Az ember, aki nem nyert a lottón semmiben sem különbözött attól az embertől, aki viszont nyert, kivéve azt az apróságot, hogy ő nem nyert. Mi, akik ismertük őt, és tán szerettük, vagy csak kedveltük egy gyönge pillanatunkban, azt hittük, olyan, mint mi, szerencsés, életre való, fasza gyerek, de amint kiderült róla, hogy nem nyert, ez drámaian megváltozott. Ahelyett, hogy igyekeztünk volna minél távolabb kerülni tőle, úgy alakítottunk a programjainkat, hogy azok minél közelebb legyenek hozzá. Ha megkérdezte volna tőlünk valaki, miért teszünk így, minden bizonnyal azt válaszoljuk, hogy csak, mert az igazságot senki nem merte volna bevallani: ez az ember nem nyert a lottón, ami észtveszejtő módon izgalmas, olyannyira, hogy kész őrület.
A kezdet kezdetén, amikor erről a híres nem nyerésről az emberek még csak pletykálkodtak, olyasmi nem fordulhatott elő, hogy egy szomszéd becsönget emberünkhöz, és azzal az ürüggyel, hogy elfogyott otthon a só, autogramot kér tőle. Ám ez hamar megváltozott, mert az ilyesmi ugye, gyorsan terjed. Az ember, aki nem nyert a lottón egyszer csak azt vette észre, hogy amerre halad az utcán, csődületeket okoz, mert felismerik, ujjal mutogatnak rá, és közben arról pusmognak, hogy igen, ő az, aki nem nyert a lottón.
Idő kérdése volt, hogy a média figyelme is rávetüljön. Eleinte csak újságíró tanoncokat szabadítottak rá, hogy nyilatkozzon ennek vagy annak a lapnak: milyen érzés nem nyerni a lottón, aztán megjelentek a háza előtt a tévériporterek, majd a nagy nemzetközi hírügynökségek. Innentől pedig nagyon hamar bekövetkezett az az állapot, hogy egy lépést sem tehetett, mert az utca embere rögtön felismerte a tévéből, a netes videókból és az óriásplakátokról, ami egyenes ágon vonta maga után azt a nem kívánt állapotot, hogy egyre több barátja, rokona és ismerőse lett, akik mind kikanyarítottak egy darabot az életéből. Egy fiatal író még könyvet is írt róla, de a róla forgatott film ötletét visszautasította, mondván, igaz, hogy nem nyert a lottón, ami nagy dolog, ám ha fél lábon állva, fél szemünket letakarva nézzük ezt az egészet, akkor megfelelő fényviszonyok közepette akár még balszerencsének is tűnhet, szóval nem csak övé az érdem.
De ez a sok macera még belefért volna, ha nem tűnnek fel a vonzáskörzetében olyan kétes alakok, akik a titkát próbálták kifürkészni. Milyen trükkel érte el azt, hogy nem nyert? Van valami szisztémája? Ilyen és hasonló kérdésekkel nyaggatták, amivel az idegeire mentek. Elég volt kitennie a lábát az utcára, máris tüntetésekbe hajló hisztéria támadt körülötte, ezért inkább otthon maradt. Abban bízott, a világ előbb utóbb megfeledkezik róla, mert hát bármilyen szép és jó is minden, és bármennyire is fejlődik az élet, nagyritkán azért mégis előfordul az, hogy valaki, valahol utolér a balszerencse. Mindennek igen csekély a valószínűsége, mert hiszen ma már az sem számít peches állapotnak, ha valaki férfinak születik, de inkább nő szeretne lenni. Csak egy kis birizgálás a pimpellője körül a szikével és máris teljesült a kívánsága. Csodálatosan szép ez a világ, ami körülvesz bennünket, nem csoda, hogy aki mozogni bír, úgy ácsingózik egy kis kudarcra, ahogy a profik közé keveredett kártyaspíler az ötödik ászra. Nem nyerni a lottón ebben a csodavilágban kész kiváltság, de ha azt nézzük, mennyire macerás, akkor inkább átok.
Ezt nyilvánosan az emberünk sem merte bevallani, nehogy azt mondják rá: megőrült. Lottóvesztesnek lenni a csúcsok csúcsa, ezt nem lehet kétségbe vonni. De ha neki ilyen szépen összejött, másnak miért nem sikertelenülhet? És az is világos, hogy ez a sokak által irigyelt állapot egyszer véget fog érni, és akkor oly mértékben kiérdemli Fortuna figyelmét, hogy arról kódul. Ahogy az űrben kihunynak a csillagok, és megszűnik a világosság, úgy kopik majd el az ő balszerencséje is, hogy átadja helyét annak a nem kívánt állapotnak, ami már senkit nem fog érdekelni, mármint, hogy egyszer, merő véletlenségből nyerni fog a lottón. Mennyi idő is kell ehhez? Úgy négy öt milliárd év, de lehet hogy tíz. Szóval megnyugodhat.
