Majoros Sándor
Ha valaki nem vette volna észre, Hollywoodban per pillanat az élőhalottaknak áll a zászló. Aki nem gyárt zombis filmet, keresztet vagy éppenséggel Dávid-csillagot vethet a busás bevételre. Teljesen helyénvaló, hogy a Disney stúdió sem kerülheti meg ezt a divatot, mert a végén még csődbe menne. A gond csak az, hogy miként lehet egy alapvetően horror műfajból alapvetően gyerekeknek szánt, vicces mesefilmet gabalyítani?
A magyarra szokás szerint rettentő bénán lefordított Frankenweenie (csókoltatom azt, aki Ebcsont beforra változtatta) a példa rá, hogy igenis lehet. Ehhez azért Tim Burton rendezése is kellett, akit ha máshonnét nem is, de a Batman filmekből biztosan ismerünk. Jelen pillanatban viszont egy másik munkája, a szintén animációs A halott mennyasszony az érdekesebb. A Frankenkutyának – csak azért is így fogom nevezni – itt rejtőzködnek a gyökerei. Burton gyakorlatilag átvette ezt a már kidolgozott és elég szépen is fogadott képi világot, és kissé lecsiszolva, sterilebb formában beépítette ebbe a moziba, amivel azért egy kissé zavarban vagyok. Hiába animációs, meg vicces, én azért kiraknám rá azt a fránya 16-os karikát, vagy ha ez túl szigorú, akkor legalább a 12-est. Már csak azért is, mert a Frankenkutya ugyanarról szól, amiről a tucatszám készült, hol röhögtetően otromba, hol meg tocsogósan véres Frankenstein horrorfilmek: kiásnak egy hullát és azt a tudomány erejével föltámasztják.
Per pillanat csak egy kedves kiskutyáról van szó, akit a gazdi annyira szeret, hogy képtelen tőle elszakadni, és ez helyén is van, de akkor is. A föltámasztott, és attól fogva árammal működő, toldott-foldott kutyus szerintem akkor sem kisgyerekeknek való, ha már Barbie-ben is létezik zombiasított változat.
A történettel most kivételesen nem sokat időznék, mert aki egy kicsit is jártas a hollywoodi receptúrában, látatlanból is kitalálhatja, mi minden történik ezzel az életében és halálában egyaránt Sparky névre hallgató kedves kis jószággal. Annyit azért elárulhatok, hogy a jó szándék most sem elég, mert bármilyen fényes is a siker, a gonoszok – vagy inkább a kártékony ostobák – beavatkoznak a történésekbe és mindent jól összekuszálnak. De a végén minden jóra fordul, és Hollywood kötelező optimizmusán sem esik csorba.
A film igazi érdekességét és értékét a képi világ letisztultsága szolgáltatja: ne felejtsük el, fekete-fehér animációról van szó, ahol a rendezőnek ugyebár csak két szín és ezek tónusai állnak rendelkezésére, de a Némafilmes sikere is élénken bizonyítja, hogy a színpompa nem minden. Olyannyira nem, hogy ehhez a sztorihoz más nem is nagyon illik. A fekete-fehér technika jócskán hozzásegítette Tim Burtont ahhoz, hogy a naturalizmus kelepcéjét elkerülje. A kameramozgástól a mikroanimációkig minden a lehető leghitelesebben adja vissza a negyvenes-ötvenes évek filmkészítési technikáját, és azt az időt, amikor az első, ugyancsak fekete-fehér Frankenstein filmek elindultak világhódító útjukra. És az is örvendetes, hogy Burton megszabadult az akciófilmekben használt kliséktől. A gegek magától értetődően természetesek, a poénok frissek, a figurák pedig – még a negatívak is – szimpatikusak.
Felnőttként jó kis szórakozás megnézni ezt a filmet, de csak akkor, ha nem vagyunk előítéletesek az animációs mozikkal szemben, és tudjuk, hogy amit kapni fogunk az csak egy gyerekmese. Ha ezt meg tudjuk értetni a csemetéinkkel is, akkor mutassuk meg nekik a Frankenkutyát.
Ebcsont beforr (Frankenweenie) fekete-fehér, feliratos, amerikai animációs film, 87 perc, 2012. Rrendező: Tim Burton; forgatókönyvíró: Tim Burton, Leonard Ripps, John August; zeneszerző: Danny Elfman; operatőr: Peter Sorg; producer: Allison Abbate, Tim Burton; vágó: Chris Lebenzon, Mark Solomon. Szereplők: Charlie Tahan (Victor Frankenstien hangja) Winona Ryder (Elsa van Helsing hangja) Atticus Shaffer (Edgar hangja) Martin Landau (Mr. Rzykruski hangja) Robert Capron (Bob hangja).Értékelés: 4
