A hétköznapok síkjára lefordítva ez annyit jelent, hogy a régi, száz vagy akár ötven évvel ezelőtti paraméterek a díj odaítélésekor ma már nem játszanak szerepet. Ad absurdum még az is megtörténhet, hogy egy írástudatlan rakodómunkás kapja meg az elismerést, pusztán azért, mert a politikai helyzet a zsűrit erre predesztinálja.
Arra a kérdésre, hogy az irodalmi Nobel-díj végső szétesése mikor következik be, a Nagy Hadron Ütköztetőben folytatott kísérletek most még nem tudnak hajszálpontos választ adni, de hogy ez csupán idő kérdése, az nagyon valószínűnek látszik. Reméljük, ez mindannyiunkat megnyugtat.