A természetfölötti hálás téma. Már amiatt is, mert forgatókönyvírás közben nem kell magyarázkodni, ok-okozati összefüggéseket keresgélni és a logikát is ki lehet hajítani a francba, úgyis csak baj van vele. A Twin Peaksnál félig-meddig, az X-aktáknál teljes egészében bejött ez a recept, nem csoda, hogy az igényes – és sikervárományos – sorozatírók nagy kanállal merítenek ebből a szinte kimeríthetetlen bográcsból.
A receptet, mármint, hogy valahol, valami parajelenség történik és ez alapvető változást eredményez az emberek kapcsolataiban, életvitelében, olyan sokan használták már a vizuális szórakoztatóiparban (értsd: tévében), hogy szinte kirojtolódzott a széle. Az utóbbi években fölbukkant, és ilyen-olyan pályát befutott parajelenséges sorozatok összegyűjtése annyira komoly teljesítmény lenne, hogy meg se merek vele próbálkozni. Aki el szeretne mélyedni ebben a témában, és van hozzá ideje meg türelme, használja az ember legjobb barátját, a Googlét.
Tegnap – 2013. szeptember 11-én – a TV2 műsorára tűzte az utóbbi idők egyik legnépszerűbb természetfölötti jelenségen alapuló sorozatát, a Stephen King nevével fémjelzett A búra alatt című szériát. Erről szpoilerveszély nélkül a következő deríthető ki a neten: egy amerikai kisváros lakóit egy nap hirtelen beborítja valami láthatatlan és áthatolhatatlan erőmező. A település lakói teljesen elszigetelődnek a civilizációtól mert a búrát sem belülről, sem kívülről nem lehet megsemmisíteni. Kezdődik az izoláltsággal járó különös tortúra.
Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy ezt az izoláltságot, meg a vele járó személyiségváltozást a szépirodalom is előszeretettel vizsgálja. Vegyük elő például Camus A pestis című könyvét, és mélyedjünk bele. Ebben nincs semmi természetfölötti, csak egy járvány, aminek következtében vesztegzárral veszik körül Oran városát. A rendkívüli helyzet gyakorlatilag átdefiniálja az emberek közötti viszonyokat, és felszínre hozza azokat a rejtett tulajdonságokat, amelyekről az érintettek maguk sem tudnak.
Mindezt azért mondtam el, mert a jelek alapján A búra valami hasonlóval kísérletezik, de van egy fontos különbség közte és a szépirodalmi példa között. Amíg az utóbbi a jellemábrázolás cizelláltságában éri el a kiteljesedését, az előbbi a látványra helyezi a fő hangsúlyt (úgy rémlik, Spielberg neve is fölvillant a stáblistán) és megelégszik olyan típusfigurák fölvonultatásával, amelyek unos untalan visszaköszönnek a hollywoodi produkciókból.
Már az első két epizód után is kezdenek kirajzolódni a főbb kontúrok: akad itt unszimpatikus helyi politikus, korrupt pap, elkényeztetett nagyvárosi csaj, pszichopata emberrabló, háborodott rendőr, oknyomozó újságíró és kemény, de valahol mégis szimpatikus rosszfiú. A történet egy percig sem hagy kétséget afelől, hogy a következő részekben komoly dramaturgiai csavarintások várnak ránk. Így például borítékolható, hogy az elkényeztetett nyafka városi lány meg fog változni és hogy a legelején egy hullát az erdőben elföldelő rosszfiú nem a negatív szereplők táborát fogja gyarapítani.
A baj csupán az, hogy ez a recept szerint adagolt profizmus valahol a visszájára fordul. A kevesebb több lenne, nem beszélve arról, hogy ha figyelmesen követjük az eseményeket, könnyedén fölfedezhetjük, hogy a sztori telis-tele van repedésekkel. Olyan apróságokra gondolok – ha valaki esetleg látta –, mint amikor a pap bemegy az elhunyt seriff házába megkeresni a korumpáltságát bizonyító papírokat, de ahelyett, hogy a cuccot gyorsan zsebre vágva mielőtt elkotródna a helyszínről, meggyújtja a lapokat meggyújtja és belehajítja a szemétkosárba. Egy szempillantással később már lángokban áll az egész ház. Aztán, amikor a rendőrnő megmenti a füsttől ájult papot és megkérdezi tőle, mit keresett a házban, azonnal elfogadja a választ, amely szerint az elhunyt seriff öltönyéért ment oda. A következő, nagyon is kézenfekvő kérdés, hogy honnét volt a házhoz kulcsa, furcsa módon elmarad. Ehhez még csak annyit fűznék hozzá, hogy a kulcsot a pap éppen a rendőrnőtől lopta el.
Azért időzök ilyen sokat ennél az epizódnál, hogy láthatóvá váljon: a feszes, pergő dramaturgiájú thriller még akkor is tömve van következetlenségekkel, ha egy természetfölötti jelenség adja meg hozzá az alaphangot. De talán az ilyen és hasonló sorozatokat nem is így kell nézni, vagy legalább nem úgy, ahogy a szépirodalmat olvassuk. Nem tudom, mi a szokás ezen a téren, de igyekszem kideríteni. Jövő szerdán jön a folytatás.
A Búra alatt (Under the Dome) színes, amerikai sci-fi sorozat, 50 perc, 2013
Rendező: Kari Skogland, Jack Bender; forgatókönyvíró: Stephen King, Brian K. Vaughan; Szereplők: Natalie Martinez (Linda Esquivel), Mike Vogel (Dale ‘Barbie’ Barbara), Rachelle Lefevre (Julia Shumway), Britt Robertson (Angie McAlister), Alexander Koch (Junior Rennie), Dean Norris (James ‘Big Jim’ Rennie), Aisha Hinds (Carolyn Hill)
