A szakácskönyv mint tömegpusztító fegyver

Olvasták: 76

Hatalmas divat lett a szakácskönyv. Minden író, celeb és notabilitás ebben gondolkodik, mert tudja, hogy ha főzéssel kapcsoltot kötetet publikál, azt viszik, mint a cukrot. Előkerülnek a régi meg az új receptek, és kapnak egy mesélős, anekdotázós csomagolást, de néha még az sem. A szakácskönyv önmagát adja el, és annál nagyobb az eladott példányszám, minél ismertebb a szerző.

Azt hisszük, ez teljesen rendjén van, mert hát – tegyük szívünkre a kezünket –, mindannyian szeretünk enni. Még akkor is, ha a statisztika azt mutatja, hogy durván túltápláltak vagyunk. Arra a súlyfeleslegre, amit cipelünk – twisztelek a kivételnek – még ráfőzni valamit a frissen megvett szakácskönyvekből, maga az öngyilkosság. Innentől már könnyű meglelni a párhuzamot a szakácskönyv és a tömegpusztító fegyver között: hiába hirdeti nagy részük az egészséges életmód és a bioélelmiszerek előnyét, a baj a mennyiséggel van, nem a minőséggel.

Alaprezonancián sokat eszünk, és ez a rossz tulajdonságunk önmagát gerjeszti. Ki tud ellenállni mondjuk, egy dédnagymama idejéből származó sütireceptnek, ha azt egy híres író kurkászta elő a sublód aljáról? A speciális módon főzött és fűszerezett pacalpörkölttel ugyanez a helyzet. De önök most azt mondák erre, hogy rendben van, ezek mind egészségtelen ételek, ám a szakácskönyvek nagy része éppen arra próbál minket rávezetni, hogy ne zabáljunk, hanem együnk keveset, de finomat. Ebből a szempontból a szakácskönyvek kifejezetten hasznosak, és nem szabad őket leszólni.

Mint mindenben, ebben a témában sincs abszolút, megcáfolhatatlan igazság, mert akinek ügyes jogásza van (lásd Johnny Depp esetét Amber Heard-el), könnyebben szerez érvényt az igazának, mint aki csak úgy kimegy a pusztába kiáltozni. Tény, hogy a Biblia is a bűnös élet ellen propagál, és bár a legnagyobb példányszámban kinyomott könyv, a világon föllelhető bűnök száma folyvást növekszik.

A szakácskönyvekkel a megszólalásig ez a helyzet. Egyik sem arról kántál a fülszövegében, hogy ki akarja nyírni az olvasóját, de a bemutatott ételek, italok végső soron ezt teszik vele. Amelyik író tehát szakácskönyvben gondolkodik, az részint hatásvadász módon alamuszi, részint salátástálba próbálja rejteni az atombombát.

Ha rajtam állna, ugyanazt a technikát követném ezekkel a kiadványokkal, amit a cigarettásdobozokon bevezettek: a borítóikon kizárólag elhízásból, túltápláltságból adódó csúnya betegségek fotóját kellene mutogatni. Meglátnánk így mennyi fogyna a portékából, bár hogy őszinte legyek, az még ezután sem lenne biztos, hogy kevesebbet ennénk. De az írók talán visszatérnének a történetmeséléshez, a celebek pedig a celebkedéshez, jelentsen az bármit is.

Az viszont tény, hogy a szakácskönyvekre szánt papír miatt kevesebb fát kellene kivágni, így több gyümölcs teremhetne, ami a legfinomabb, legegészségesebb táplálék, és nem is hizlal. Ha tehát most minden érdekelt kertészeti szakkönyveket kezdene publikálni, elmúlna rólunk ez a túlsúly keltette apokaliptikus végveszély. A fák metszése, gondozása közben mozogva szépen lefogynánk, és a madaraknak is lenne hol fészket rakniuk. Mindenki jól járna, a Föld pedig megmenekülne.

A kérdés tehát így hangzik: fakanál vagy metszőolló, válasszatok! A vers többi részét mindenki írja meg magának.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.