Bornemissza ÁdámAzt mondják a meteurológusok [sic! – ennek még jelentősége lesz], hogy afrikai légtömegek érkeztek hozzánk látogatóba – hívta őket a fene –, ezért tombol ekkora hőség. Meglehet, így is van, de valami mégsem stimmel ezzel a megfejtéssel.
Gondoljuk csak végig: nappal baromi a meleg, ezt rákenhetjük a fekete kontinensről betoppant vendéglevegőre. De éjjelre kissé lehűl, majd másnap újra felmelegszik. Ilyen csodákra lenne képes a szerecsen importluft? A napsütés hatására jobban melegszik a déli oxigén, mint a helyi? Ha ez így van – és miért ne lehetne? –, akkor nyilván okkal történik így. Az őshonos afrikai levegő ott szocializálódott, ahol a gatyarohasztó időjárás olyan természetes dolog, mint a grillcsirkén a fűszersó, és a kötelességtudó ifjú légáramlat az első reggeli napsugár pislanó jelzésére jól nevelten melegedni kezd. Nem latolgat, nem filozofál, nem keresi az élet intellekuális-individuális értelmét, egyszerűen csak teszi a tradíciók szabta dolgát, emel pár tucatnyi Celsiust önmagában. S ha valami fatális véletlen kisodorja hazájából, ő nem kesereg, nem kezd lopva hazaszivárgásba, csak végrehajtja az ősi feladatot. Melegszik, amint napot lát, de kegyetlenül.
Ezzel szemben a honi légállomány mindent túlgondol, mérlegel, fontol, latolgat. Egyéni előnyök, a közösségbeliség léha hanyagolása, nihilizmus – ezek és ilyesmik mérgezik gondolatait. A nap meg csak süt – hiába. Ha a saját levegőnk tölti ki életterünket, az időjárás változékonnyá lesz, meleg, hideg, langy, mind bármikor bekövetkezhet.
Az sem mellékes kérdés, hogy mi tölti be az elvándorolt afrikai levegőáradat helyét. Átsuhan némi légtér Indiából Afrikába a vákuumot enyhítendő? Vagy egyszerűen Afrika légutánpótlása kimeríthetetlen? Netán egyszerre szellentett és böffentett minden élőlény a fekete kontinensen, és ez okozott akkora túlnyomást, hogy egy hatalmas adag fölös ájer átlibbent a vén Európába? Vagy – Isten ne adja – pont az jött ide, kedves mindnyájunkhoz, amit e dicső vadállomány a belsőségek kuszán tekervényes útvesztőjéből szabadjára engedett?
„Valahogy minden napra kell egy szippantás a jóból” – dalolják Horváth Charlie-ék, de vélhetően nem e jelenséget vizionálják, és csak remélni tudjuk, hogy „ebben speciel igazuk van”.
