A hosszú élet titka

Nemrégiben megjelent a neten egy kérdés, hogy mit gondol a kedves olvasó, minek köszönheti azt, hogy még életben van?

Egy ilyen megszólításra reflexből mindenki arra gondol, amitől a legjobban retteg: balesetekre, halálos betegségekre, háborúra meg miegymásra, és ha van kedve belemélyedni a témába, azt is kifejti, hogy a fő kategóriákon belül számtalan apró-cseprő tényező létezik, amely kihat a hosszú élet titkára. Ilyenformán az olvasó könnyen eljut addig a felismerésig, hogy ez a kérdés tulajdonképpen marhaság, mert par excellence és approximatíve is megválaszolhatatlan.

De az a bizonyos cikk, amiről most szó van, ezt az egészet csak költőileg gondolta, mert a kérdőjel még ki sem kacskaringózhatta magát rendesen, máris ott volt mögötte a válasz: hosszú életünket csakis és kizárólag a higiéniának köszönhetjük. Pontosabban annak a felismerésnek, hogy a tisztaság fél egészség, hogy kezet mosunk, szappant használunk és nem tárolunk bomlandó, szerves anyagokat azokban a helyiségekben, amelyekben élünk és dolgozunk.

Ez ma már evidencia, de ugyebár nem volt mindig így. Pompeiben például az utcasarkokon a kocsiút szintjétől jó harminc centivel magasabb lépdelő köveken lehetett átkelni a túloldalra, hacsak az ember nem akart fél lábszárig belegázolni az úton hömpölygő fekáliába. Ha jobban belegondolunk az sem volt túl higiénikus, hogy a kis Jézust jászolban tartották, bár az adott körülmények között ez volt a legoptimálisabb megoldás. Ami pedig a tiszta kéz dolgát illeti, volt idő, amikor pápai enciklika tiltotta az evőeszközök használatát, mivel azok, a hivatalos magyarázat szerint az Istentől kapott ujjak meggyalázását demonstrálták. Ha mindehhez az is hozzácsapjuk, hogy az adott korban az illemhelyeken még nemhogy papírt, de más tisztálkodó eszközt sem használtak, kész csoda, hogy mint faj egészen a 21. századig elvergődtünk.

De minden szabály alól van kivétel: mialatt a keresztény világ a fertőben pácolódott, addig keleten virágzott a fürdőkultúra. Az iszlám vallás hívőire nem vonatkozott semmilyen pápai tiltás, így ők már akkor is késsel-villával ettek, amikor mi még a kézmosást és az étkezést együtt és egyszerre végeztük. Emiatt történt az, hogy a bosnyákok voltak azok, akik Európában először használtak villát az asztalnál.

A túlzott higiéniának azért néha veszélyei is vannak. Nem feltétlenül a kemikáliák okozta bőrkiütésekre és allergiára gondolok, hanem arra, hogy mint minden árué, a piperecikkek gyártása, forgalmazása is tekintélyes környezetkárosító mellékhatást okoz. Napokig lehetne sorolni azokat az állat- és növényfajokat, amelyek a túlzásba vitt tisztaságmániánk következtében haltak ki vagy váltak veszélyeztetetté. Szerencsére – vagy szerencsétlenségre? – ilyen esetekben mindig számíthatunk a vegyipar hathatós közreműködésére. Ám azt nem árt tudni, hogy ha Kínában vécépapírt használnának, ma már nem lenne erdő a földön.

És hogy miért mondtam el mindezt? Mert ma van az Egészségügyi Világnap, ami majdnem olyan, mintha Higiénia születésnapját ünnepelnénk – aki egyébként Aszklépiosz édeslánya volt. Az alma pedig nem esik messze a fájától.