Oly hevesen szelte át a sivatagot, mint még senki. Csuklyája rátapadt kerek fejére, mi kirajzolta annak anatómiai pontosságait. Változatos személységgé nőtte ki magát az évezredek során, ki a homoki síkságok aprócska dűnéin megjelent és eltűnt. Változó alakjával támadta meg az arra járó karavánokat és a felfedezés izgalmával kóborló kalandorokat. A tevék hangos bőgéssel jelezték, hogy szomjukat kívánják oltani egy oázis mélyén. A romok körül keletkezett oázis virágzó édenné változtatta az egykori egyiptomi templomot. Vörösen és feketén pompázó egzotikus virágok verték le gyökereiket a nehéz márványtömbök tömörségében. Pálmák magasodtak ki, árnyékot adva az elfáradt embernek, datolyák nőttek mindenhol az éhező gyomrok kitöltésére.
Tábort vert egy karaván aznap este.
Könnyed szövetekbe tekert ember ült botjára támaszkodva, az átlátszó vízre tekintett öreg szemeivel. Szabad kezét előre nyújtotta, majd elszántan irányította a kígyókat s skorpiókat a levegőben. Gyermekek hada fonta körbe őt, ámulattal csodálták a drágakövekkel teletűzdelt ujjak kecses mozgását. Mesélt az öregúr, mesélt csillogó tekintettel. Mosolya tiszta volt, de mégis titkoktól sejtelmes.
– Egyszer volt, hol nem volt. Messze innen a sivatagon túl. Elszánt mágus járta útját a szélsőséges terepen, hogy tudását gyarapítsa öncélú érdekekkel. Járt kelt, látva óriások csontjait a hegyekben, Szirének édes dallamait hallva a tengeren, élettel és halállal övezve, a mennyek kapuját keresve. Tudván mit tár elé a nagy világ problémák kusza sorát oldotta meg segítve s pusztítva, hol könnyek között fúlva, hol pedig örömittas kacajba halva…
Szünetet tartott. A kígyó harcolt tovább a skorpióval, a víztükör színpadán Figyelte kis közönségét. Ősz szakállát megsimogatva forgatta tovább meséjét.
– … Haladt tovább a mágus egyre tovább a végtelen felé, hatalma egyre növekedett, ahogyan egója egyre eltökéltebb lett. Ő parancsolt s nem a lelke, ahogy egykoron. Tűzből vált a főnix, mi hamvaiból is vizet tudott prédikálni, s a szelek szárnyán utazni. Célkitűzése a végső hatalom megszerzése. Vakon követte sorsának útját, hol úgy érezte Istene jobb kezeként őrizte őt tenyerében. De egy időn át a zöld mező átváltott hazájának egy ismerős szegletébe.
Mondta átható pillantást vetve mindenkire s közben a kígyó vesztett a veszedelmes csatában, mi cseppjeibe lehullott vissza a víz mélységébe.
– Ellene fordult hazájának szelleme, kit elárultak s megszegték parancsolatait. Az otthon melege átcsapott a hidegségbe. A skorpió királya egy döféssel végzett vele, ki egykoron már királyok mellébe szúrta fullánkjának tövises nyúlványát. Utolsó próbáján elbukott, hogy megszerezze végső hatalmát. Önnön apja legyőzte kígyó szívű fiát. Hamvai a tenger mélyébe vesztek, hol sosem tud kigyúlni lelkének izzó tüze.
Az öregúr elmélázott egy pillanatra. Felállt nem zavartatva magát, egyenesen a vízbe vetette magát. Felső testét a szél elsodorta, a homok apró szemeiben repültek tova.
A nap hamarosan felkelt, újra átvette a hideg éjszakának birodalmát a kerek égitest. A sík terep csak a hullámzó levegőt mutatta a szemnek, mi délibábként a tengert hamis irányát mutatta a kialakult forróságban.
– Itt a mese vége, elszállunk véle.