A tévedésből lett milliomos igaz története

Olvasták: 75

Nyomtalanul eltűnt az a chilei férfi, akinek tévedésből a havi fizetése 286 szorosát utalta át a munkáltatója. A kérdés nem az, hogy ez a felszívódás mennyire etikus – mert hát evidens, hogy nem az –, hanem hogy van-e az a pénz, amiért akár a betyáréletet is érdemes bevállalni.

Szögezzük le rögtön az elején: bizony, van. És egy kis fejszámolással az is kideríthető, hogy összegszerűen mennyit tesz ki. Tételezzük fel, hogy a szóban forgó chilei úriember nem valamelyik rézbányában volt vájár, havi pár száz dollárért, hanem bent ült egy légkondizott irodában, és olyasmivel foglalkozott, amihez főiskolai végzettség szükséges. Könnyen lehet, hogy mérnök volt, mert akkor 4-5 ezer dollárt is megkeresett havonta. A havi négyezer szorozva 286-al egyenlő 1144 000 dollárral, ami már gond nélkül előhozza az emberből a Regős Bendegúz effektust (akkor sem adnám vissza a gazdájának, ha két mankóval jönne elém könyörögni). Ennyi pénzből az ember új személyazonosságot is vehet magának, akár iskolai végzettséggel és bérmálkozó oklevéllel, ha ehhez van kedve. Jobb helyeken a reszliből (44 000 dollár) is megoldható mindez, és utána jöhet a havaj. Emberünk vásárol egy csinos kis szigetet valahol a trópusokon, és vígan megél a hely nyugalmára, mesebeli hangulatára kíváncsi turisták adományaiból.

De nem akarok én ennek az embernek tippeket adni, mert valószínűleg nem szorul rá erre. Vannak helyzetek, amikor egy másodperc alatt kell dönteni, és az meghatározza az egész életünket. Ha a hősünk jelezte volna a főnökének, hogy bocsánat, tévedésből rám zúdított a könyvelés egy cudar nagy összeget, kap egy szóbeli dicséretet, és néhány hónap múlva, amikor a cég a világméretű recesszió következtében becsődöl, ott van, ahol a part szakad. A négyezer dolláros fizu is ugrik, ő pedig elszegődhet rakodómunkásnak a santiagói kikötőbe, feltéve, hogy lesz üresedés. Mindezt egy szempillantás alatt fel kellett mérnie, hasonlóképpen ahhoz a helyzethez, amikor az embernek harci cselekmények fenyegetik a lakóhelyét. Dönthet, hogy megy vagy maradt, de a döntés fatális és visszavonhatatlan.

Persze minden könnyebb, ha egy kövér summa jelenik meg az ember bankszámláján. Ilyenkor nincs más teendő, mint kápében kivenni az egészet, és a hátsó ajtón keresztül távozni. Jelzem: mindez csak hipotézis, így az is benne van a pakliban, hogy a chilei ipse csak pár száz dollárt keresett, és a tévedéssel együtt sem kapott akkora lóvét, amelyből egy életen át dőzsölhetne. Lehet, hogy csak elege volt mindenből, és ez az eset megadta neki a löketet. Úgy valahogy okoskodhatott, hogy ha vissza akarjátok venni a lét, akkor jertek utánam. És megindult arra, amerre a madár sem jár, nemhogy az Interpol.

Mifelénk, ahol mindenki figyel mindenkire, és a gyanakvással bepermetezett irigység valóssággal megüli a levegőt, esélye sem lenne, de Chile más tészta. A tévedésből lett milliomos – vagy tízezredes – abban a biztos tudatban vághatott neki a titkos utazásának, hogy a szó elszáll, a tett pedig elmarad, ha nem következik be azonnal. És az is biztos, hogy elég tágas az Atacama sivatag.

 

A filmes és nem filmes ismertetők avatott művelője, de más műfajokban is jártas. Csak itt és csak nekünk alkot, no meg a Regénytárnak, de az a testvérlapunk, úgyhogy ezt a botlást elnézzük neki.