Nem mindennapi horror borzolja a magyar közvéleményt, bár az eset nem nálunk, hanem Olaszországban történt. Egy magyar származású pornószínésznő megölte a kisfiát, mert nem bírta elviselni, hogy a gyereket az apjának ítélte a bíróság.
A jog ez esetben alighanem bölcsen döntött, de sajnos megállt félúton, mert a gyereket rögtön, fizikai kényszert alkalmazva el is kellett volna vennie ettől a szörnyetegtől. Mivel ez nem következett be, mondhatjuk, a bíróság közbeavatkozása több kárt okozott, mint hasznot.
De ebben a minden vonatkozásában felfoghatatlan ügyben számomra mégsem ez a legdöbbenetesebb – őrült gyilkosból nagy a túlkínálat –, hanem az, amit egy névvel is megemlített kriminalisztikai szakértő, Német Zsolt (forrás: Origo) mondott a Tényeknek. A szakember azt állította, a nő nyilván szerette a gyerekét, csak nem bírta elviselni, hogy elveszítheti.
Szó, mi szó, érdekes ez a megállapítás, ami ugye, csupán eufemizmus. Érdekes, mert azt bizonyítja, hogy a szeretet meghatározásában alaposan eltértünk a salamoni elvektől. Ugye, mindenki ismeri azt a történetet, amikor két asszony egy gyermekbirtoklási ügyben járult a bölcs uralkodó elé. Mindkettő azt kérte tőle, ítélje neki azt a gyereket, akiért harcoltak. Az ügy részleteit mellőzve elégedjünk meg annyival, hogy az igazából egyik sem engedett. A bölcs Salamon végül azt a döntést hozta, hogy mivel a meccs ikszre áll, vágják ketté a gyereket. Az egyik nő ekkor felkiáltott, hogy bocsánat, tévedett, a gyerek nem az övé, hanem a másiké, szóval ne hajtsák végre rajta az ítéletet. A bölcs Salamon ekkor azt mondta: ácsi! A gyerek azé a nőé, aki lemondott róla, mert csak az igazi anyja szeretheti úgy, hogy inkább elengedi, mint hogy ártson neki.
Erről van szó, kedves Német Zsolt, az igaz anyai szeretetről. Lehet, hogy az egyetemeken mást tanítanak róla, de a szeretet végső soron mindig önfeláldozás. Az egész anyaság erről szól. Az a nő, aki gyereket szül, attól a pillanattól, hogy a picit a világra hozta, feladja a korábbi életét, és végig, amíg csak él azon munkálkodik, hogy a gyerekének minél szebb, jobb és tartalmasabb legyen az élete. Természetesen nem kell ehhez aszkétának lenni, de ez a program beindul és akkor is ott fut a háttérben, ha az anyuka éppen dolgozik, vagy pihen, mert a szeretet a megállás nélküli figyelem, a törődés, a gondoskodás biológiai programja.
A kriminalisztikai szakértő tévedése tehát óriási. Összekeverte a birtoklásvágyat a szeretettel, ami megbocsáthatatlan, ha olyan ember szájából hangzik el, aki a megállapításaival kihat a közösség működésére. Felveti annak kérdését is, hogy miféle szakértők adnak tanácsot vagy készítenek megfellebbezhetetlen véleményeket más témákban is, ha ilyen drasztikus módon nem figyelnek a valóságra. Ez a nő ugyanis őrült. Elvesztette a józan eszét, vérengző vadállattá vált, ugyanakkor tudta, hogy mit cselekszik, mert határozott szándék vezérelte. Nem Salamon igazsága szerint döntött, hanem pusztított. Ha a gyerekem nem lehet az enyém, ne legyen senkié. Szeretetből itt kevesebb volt, mint napsütésből az alvilágban.
Az eset önmagán túlmutató tanulsága az, hogy ha egy ilyen egyszerű, és könnyen kezelhető, többé-kevésbé mindenkiben meglévő képesség vonzatában, mint amilyen a szeretet, ennyire téves diagnózisokat kapunk, akkor mire számíthatunk az összetettebbekkel? Hogyan várjunk megbízhatóságot a gazdasággal, a fejlődéssel, a gyarapodással, a szolidalitással vagy éppenséggel a jogállamiságot illető kérdésekkel foglalkozó szakértői véleményektől? Aki tudja a salamonian bölcs és egyszerű választ, ne habozzon azt velem megosztani.
