A víz az ember éltető eleme – mondják a bölcsek jó ideje, de széles konszenzus szerencsére azóta sem ütötte fel a fejét e tekintetben, elég csak Noét kérdezni, aki elfogadtható a téma mindenek felett álló szaktekintélyének. Testünk nagy része víz – épp elég szégyen ez, különösen annak fényében, hogy vegy- és szesziparunk már eléggé fejlett a sokszor citált ósdi állítás elleni harc eredményes és végérvényes megvívására.
Magam egy csúszdaparkbéli kísérlet eredményeképpen sodródtam sokadszorra a víz és az emberiség viszonyának újragondolásába, különösen azután, hogy végre sikerült ezen aljas őselem felszínére evickélnem. Bár térbeli kontúrom teljes felületét a meniszkusztól vertikálisan meghaladottnak tudhattam, de elidegenedettnek sajna kevésbé: Az evolúció tévedéseinek folyományaként fejemen nyílások éktelenkednek, melyek csordultig teltek a felszínes természetvédők által egekig magasztalt nedűvel, aminek kikönyörgése erősen problematikus, mitöbb: lehetetlen. Az orr és a fül kérlelhetetlenül dugul, nincs az a kisujjtechnika, ami versenyre kelhet e pökhendi folyadékkal.
Ebbéli ellenszenvemet a vizek irányában tovább nem titkolhatom, s mivel a kompromisszum e hazában nem divatos, kíméletlenül a ló másik oldalára vetem magamat, miszerint kijelentem, hogy a továbbiakban nem fogyasztok vizet vagy víznek látszó bárminemű kemikáliát. Érvek gyanánt a következőket tárom a széles tárdasalom dicső elébe:
A víz színtelen, szagtalan, ízetlen folyadék – tehát teljesen felesleges. Csak arra jó, hogy a kontinenseket indokolatlanul elszigetelje egymástól (lásd Kolumbusz), és hogy a rengeteg sikamlós és nyálkás, ámde teljesen lábatlan állatot távol tartsa a rendes szárazföldi kreautúrák emelkedettebb világától (lásd Ahab kapitány).
Testünk jelentős része víz – éppen elég baj és szégyen ez önmagában is, megvetendő léhaság, ha nem teszünk ellene. Istennek hála, altestünk ékeként birtoklunk egy nemes kitüremkedést, amely nagyban segít az ártó vizek mielőbbi eltávolításában – Allah növessze hosszúra mindannyiunkét!
Nyáron hűt, télen fűt – az óceán, az igen, de a csapvíz ilyetén tulajdonság birtokában soha nem volt a világtörténelem hosszú és rögös számegyenesének bejárása folyamán, és komolyan vélelmezhető, hogy eztán sem ébred meg benne a hőháztartás irányában megnyilvánuló gondoskodás hajlama.
A nyelv maga a történelem – mondják a tudósok, és nem csak a csapszékek záróratáji bátor meggondolatlanságától indíttatva. Figyeljünk fel a víz és a vízió szavaink közti rokonságra! Ha elfogadjuk, hogy a nyelv egy organikus szövevény, melyben minden összefügg mindennel, azonnal felviláglik a víz valódiatlanságának tagadhatatlan mibenléte.
És végül: Jézus a vízen JÁRT, esze ágában sem volt belepancsolni a hűs habokba, pedig arrafelé a kánikula is gyakoribb vendég, és közelebb is van a saját ideájához, mint itt, a nyilim-nyalom mérsékelt övben. Még a nagylábujját sem merítette meg, pedig az nyilván nem csorbította volna hírnevét. Bezzeg szegény János napestig a Jordánban ténykedett, meg is lett a böjtje.
