Áramlopás magyar módra

2015.09.23.
Olvasták: 953

A magyar ember végtelen találékonyságát az is bizonyítja, hogy még olyan megfoghatatlan dolgok ellopására is képes, mint amilyen a villanyáram. Lehet, hogy más népek is kísérleteznek ilyesmivel, de mivel az én látókörömben ők nincsenek benne, nem jelenthetem ki teljes bizonyossággal, hogy világjelenségről van szó.

Az áramlopás fenomenológiája számomra sosem volt teljesen logikus: miért kell ezt a rizikót bevállalni, amikor csak néhány sör ára forog kockán? Ennél nagyobb volumenű amperlenyúlás egyszerűen lehetetlen. Egy egész gyárcsarnok részére áramot lopni például éppen olyan nonszensz, mint a semmiből energiát kivonatolni. A nagy mennyiség miatt a csalás olyan gyorsan és látványosan bukik elő, ahogy a csárdást járó ténsasszony csecse a szüreti mulatságon. Ezt a tolvajok is fölérik ésszel, ezért többnyire házi használatra lopkodnak, abból indulva ki, hogy néhány villanykörte fogyasztása még nem készteti tűnődésre az óraleolvasót.

Az ilyen akciókat valahol meg is értem, elvégre ebben a mai, ultramodern világban az ember könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy egy vasa sem marad, mire a villanyszámla befizetésére sor kerülne. De ez is csak fenntartásokkal igaz. Azt például a legvadabb fantáziámmal sem tudom elképzelni – és főleg megérteni –, hogy az egyik legmenőbb magyar esztrádművész valaha is áramot lopjon. Pedig éppen ez történt: az ipse, akinek még kínvallatás terhe alatt sem fogom leírni a nevét, a média szerint letartóztatással végződő áramlopásos ügybe keveredett. A hírek arra is kitértek, hogy a szóban forgó személy a farmján tehermentesítette a villanyórát, vagyis hülyeség tekintetében egy fokkal továbbment azoknál, akik csak a vécé lámpását tették fizetésmentessé. Azzal a jövedelemmel, amit ez az ürge magáénak tudhat, ez kábé olyan arányú haszonszerzés, mint amikor a melós bemegy a közértbe és hirtelen fölindulásból zsebre vágy egy doboz gyufát.

Amióta ezt a hírt megláttam, egyfolytában azon rágódom, mi vihette rá ezt az urat erre az eszelős ostobaságra. Az eleve kizárt, hogy rá lett volna szorulva, mert ha ilyesmi fenyegeti, mindig adott számára a lehetőség, hogy elmenjen turnézni egyet és a Van nékem egy csíkos gatyám kezdetű slágerrel talicskányi pénzt kaparjon össze. Csak valami rejtett, mélylélektani mániáról lehet szó, és itt kanyarodnék vissza az ősi magyar virtusra, ami lám, legbelül azért még mindig bennünk szunnyad. Ma már nem mehetünk neki buzogánnyal a tótnak vagy a vizigótnak, fociban pedig csapni valóak vagyunk, ezért kénytelenek vagyunk lopni. Nem csak áramot, mindent, ami kézre esik, és ami nem.

Azt viszont el kell ismerni, hogy az áramlopás meglehetősen elegáns módja a kalandkeresésnek. Gondoljuk csak el, mit összeizzadhat az, aki nekiveselkedik a falból kibontott drótok blankolásának. Elég egy rossz mozdulat és az ember agyveleje egy sistergő hang közepette szilvaszem méretűvé aszalódik. Akár a miénk, miközben az efféle híreket fogadjuk.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: