Majoros SándorFelhívott a netszolgáltatóm, hogy hamarosan lejár a hűségszerződésem, de nyugi, van egy spéci, nagyon kedvező új ajánlata számomra. Mindezt egy gépiesen kedves, de a határozottságot az erőszakossággal ügyesen kombináló női hang közvetítette.
Ahogy ilyen esetekben szokás, megpróbáltam udvariasan befejezni a beszélgetést, mondván, hogy most nem alkalmas az idő ilyesmire, inkább küldje el e-mailen az ajánlatot, hogy áttanulmányozhassam.
A hölgy erre kijelentette, hogy ezt sajnos nem teheti meg: a nagyon kedvező ajánlat csak így, telefonon megkötve érvényes.
Ez szíven ütött. Mi az, hogy csak telefonon? Így csak a kőkorszakban, vagy a Balkánon szokás üzletet kötni, de mindkét helyen valamilyen fegyver tölti be a pecsétnyomó szerepét. Ám a hölgy még ekkor sem tágított: megismételte, hogy az előnyös szerződéshosszabbítás csakis akkor válik számomra elérhetővé, ha vele állapodok meg. Ne is kísérletezzek azzal, hogy esetleg bemegyek az ügyfélszolgálatra.
Hölgyem – mondtam ekkor reszelősre változott hangon –, ha ön azt állítja nekem, hogy ettől és ettől a szolgáltatótól van, és azt várja tőlem, hogy ezt telefonos bemondásra el is higgyem, akkor ön is higgye el nekem, hogy per pillanat a wales-i herceggel beszél, akinek alapból kijár a felség megszólítás, és a húsz százalék uralkodói kedvezmény. Másfelől pedig, ha abban reménykedik, hogy bármilyen személyes adatomat, mint például anyám nevét vagy a bankszámla számomat kiszedi belőlem, keservesebbet téved, mint Percival Lowell amerikai csillagász, aki a saját szemfenéki betegségét vélte marsi csatornáknak.
Tovább is folytattam volna, de a hölgy ekkor már belátta, hogy ezzel a királyi hanggal nincs mit kezdenie. Gyorsan elköszönt, egyszer s mindenkorra megfosztva engem a kedvező árú nethasználat reménysugarától.
Később, valamelyest lehiggadva arra jutottam, hogy a hölgy valószínűleg igazat beszélt, és tényleg a netszolgáltatóm megbízásából keresett. Ma már minden multimédiás cég, biztosító és bank ezt a teljesítményorientált ügynökös játékot játssza, mert kényelmesen hátradőlhetnek, miközben ezek a rabszolgák véres verejtékkel kapargatják össze a maguk jutalékát. Kőkeményen rá vannak kényszerítve arra, hogy mindenfajta tapintat nélkül, olyan helyzetekben találják meg az ügyfeleket, amikor azoknak szemernyi lehetőségük sincs elmélyedni az elébük tárt ajánlatokban.
Erről az a pasas jut eszembe, aki a Nagykörúton abból űzött sportot, hogy nőket szólított le, találomra. Tízből öt levegőnek nézte, kettő leköpte, kettő pofonvágta, de mindig volt egy, aki elment vele. A telefonos üzletelés mintha csak ezt kopírozná, még ha egészen más is az indíttatása. Vagy talán mégsem?
