A színháznak is megvan a maga ponyvairodalma, még ha ez nem is annyira föltűnő, mint a könyvkínálatban. Elég nehéz elképzelni például azt, hogy valaki a metróban egy könnyed vásári komédiával szórakoztassa magát, miközben a vaskos lektűrök olvasása teljesen hétköznapi jelenség. A színpadi ponyva ráadásul olyan közönséget tudhat maga mögött, amely látszatra semmiben sem különbözik a veteránoktól, de amíg az utóbbiak csak a valóban kiélezett helyzetekben akcióznak, a pillekönnyű színpadi produkciók kedvelői kötelességüknek érzik, hogy harsány nevetés formájában tevékenyen is részt vegyenek az előadásban.
Ehhez azért kell egy úgynevezett sikerdarab is, ami azért nem terem minden utcasarkon. A magyar sikerszerzők sikerdarabjait egyáltalán nem lebecsülve, de a tömegfogyasztás alapkövetelményeit messzemenőkig szem előtt tartva megkockáztatható az a kijelentés, hogy nem árt, ha a sikerre hajazó darab valamelyik külföldi sikerszerző sikerszerzeménye. A Belvárosi Színházban futó Ronald Harwood mű, A nagy négyes tökéletesen megfelel ennek az összetett elvárásnak. Érdekes háttérinfó, hogy a produkciót a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és az Orlai Produkciós Iroda közösen jegyzi, ami hatékony, XXI. századi techikákra épülő közönségmarketinget sejtet. Gyanítható, hogy a darab kiválasztása is tudatos számítás következménye: a dél-afrikai születésű Harwood akkora név a szakmában, mint Rowling a gyermeki lélek eltorzítását célzó meseponyva-gyártásban. A nagy négyes – eredetiben Quartet – pályafutása ugyan nem mérhető a Harry Potter könyvek világrengető sikeréhez, de 1999-től folyamatosan tömve tartja a színháztermeket, és ebben az érzékeny műfajban ez komoly eredmény.
A magyar adaptációt négy kiváló tehetség, Benedek Miklós, Molnár Piroska, Szacsvay László és Vári Éva teszi eladhatóvá. Miattuk ül be a nézőtérre boldog és boldogtalan és felejti el azt az egyáltalán nem mellékes körülményt, hogy ezért az élményért legalább ötezer forintot kell kőkeményen lepengetni, koponyánként.
A darab egyébként mesterien kihasználja azt az emberi gyarlóságot, hogy alapból vonzódunk minden olyasmihez, amihez nincs és nem is lehet közünk. Egy szociális öregotthonban három hajdan szép karriert befutó, de öregkorára teljesen lepukkant operaénekes – Cecily (Molnár Piroska), Wilfred (Benedek Miklós) és Reginald (Szacsvay László) – tengeti leépülés felé hajló életét, ám egy napon új lakóként beállít közéjük Jean (Vári Éva), Reginald volt felesége. Ebből jókora operettbalhé kerekedik, mert Reginald nem bocsátotta meg Jeannak, hogy anno dacumál faképnél hagyta.
A nagy négyes, színmű. A Bartók Kamaraszínház és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása. Író: Ronald Harwood. Fordító: Zöldi Gergely. Rendező: Gálffi László. Színészek: Cecily Robson – Molnár Piroska, Jean Horton – Vári Éva, Reginald Paget – Szacsvay László, Wilfred Bond – Benedek Miklós, szlet: Khell Zsolt. Jelmez: Tordai Hajnal. Világítás: Bányai Tamás. Grafikus: Szöllősi Géza. Producer: Orlai Tibor. Rendező munkatársa: Jánoska Zsuzsa.
A feszültség amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is illan, mert kiderül, hogy Giuseppe Verdi születésnapjára az intézet gálaestet szervez, amelyen nekik, hajdanvolt sztároknak is illene megvillanniuk. A baj csupán az, hogy nemcsak a régi dicsőségük veszett oda, hanem az énekhangjuk is. A megoldással végül Reginald hozakodik elő: mi lenne, ha playbackról nyomnák le a Rigoletto négyesét? Hosszas huzavona, de valódi feszültség nélkül a darab végén mindez meg is valósul: a régi jelmezekbe önmagukat nagy nehezen belegyömöszölő, groteszk módon kisminkelt társaság úgy kivágja a nagy négyest, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Kifejezetten kedvező együttállása a csillagoknak, hogy ez a jelenet egyúttal a darab csúcspontja is, ami miatt őszintén lehet a művészeknek tapsolni. A négy kiválóság rutinból is magas szinten hozza a kötelezőt, szinte fölöslegessé téve a rendező – Gállfi László – munkáját. A darab annyira statikus, hogy játékról, szcenikai megoldásokról jóformán nem is lehet beszélni, és ez azoknak jó hír, akik elé a nézőtéren százkilós, kétméteres alakokat ültet a vak véletlen. Nekik vigasztalást nyújthat az a biztos tudat, hogy akkor sem maradnak le semmiről, ha a nevezett körülmények miatt csupán hallgatni tudják az előadást.
A szöveg bővelkedik pikánsnak szánt, de a könnyed műfajokra jellemző sekélyes, kétértelmű célzásokkal. Tételmondatról, vagy egyéb finomságokról viszont ne ábrándozzon senki: A nagy négyes csak a színházlátogatás élményét és illúzióját szolgáltatja azoknak, akik másnap, a munkahelyükön el szeretnének dicsekedni erről a kultúrélményükről a kollégáiknak. A magasságot és a mélységet máshol és máskor kell megkeresniük.
