Valamit muszáj tenni a közlekedéssel, mert a belső égésű motorok maholnap elszívják előlünk a levegőt. A tudomány mai állása szerint a megoldást az elektromos járművek hozzák el számunkra, pedig ha jobban belegondolunk, azok sem éppen környezetkímélők. Nem pöfögik tele szén-dioxiddal az atmoszférát, de az elhasznált akkumulátoraikkal olyan mennyiségben gyártják a veszélyes hulladékot, hogy az több, mint hajmeresztő. Nem beszélve arról, hogy az akkuk gyártása során a bennük lévő anyagokért gyakorlatilag szét kell trancsírozni az egész bolygót.
A legüdvözítőbb az lenne, ha visszatérnénk a régi, jól bevált közlekedési eszközünkhöz, a lóhoz. Kétségtelen, hogy mint állat, a ló nagyokat fingik meg böfög is, miáltal metánt bocsát a levegőbe, de korántsem annyit, mint egy tehén. Mellette szól, hogy szép barna szeme van, nem beszélve az egyéb testrészeiről, amelyek szintúgy figyelemre méltóak. A feladat csupán az, hogy a lovat elektromossá kell tenni, és bár nem vagyok jártas ebben a témában, feltételezem, hogy a modern tudománynak ez nem okoz gondot. A genetika és a logisztika csodákra képes, legalábbis én nagyon csalódott lennék, ha a ló esetében nem működne az összefogás (főként úgy, hogy a magyar ellenzéknek ez prímán sikerült, tekintet nélkül a politikai hovatartozásra).
Tételezzük fel hát, hogy a lovat sikerül elektromossá tenni. Onnantól sima az ügy, mert a ló farkát csak bedugjuk a konnektorba, és amíg alszunk, vagy a kávénkat isszuk, szépen feltöltődik energiával. A parkolók helyét átvennék a westernfilmekből ismert pányvázó alkalmatosságok, amelyekre a gyeplőt ráhajítva aktiválhatnák a parkolási rendszert. A lónak volna rendszáma is, de csak hátul, és a farok fölcsapása után válna láthatóvá.
Kényes, de nem megoldhatatlan kérdés ugyanekkor a lócitrom kezelésének ügymenete, mert a ló csak mint közlekedési eszköz működne árammal, szolgálaton kívül ugyanúgy abrakolna és potyogtatna, ahogy a legszebb békeidőkben. Gyanítom viszont, hogy ez a kibocsátott termék az elektromágneses hatás következtében hozzátapadna a fémhez, ezért hagyományos vaslapáttal nem lehetne fölszedni. A megoldás az, hogy a szakemberek falapátot vetnének be ellene, vagy műanyagból valót, de abból semmi esetre sem egyszer használatost.
A ló egyetlen töltéssel, vígan nyihaházva tenne meg úgy negyven kilométert, mégpedig lépésben, mert a vágta másik mese. Ezt az opciót csak előzéskor volna tanácsos bekapcsolni, mert gyorsan kisütné a lóból a töltést, és mi ott maradnánk a sztrádán egy békésen legelésző állattal.
Mindennek ellenére az elektromos ló mégis a jövő közlekedési eszköze, csak győzzük kivárni, míg a sok napelem- és villanyautó hívő erre ráeszmél. És mert ez nem a homályos és bizonytalan jövő várománya, jó tanácsként mondom: már most gondoskodjanak maguknak pacikból. Amíg a mesterek bele nem applikálják a villanyt, házi kedvencként is üzemeltető, ha győzik az étvágyát szénával.
