Az angol szomszéd

2023.08.26.
Olvasták: 282

Ma reggel, amikor egy bögre kávéval a kezemben beszédelegtem a szerkesztőségbe, a főnököm rögtön lerohant, hogy: nézd csak Rudi, mit találtam: egy bolgár író legújabb regénye! Nem lenne kedved írni róla egy pöpec ismertetőt?

Kapásból vagy száz olyan tevékenységet fel tudtam volna sorolni, amihez nagyobb kedvem támadt, de azonnal rávágtam: Nagyon is! Mikorra legyen készen? A  beosztottak számára ez a rendszeresített válasz, ha a kedve felől célozzák meg egy új feladattal. És a főnök nem is állt meg ennél a pontnál, mert így folytatta: Olyan ez a könyv, mintha regénytáras haverunk, Majoros Sándor írta volna. Pompás a humora, pergő a ritmusa, és nem is terheli túl az elmét. Nem ártana, ha ebből a közelítésből írnál róla. És nehogy kiszúrd a szemem olyan bullshittel , amitől az unalom is lemegy alfába. A modern olvasó arról ismerszik meg, hogy nem olvas. Hosszú, bullshit könyvismertetőket egyáltalán nem, és rövideket is csak módjával. Szóval legyél friss, üde és formabontó. Az anyagot délre kérem word-formátumban.

Azzal faképnél hagyott, kezemben a könyvel, amire most már szabadon ránézhettem. Egy bizonyos Mihail Vesim írta, akinek nevéről azonnal a vesém jutott eszembe (látens bolgár-magyar nyelvrokonság?), mert az bizony porzott. Át is vonultam a Kerge Birkába, és rendeltem egy krigli sört. Immár megfelelő körülményeket teremtettem ahhoz, hogy belelapozhassak a könyvbe. A kritikusok ősi gyakorlatát követve, először én is megpróbáltam felfedni az író személyazonosságát. Nehogy lehúzzam, aztán meg kiderüljön róla, hogy a főnököm távoli rokona. Nehezítette a dolgomat, hogy  a szerző kivonatolt életrajzát a könyvet jegyző Napkút kiadó elfelejtette rátenni a borítóra, ami tán hiba, tán csak figyelemelterelő trükközés. Emlékezzünk csak a sokunk által csodált Majoros Sándor méltán népszerű álnéven írt remekművére, a Közelebb, mint amilyen távol című kalandregényre. Ott bezzeg a kiadó nem vonakodott megjelentetni a fiktív szerző, Rahim Berisha rövid életrajzát. (Ezt csak a főnököm kedvéért írtam ide, mert felhívta a figyelmemet az ilyen irányú megközelítésre.)

Elővettem hát a mobilomat, és bepötyögtem a Google-ba: Mihail Vesim. Hamar kiderült, hogy ez egy álnév, vagyis a főnök jó irányban tapogatózott. A szerző apja az ismert bolgár író, Georgi Misev, és a fiú így akarja magát megkülönböztetni tőle. Nincs ebben semmi meglepő, nálunk, magyaroknál is fut néhány szerző, akit az ugyancsak irodalmár apjuk nevén jegyeztek be az anyakönyvbe, és ők mind vért izzadtak, mire megtalálták a karrierjüknek leginkább megfelelő nevet. Az ifjú Misev nem bonyolította túl a dolgot, csupán megfordította a családi nevét – Misevből így lett Vesim –, és valljuk be: néha ennyi elég is a sikerhez.

Már az első mondatok után megállapítottam, hogy a főnöknek igaza volt: ez egy tipikus regénytáras mű. Még a szerkezete is a társhonlapunkon jelenleg futó Az ellopott vaporettóra hajaz. Néhány oldalas helyzetábrázolások, sok dialógus, és túlzás a túlzás hátán. Tény, hogy ez manapság nem divat, de én úgy vélem, el kell mondanom, miről van szó a regényben. Az alaphelyzet az, hogy egy angol férfi megvesz egy házat valahol a vidéki Bulgáriában, és egyből rászakad a hamisítatlan balkáni valóság. Ebben a közegben egy kicsit mindenki ütődött, és mindenki hadilábon áll a törvénnyel. Az angol ürge úgy csöppen be ide, ahogy az áldozati bárány a bográcsba, de mert idealista és szerelmes a bolgár tájba, hagyja magát sodródni.

Egy újabb sör után kiderült, hogy ez a mű egy vitriolos tollal írt társadalmi szatíra, amelyről ugyebár köztudott, hogy nem bővelkedik tájleírásokban. A regény figurái ennek megfelelően sablonosak, és bár Vancso, az alkoholizmus Guinness-könyvben jegyzett bajnoka ugyan megváltozik, és jó útra tér, ez inkább tűnik mondvacsináltnak, mint hitelesnek. A regénynek nincs igazi hőse, hacsak ezt a címkét nem ragasztjuk rá a címszereplő homlokára, mert többé-kevésbé azért ő van a középpontban. Vesim magabiztosan ábrázolja a jelenkori bolgár közállapotok abszurditását, és ezt mesterien állítja párhuzamba a nem kevésbé abszurd balkáni mentalitással, de ezzel el is fogy a muníciója. A poénkodásból ugyanis nem sikerült olyan sztorit kerekítenie, ami a strandon olvasható könyvek színvonalánál feljebb helyezné az Angol szomszédot.

Mindent összegezve a könyv tetszett is, meg nem is. A feléig remekül szórakoztam rajta, de utána, látva, hogy nincs olyan fordulat, ami üzemanyaggal látná el a lanyhuló érdeklődés masináját, egyre nehezebben haladtam az olvasásával. A befejezés ennek megfelelően olyan, mintha az írónak elment volna kedve a folytatástól. Egy rövid magyarázó szöveggel pl. lezárja azt a konfliktust is, ami hosszú időn keresztül uralja a regénybeli közhangulatot. Ám ha a könyvet globális egészként nézzük, akkor ez nem kapitális hiba, csak egy apró hiány, ami talán nem is tűnik fel mindenkinek. Habár ez a megállapítás nem kapcsolódik a regényhez, szerintem a kétségtelenül válsághelyzetben lévő irodalom túlélésének záloga az ilyen, filmszerű snittekre emlékeztető ábrázolásmód, az életszerű dialógusok, az egyszerűsített jellemábrázolás, és a sok humor. Az angol szomszéd ilyenformán akár a jövő nagy ígérete is lehet, úgyhogy már emiatt is érdemes elolvasni. A regény hibái ellenére Vesim mesteri mutatja meg azt, miként látják és értelmezik az európaiságot azok, akik annyira távol vannak Brüsszeltől, amennyire csak lehet.

Nos, ez volt a könyvismertetőm főnök, remélem, tetszett, mert ha nem, szomorú leszek. Ja, és mostantól két hétig szabin vagyok. Ezt már korábban egyeztettük, és Mancika be is írta a szerkesztőségi naplóba, úgyhogy legyen szíves, ne keressen meg újabb megbízással, Végső esetben  csak egy pohár sörrel vagyok elérhető, valahol a Balaton környékén. Merthogy ebben a vizes környezetben próbálom majd hűsíteni a becses hátsó felemet.

 

A könyv ezen a linken szerezhető be.

Kurblish Ágost

Fiatal novellista, az ISZONY A KÁLYHACSŐBEN című antológia szerzője.