Megjelent egy felmérés azokról a mondatokról, amelyekkel nem érdemes beszélgetést kezdeményezni. Mit nem érdemes?! Egyenesen tilos! Ilyenek szerepelnek a toplistán, hogy: „beszélnünk kell”, „előre szólok, nem fog tetszeni, amit mondok” meg hasonlók. Gyakorlatilag az a kínálat, amit mindenki ezerszer hallott, és zsigerből utál, mert túl azon, hogy ezek a mondatok modorosak, közhelyesek, úgy vezetik maguk után a kellemetlen érzéseket, ahogy dada néni az ovisokat.
Mert mi sülhet ki egy olyan beszélgetésből, amely így kezdődik: „Az én véleményem szerint.” Az, hogy te, aki itt állsz vagy ülsz velem szemben egy fajankó vagy és én átnézek rajtad. Ha azzal indulna a párbeszéd, hogy: „mi a véleményed erről, vagy arról”, más lenne a szituáció. De nem úgy kezdődik, vagy csak ritkán, olyannyira, hogy szinte soha. Furcsa ellentmondás, hogy az önkifejezés korlátlan kiteljesedésének időszakában – lásd. közösségi média – ugyanilyen arányban csökken a mások gondolatai iránt tanúsított érdeklődés. A legszebb példák erre a politizáló közösségi médiás megnyilvánulásokban bukkannak fel: megjelenik egy állítás, vagy egy hipotézis, és elszabadul a pokol. Mindenki mondja a magáét, a tények, érvek, logikus következtetések senkit nem érdekelnek.
Innentől a világ legrosszabb mondata sem az, amit elsőre gondolnánk, mert ha közhelyes monológot, modoros agyalgást is vezet be, az legalább kezelhető. Az olyan felvezetés után, hogy „beszélnünk kell” tudjuk, valami ordenáré módon kellemetlen helyzet vár ránk, amelynek során az érvelésünk, véleményünk kevesebbet fog érni, mint egy marék homok a Szaharában. Menekülünk hát amerre látunk, vagy ha erre nincs módunk, felvesszük a támadó pozíciót, és akkor a beszélgetésből vita lesz, vagy ami még rosszabb: veszekedés. Általános vélekedés ugyanis, hogy szavakkal, mondatokkal nem lehet meggyőzni, vagy jobb belátásra bírni egy felnőtt embert. Ha valaha is volt ilyen, az a világ már elmúlt. Utoljára talán Jézus volt képes új mederbe terelni a felnőttek gondolkodását, de ő sosem úgy kezdte, hogy „az én véleményem szerint”.
Az egyéni vélemény ma már nemcsak felülírja a valóságot, hanem kijelöli a haladási irányt. A gyatra mondatokkal indított beszélgetés ebben a környezetben pedig már nem is annyira vészes, mert azt, hogy mi mindent mondunk egymásnak szinte észre sem vesszük. Elsuhannak egymás mellett a közhelyes mondataink, mint a mátrix zöld impulzusai, és mi olyan erősen kapaszkodunk ebbe a rácsszerkezetbe, mintha rajta kívül nem lenne semmi. Gyakorlatilag eljutottunk odáig, hogy mindegy milyen szlogennel, szólammal, vagy okfejtéssel kísérletezünk, az ott lesz a legrosszabb mondatok gyűjteményes listáján.
A helyzet viszont egyáltalán nem súlyos, csak reménytelen, mert ha nem tartjuk méltóságon alulinak, és nem érezzük úgy, hogy ezzel a személyiségjogaink komoly csorbát szenvednek, egy viszonylag egyszerű technikával könnyedén megúszhatjuk a kínos nyitó mondatokat: ha valakit megszólítunk, sosem figyelmeztetni kell, hanem őszinte érdeklődéssel kérdezni.
