Nem kétséges, hogy az esküvői fotózás az utóbbi néhány évben valóságos revolúción ment keresztül. Ahhoz képest, hogy húsz, harminc évvel ezelőtt ezek a képek még maguk voltak a sablonosság megtestesítői, ma már egy új művészeti ágat hívtak létre, amely a fogyasztói igény megnövekedése miatt az egész fotográfiát bekebelezéssel fenyegeti.
Mint minden folyamat, amely a semmiből indul és a valami felé halad, ez is gerjeszti önmagát. Se szeri se száma az esküvői fotográfiával foglalkozó weboldalaknak, vállalkozásoknak és oktató videóknak. Némi túlzással egy modern, nívósnak tartott esküvői fotósorozat felölel minden olyan elemet és technikát, amely a hollywoodi blockbusterekben megtalálható. Van bennük akció, dráma, emóció és természetesen pikantéria, bár ez inkább a kevésbé sikerült munkákból röppen elő. Ha pedig egy kicsit továbbmegyünk ezen az útvonalon, döbbenettel vesszük észre, hogy az esküvői fotográfiák megkomponálását és kivitelezését mennyi munka és szervezés előzi meg! Messzemenőkig nem elég már az, hogy kiteszünk egy hokedlit az udvar végébe, amelyen a menyasszony szelíden helyet foglal, a vőlegény pedig mögé állva oltalmazón ráhelyezi a kezét szíve választottjának csupasz vállára. Ma már az ilyesmi elképzelhetetlen.
Azokban a régi, hokedlis időkben a mozgalmasságot még az udvar porában kapirgáló tyúkok és az ólból kiszabadult süldő malacok testesítették meg – a leleményes fotográfus szánt szándékkal komponálta be őket a fotóba, hogy ezzel is erősítse a tehetősség látszatát –, ám újabban a jó módot márkás gépkocsik, yachtok és nagyképernyős LED-televíziók jelképezik. Emiatt a neten valóságos miriádjuk van a nemesül döbbenetes lakodalmi képkollekcióknak, és most nem csak azokra a kompozíciókra gondolok, amelyeken tehénszaros baltával szelik ketté a tortát, hanem főleg azokra, amelyeken a pár bankrablást vagy más akciót imitálva alapozza meg magánélete boldogságát.
A fotográfust ezek az igények hatalmas kihívás elé állítják. Mostanában már nem elég, hogy csúcstechnikás gépekkel lövöldözik a kuncsaftjaikat, az elvont pózokon is agyalniuk kell. Az esküvői fotográfia így félig-meddig pszichológia, mert a fotográfusnak be kell látnia a házasulandó pár lelkébe, sőt a násznépébe is, mert szem előtt kell tartania, hogy a végeredményt a Facebookon több százan fogják lájkolni és kommentelni.
Mindent összevetve az esküvői fotográfia a legkomplexebb és a legkockázatosabb tevékenység amely művészi kifejezés tekintetében egy alkotót vagy alkotói csoportot utolérhet. Még azt is megkockáztathatjuk, hogy mint műfaj, éppen ezekben a napokban, órákban és percekben éri el a végső korlátait. Mert gondoljunk csak bele: egy olyan korban, amikor esküvői fotó és a Photoshop házasítása terén már mindent elértek – volt már esküvő a Marson, a Jupiter holdjain, de még tán a pokolban is –, mire számíthatnak a majdan házasulandók?
Vegyék elő ismét azt a bizonyos hokedlit és retróhangulatot keltve állítsák a malacok közé, vagy a szánt szándékkal fekete-fehéren hagyott fotót temperával színezzék rikítóvá? Megannyi bizonytalan, kétes kimenetelű próbálkozás, amit nem ajánlunk senkinek, de a szelfivel talán érdemes próbálkozni. Pláne a nászéjszakán.
