Az elmúlt napok szenzációja az volt, hogy a NAV tizenkét napra bezáratott és pénzbírsággal sújtott egy budapesti vendéglátó-ipari létesítményt, miután az rosszul árazott be egy ásványvizet és a hiba az online kasszán keresztül azonnal a hivatal látómezejébe került.
Az eljárás kegyetlen szigorától minden jó érzésű magyar állampolgár fel van háborogva, de nem biztos, hogy jogosan. A jelenség ugyanis kettős természetű. Egyfelől van az, hogy 88 forint olyan bagatell összeg, hogy ha a földön látjuk, nem biztos, hogy lehajolunk érte. Másfelől sok kicsi sokra megy, és ezt a NAV pontosan tudja.
Kezdjük ezzel a másodikkal: azt ugye, tudjuk, hogy mióta a pénztárgépek hálózatban kapcsolódnak az adóhivatalhoz, gyakorlatilag megszűnt a csalás lehetősége. A kereskedő beüti a tételt, és az máris ott virít a NAV számítógépén. Nincs többé trükközés az ÁFA-val, meg a hamis számlák nagyüzemi gyártása, minden egyes forint után adózni kell, és kész.
Természetesen ez alól kivételek is vannak, mégpedig szép számmal: a lakásunkban például sosem kérünk számlát a szerelőtől, mert úgy a javítás többe kerülne. Szintúgy nem kérünk és kapunk blokkot attól a szakorvostól, aki miután az állami szektorban ingyen megvizsgált bennünket, bejelentette, hogy kontrollra a magánpraxisában fogad. Ha ebbe nem egyezünk bele, minimum három hónapot kell várnunk a sorunkra, de ez egy másik téma. Elmegyünk inkább a magánrendelésre, és ott a kb. 10 perces konzultációkért lepengetünk egy csinos összeget. Zsebbe, natürlicht.
Sok ilyen terület van e kies, szép hazában, de a vendéglátást és a kereskedelmet a NAV radarszemmel figyeli. Még az is lehet, hogy a bírságolás automatikusan történik: kiugrik egy kisebb hiány, vagy egy rosszul beütött adat, és az algoritmus máris küldi a törvény szerint megállapított bírságot.
Az érem másik oldala az emberiesség. Erről egy példát említenék: évekkel ezelőtt Albániában, a durresi strandon elvarázsolt az, hogy egymást érték a kucséberek. Bejöttek a külföldi vagy belföldi turisták közé a környék szegényei, és zacskóból gyümölcsöt, hamis parfümöt, olvasószemüveget, ponyvairodalmat meg minden egyebet árultak. Számlát, blokkot senki sem látott. A legszebb az, hogy a hatóság ezt a csencselést elnézte. Talán úgy voltak vele, jobb, ha ezek az ágrólszakadtak maguk keresik meg az ennivalóra valót, mint hogy segélyért folyamodjanak az államhoz.
A 88 forintos eset más kategória, de a nagyvonalúság akkor is hiányzik mögüle. Mondom ezt úgy, hogy nem is tudom a történet részleteit, mert biztosan mást mond a vendéglős, és mást a NAV. Ad abszurdum az is benne van a pakliban, hogy ez a cég nem először követ el stiklit, mint ahogy az is, hogy teljesen ártatlan. A szomorú az, hogy 88 forint, vagy akár 880, de még 8800 is, ma már csak aprópénz. Viszont a NAV eljárása mögött ott van az ember legősibb tulajdonsága, hogy ha akadályba ütközünk, inkább kikerüljük, mint hogy nekiállnánk lebontani. Ezeket a pirinyó, szinte nem is létező bűnöket ugyanis sokkal könnyebb szankcionálni, mint a milliárdos csalásokat. A NAV azokra jószerével rá sem mer nézni, vagy ha mégis, csak ködösít. Nem lenne egyszerűbb az algoritmus szerint ezeknek is küldeni egy befizetésről szóló csekket?
A kérdés persze csak költői, mert mindannyian tudjuk, hogy nem. A fene essen belé.
