M.S.Úristeen! Elesett a tizenhatoson belül! Az egész stadion őrjöngve követeli, hogy fújjak, pedig nincs olyan ember ebben a metagalaktikában, aki legbelül, az őszinteség titkos kamrájában ne tudná, hogy műesés volt. Ez a hatvanvalahány-ezer hazai drukker a kivételt erősítő szabály. Mint a piros míniumfestékkel táplált és emiatt durván kiéheztetett vérszívó poloskák, lerohanásra készen várják, hogy ennivaló tekintetében kiszolgáljam őket.
Én szegény. Nyakig ülök a rossz megoldások fakírszögekkel kitapétázott szűk odújában, mert ha lazán továbbot intek, egy egész nemzet elementáris erejű fölháborodásával találom magam szemközt köpve. Nem kétséges, hogy abban a hotelben, amelyikben megszálltam, a személyzet azonnal megkezdi ellenem az aknamunkát. Bemennek a szobámba ráfinganak az alvópárnámra, belemártják a fogkefémet a vécébe, a zuhanytálcába meg mutáns lábgomba spórákat szórnak, hogy csontig lerágják a húst a csülkeimről.
Ha megérem a holnapot, reggel úgy hozzák ki a kávémat, hogy előtte, a konyhában egy leprás koldussal beleköpetnek. Nem beszélve az ennivalóról, mert azt meg abból az okádékból kaparják össze, amit valami kutyamenhelyről hozatnak. De ez még hagyján, mert nem mehetek haza úgy, hogy az asszonynak ne vigyek valami szuvenírt! Száz százalék, hogy ezek után mindenhol borsos árú, ócska hamisítvánnyal szúrják majd ki a szemem, és örülhetek, ha nem rabolnak ki és nem szodomizálnak meg már az első utcasarkon.
Csak egy apró sípfújás kell, hogy mindez ne következzen be. Ha fújok, ami ugyebár gyerekjáték, utána meg a tizenegyes pontra mutatok, ami szintén gyerekjáték, este a hotelben vörös szőnyeget görgetnek elém, a szobámat meg telehintik friss orchideákkal. A reggelimet sűrű hajbókolás közepette maga az igazgató hozza ki, és velem együtt kávézik, abból a kancsóból kiöntött matériát fogyasztva, amiben a direkt kettőnknek főzött, ultrafinom nedű illatozik.
A kedélyes beszélgetés után a saját Rolls-Royce-ával visz el szuvenírt vásárolni, és személyesen kezeskedik azokért az inka, azték meg morvavölgyi ritkaságokért, amelyeket a nemzeti múzeumuk legtitkosabb trezorjából szednek elő, direkt az én kedvemért. Mindeközben egy egész sor londiner, pincér, biztonsági ember és nem utolsó sorban pucér szobalány lesi majd a kívánságaimat, nem beszélve arról, hogy a felsőbb körök politikai nyomására a döntőn is valószínűleg én fújok, ami egyenes ágon vezet oda, hogy szobrot kapjak az ország legnagyobb hőseinek panoptikumában.
Az pedig, hogy nem volt tizenegyes, három nap múlva már úgysem érdekel senkit.