Úgy tűnik, cápás filmekből sosem elég. Van már belőlük mutánsos, robotos, levegőben röpködős és még ki tudja, miféle, de mindig jön valaki egy még tutibb ötlettel. Szinte látom magam előtt, ahogy a mostanában mozikban pergetett A zátony című cápafilm rendezője, Jaume Collet-Serra, hóna alatt Anthony Jaswinski forgatókönyvével bekopog Lynn Harris producerhez, és órákon át győzködi, hogy ebbe a dologba igenis érdemes lesz egy halom pénzt befektetni.
A dolog pikantériája az, hogy – a végeredmény megtekintése után – nagyon úgy tűnik, igaza van: A zátony valamiben igenis kiemelkedik a hasontémájú, Zs a négyzeten kategóriás produkciók cápaszürke óceánjából. Pedig ha teszem azt én kopogtam volna be Hollywoodba egy ilyen ötlettel, valószínűleg páros lábbal állítanak Föld körüli pályára. A szinopszist illetően ugyanis nincs többről szó, mint hogy egy magányos szörföslány valami elhagyott mexikói öbölben épp hogy csak elmenekül egy gyilkos cápától. Nagy szerencsével sikerül felkapaszkodnia egy a parttól alig húsz-harminc méterre lévő zátonyra, ahová a ragadozó ugyan nem követheti, de lassan és kíméletlenül közeleg a dagály.
A film drámaiságát ez a tény határozza meg, no és a történetvezetés minimalizmusa. Ha nem is ússzuk meg teljesen a Hollywoodra jellemző érzelgősséget, a protagonista múltjáról, családi kapcsolatairól szinte csak jelzésszerű infókat kapunk. Letisztultan egyszerű a kameramunka is, és bár egy ilyen cápás izé ma már nem megy CGI-nélkül, Jaume Collet-Serra ezt sem viszi túlzásba. A szörfös Nancy szerepében gyakorlatilag az egész filmet magáénak tudó Blake Lively elég meggyőzően alakítja azt a kicsit elkényeztetett, kicsit könnyelmű, tehát alapjában véve unszimpatikus amerikai szépséget, akit egyik pillanatról a másikra belekeveredik valami borzalomba. A karakter innentől bicsaklik meg, mert ez a semmilyen szimpátiát nem ébresztő fruska a lelkizései ellenére sem törik össze, hanem egyfajta szuperhősként szembeszáll a legyőzhetetlen démonnal.
A zátonyt friss, letisztult képi világa, hatásvadászattól csaknem teljesen mentes történetvezetése ellenére sem a dicséret hangja illeti meg. Ha nem is túlcsorduló bőséggel, de azért van benne néhány mosolyt fakasztó baki. Most megemlítek néhányat, ezért aki meg szeretné nézni a filmet, innentől ugorja át ezt a bekezdést. Rögtön az elején kissé furcsa, hogy Nancy olyan partszakaszt választ, ahol ha esetleg baj éri, nem számíthat senkire. Akinek olyan csudakütyüjei vannak, mint neki, minden további nélkül az övére szíjazhatja pl. a mobilját egy vízhatlan tokban, de ő bizonyos értelemben kamikaze módjára, mindenfajta háttérbiztosítás nélkül veti bele magát a hullámokba. A másik nagy csúsztatás az, amikor megmarja a cápa. Egy akkora nagy dög miért csak felhasítani képes a combját!? A valóságban Nancynak egy ilyen támadás után szemernyi esélye sem lenne felkapaszkodni a zátonyra, nem beszélve arról, hogy a cápa ezek után már nem vele, hanem a közelben lebegő döglött cettel foglalkozna. A harmadik furcsaság az, hogy amikor a két helyi fiú – véletlenül ők is az öbölben szörföznek – távozik, nem veszik észre a zátonyon ugráló és kiabáló lányt. Miután megismerkedtek egymással, a fiúknak minimum vissza kellett volna fordulniuk, megnézni, hogy cikázik-e még a hullámokon a flúgos amerikai. És az is érdekes, ahogy Nancy leszámol a cápával. Akkor már egy jelzőbóján ücsörög, amit a cápa módszeresen rombol. Nancy rájön, hogy a fenéken egy vastüske tartja láncon ezt a bóját, ezért az elszakadó lánc súlyával lehúzatja magát a tüskére, hogy az utolsó pillanatban kitérve az őt függőlegesen követő cápa a vason fölnyársalódjon. Ez már annyira Hollywood, hogy csak úgy füstöl.
Minden hiányossága ellenére A zátony azért stabil közepes kategória. Elsősorban a tisztességes kameramunka teszi azzá, és az, hogy a történetet nem terhelték agyon a lelkizős üresjáratokkal. Egyfajta modern Öreg halász és a tenger is kerekedhetett volna belőle, ha legalább fele annyira értékálló lenne az üzenete, mint Hemingway remekének. Mint tudjuk, az öreg halász a győzelemmel nem nyert semmit, itt viszont – anélkül, hogy lelőném a poént – elárulhatom: Nancynek egészen másmilyen sors jutott.
