A modern tudomány által kevéssé ismert tény, de attól még része a valóságnak, hogy a városi ember is megkívánja néha a gyümölcsöt. Almát, barackot, szilvát, szőlőt meg hasonló jókat szeretne majszolni az istenadta, de a falusi emberrel ellentétben neki nem adatik meg az a kiváltság, hogy kiballagjon a kertbe, és csak úgy, lazán letépjen egyet-kettőt az ilyen termésekre specializálódott fák ágáról.
Neki piacra, közértbe, szupermarketbe, utcai duttyánba kell zarándokolnia mindezekért, ahol csupán az egyik rázúduló kellemetlenség a pimasz módon hivalkodó árcédulák látványa. A városi ember nevetgélve – vagy hát nem éppen sírdogálva – fizetne a pompás, szaftos gyümölcsökért, de hiába van pénze – ha van – a gyümölcs szaftosabb fajtája egyszer s mindenkorra elérhetetlen számára.
A modern tudomány által kevéssé ismert tény az is, hogy a városba kerülő gyümölcs furcsa metamorfózison megy keresztül, mihelyst az árupolcról a magánházakba vándorol. Biztosan mindenki ismeri azt a jelenséget, amikor valakinek cserepes virágot veszünk ajándékba. Ilyenkor senki sem ütközik meg azon, hogy a kis bokréta szinte fuldoklik önnön virágaitól, ami valljuk be, nonszensz. A természetben olyan nincs, hogy több száz rózsabokor, évszaktól függetlenül, csupán a vásárló kedvéért buja módon virágba boruljon. De mi ezt elfogadjuk, a virágot pedig megvesszük. A meglepetés azután ér bennünket, hogy a virágok elhervadnak. Próbálkozhatunk bármivel, öntözhetjük és vitaminozhatjuk, a bokréta rövid időn belül elszárad. Általános vélekedés az, hogy a huncut kereskedők valamilyen kemikáliával megvadítják szegény szerencsétleneket, hogy a megvétel pillanatában a legszebb formájukat mutathassák, ami talán elmegy bocsánatos bűnként, ám amikor a gyümölcsökkel is ezt az utat próbálják bejárni, az már több egyszerű turpisságnál.
Hozzám földrajzilag a Batthyány téri SPÁR van legközelebb, így ott vagyok kénytelen vásárolni, ha tetszik, ha nem. A múltkor szeszélyes módon megkívántam az őszibarackot, és ettől az sem tántorított el, hogy a SPÁR-ban a történelem kezdete csupa kőkemény, fakó gyümölcs kelleti magát. Arra gondoltam, nem baj, ha kemény a barack, álltában ez is megérik majd, mint a szintén kőkemény és zöld banán, de nem így történt. A hazavitt őszibarack pár nap múlva belülről megrohadt. Kívülről ugyanolyan fakó maradt mint legszebb fénykorában volt, de amikor beleharaptam, émelyítő cefreíz áradt szét a nyelvemen.
Nem lehettek kétségeim afelől, hogy fontos fölfedezés nyomára jutottam. Nevezetesen arra, hogy nemcsak a virágokat, hanem a gyümölcsöt is manipulálják. Hogy kik, azt nem tudom, talán a gyümölcsmaffia. Gyaníthatóan úgy ügyeskednek, hogy a portékát lehűtve, vagy fagyasztva szállítják, és a célhelyen lepermetezik valamivel, hogy kiolvadva frissnek hasson.
Természetesen erre semmilyen bizonyítékom sincsen, de ha majd elpusztulok és a testem a sok vegyszertől mumifikáltan egyben marad – mint Lenin elvtársé –, boldogan fogok feszítek a másvilágon, hogy lám, mégiscsak nekem volt igazam.