Előbb-utóbb mindenkit utolér a karácsonyi depresszió. Van, akit a nyár derekán, van akit, tavasszal és van, akit máskor. A legszerencsétlenebbek azok, akiket év vége felé trafál telibe, mert ilyenkor minden a szépségről, a vidámságról meg a szeretetről szól, ami egy sötét hangulatú embernek olyan, mintha a fogát húznák.
Ebből is látszik, hogy a karácsonyi depresszió gyalázatos állapot. Egy pillanattal korábban még hittel és odaadással készülődtünk az ünnepre, aztán hirtelen, mintha csak valami rontás szállna ránk, belátjuk, hogy az a sok szépség és jóság, amivel áltatjuk magunkat nem más, mint rengeteg nyűggel járó pénzkidobás. Ha eddig a fölismerésig eljutunk, az már a karácsonyi depresszió előszobája. De mindezt akár a lobogó őrületig is fokozhatja az a lármásan giccses állapot, ami a közelgő ünnepet előjelzi. Fényárban úszik minden utca és bolt, rejtett hangszórókból szól a Csendes éj valamelyik földolgozása, a tévében meg ötszázadszor adják le a Reszkessetek betörőket. Komoly tudományos megfigyelések bizonyítják, hogy ezt így, együtt és egyszerre lehetetlen normális ésszel elviselni. A karácsonyi depresszió emiatt gyakran átcsap dühöngésbe, ami többnyire fékeveszett zabálásban éri el a csúcspontját.
A kérdés az, hogy mit lehet tenni a karácsonyi depresszió ellen, ha már kialakult. Látszatra semmit, mert mint minden civilizációs betegség, ez is a körülmények összejátszásának a folyománya, vagyis a teljes civilizációt meg kéne szüntetni magunk körül, hogy a tüneteink elmúljanak. Ehhez pedig legalább atombombára volna a szükségünk, de ezt ugyebár elég kevesen engedhetik meg maguknak, ezért marad a régi, jó bevált módszer, a munkaterápia. Takarítsuk ki a lakóhelyünket, vagy ha ez meghaladja a képességeinket, akkor legalább tegyünk egy ilyen irányú próbát. Tökölődjünk a rendrakással, a porszívózással, rakjunk rendet a könyvespolcon, és szortírozzuk el az év közben lazán fiókba gyömöszölt ELMÜ számláinkat. Kis lépésekkel haladjunk, fokozatosan közelítve meg a konyhát, mert oda már rutin is kell. Sikáljunk, mosogassunk, nem sajnálva a Domestost meg az ecetet (az ecet háztartási csodaszer). Ha komolyan vesszük ezt a tevékenységet és a fiókok kiborítására, átnézésére is hajlandóak mutatkozunk, egy idő után rá fogunk jönni, mennyi haszontalanságnak vagyunk a birtokában, és ez garantáltan eltereli a figyelmünket a karácsonyi depresszióról. Még az is megeshet, hogy olyan rég elveszett holmikat is megtalálunk, amelyek a meglepetés vidám kurjongatásait is előcsalogatják belőlünk.
Ha idáig fejlődünk, minden okunk megvan a reménykedésre, hogy a karácsonyi depressziónkból ki fogunk gyógyulni. Lesz rá egy teljes évünk.
