Szellemek árnyéka

Hetedik fejezet

Olvasták: 262

(A korábbi részek)

 

Terveim szerint vásárolok néhány dolgot a városban az éjszakai kis kalandomhoz. Nem számítottam rá mikor ide indultam hogy ennyi mindenre lesz majd szükségem. Mindenesetre kelleni fog egy vízhatlan hálózsák, egy jó túrabakancs, egy zseblámpa és még pár apróság. Reményeim szerint mindezt be tudom szerezni Gyökérpusztán. Felhívtam Dezsőt, hogy nem tud-e a segítségemre lenni a vásárlás lebonyolításában, ugyanis motorozási tudományom nem volt annyira profi hogy ezt az utat bevállaljam. Ígéretet tett rá hogy mire Rózsához érek várni fog egy kollégája, aki bevisz a városba és segíteni fog mindenben.

Miután nyeregbe pattantam a Simsonra és rettenetes iramban, ami lehetett vagy húsz kilométer per óra, elrobogtam a faluból Andi képe kissé elhomályosította a gyilkosság képeit, de erőltettem magam hogy a munkámra koncentráljak. Még egy nehéz nap állt előttem.

Rózsa háza előtt egy kék-fehér rendőrségi utó állt és mellette egy fiatal törzsőrmester beszélgetett a házigazdámmal kezében egy bögre gőzölgő kávéval. Mikor megálltam a ház mellett a járgányommal a törzsőrmester mellém lépett és bemutatkozott.

– Deli Imre törzsőrmester szolgálatára megjelent – tisztelgett a fiatal rendőr. – A kapitány úr küldött, hogy mindenben legyek a segítségére.

– Szerintem hagyjuk ezt a hivatalos szöveget. Tenkes Huba vagyok a fővárosból – nyújtottam felé kezemet – Végtére is kollégák vagyunk.

– A szolgálati szabályzat azért van, hogy betartsuk – válaszolta az ifjú törzsőrmester. – Én mindig ehhez tartottam magam és a jövőben is így lesz.

És a kezét nyújtotta, hogy egy kézfogással pecsételjük meg unszimpátiánkat.

Na bakker, most helyre tett ez az ifjú titán. Nem volt szimpatikus nekem ez a hozzáállás bár valahol igaza volt, de tudtam hogy ez a viselkedésmód általában bizonyos törtető emberfajták tipikus tulajdonsága, ezt viszont ki nem álhattam.

– Ha megengedi törzsőrmester, beszélek pár szót a házigazdámmal és utána indulhatunk.

– Parancs, értettem! – emelte jobb kezét tisztelgésre Imre a Deli legény.

Megkértem Rózsát, hogy szakítson rám pár percet mielőtt elindulunk a városba és elmondtam neki, mi végre távozom ideiglenesen innen. Így éreztem tisztességesnek, bár az hogy ebéd nélkül megyek el nem igazán tetszett neki. Megnyugtattam, hogy a bőséges reggelije egész napra való tápanyagot biztosít számomra, valamint hogy néhány órán belül úgyis visszaérek.

Közöltem Mr. hivatalossal, hogy ha számára megfelel akár indulhatunk is. Elmondtam neki, hogy mit szándékozok vásárolni és megkértem vigyen el oda, ahol ezek a holmik kaphatóak. Nagyjából tíz perc múlva be is értünk Gyökérpusztára, ahol egy gyönyörűen gondozott üdvözlődomb körforgalmából kievickélve a város központjában lévő áruház mellett leparkoltunk. Imre közölte velem, hogy itt mindent megkapok amire szükségem lehet. Ebben igaza is volt, az áruházban minden kapható volt. Az élelmiszeren át a ruházati termékekig és a kertápoláshoz nélkülözhetetlen felszerelésekig szinte minden a vásárló rendelkezésére állt. Azon sem csodálkoztam volna, ha kézigránát vagy páncélozott szállító harcieszköz lett volna a kirakatban.

Miközben a kasszánál fizettem és örültem a csodaszép terepszínű hálózsáknak és a pislákoló fényű rúdlámpának, valamint a távcsőnek, melyet potom áron szereztem be, a hatalmas kirakaton kinézve láttam hogy kísérőm, Deli legény éppen a mobilján kommunikál valakivel szigorú arccal. Valószínűleg a parkolót jogtalanul használó autók megrendszabályzását foganatosítja. Megcsóváltam a fejem és arra gondoltam, hogy kell ilyen is. Milyen is lenne a világ szabályok nélkül? A mobilról rögtön eszembe is jutott, hogy fel kellene hívnom Dezsőt, meg kell kérnem, hogy kilétemet kezelje bizalmasan ezzel segítve a nyomozásom sikerességét. Miután ezt megtettem és elhagytam az áruházat, megkértem Imrét hogy vigyen vissza Sárközre.

Az út visszafelé sem a beszélgetéssel telt el, pedig szerettem volna az ifjú törzsőrmestertől is hallani néhány információt Sárközről, hisz tudtam hogy a kívülálló szem másképp lát dolgokat de erre nem került sor. Meredt szemmel az utat nézve vezetett végig. Szinte megkönnyebbültem, mikor Rózsa házánál kiszálltam az autóból, oly nyomasztó volt az utazás.

Megköszöntem a törzsőrmesternek a segítséget, és az elém siető Rózsa mellé érve megjegyeztem:

– Remélem, nem minden rendőr ilyen fakutya.

Rózsa még akkor is kacagott Rózsa, amikor a rendőrségi autó pora elhalt a mezőn.

Remek délutáni ebéd, vagy korai vacsora után közöltem házigazdámmal, hogy az éjszakát a Nyáras szigeten szeretném tölteni, ezért vásároltam mindenféle, szerinte limlomot a városban. Hirtelen színeváltozása szerint ennek nem örült és verbálisan is nyomatékot adott ennek az érzésének:

– Marhaság, egyedül menni arra az átokülte szigetre! Az eszedbe se jusson, rögtön hívom Dezsőt – mondta, majd a ház felé sietett.

Nem volt könnyű meggyőznöm arról, hogy a bátyja tud a tervezett kalandomról és semmi veszély nem fenyeget, valamint hogy nem nyaralni hanem dolgozni jöttem és ez a munkám része. Miután Rózsa az előttem álló éjszakára becsomagolt nekem négy heti élelmet és hat termosz kávé, a felszerelésem súlya alatt nyögve elindultam toronyiránt a falu felé. Ma nem használtam eddig remekül bevált motoromat, mert egy lelkes túrázó nem valószínű hogy ezzel az eszközzel érkezik álmai szenvedéséhez.

Toronyirányt. Ez azt jelenti, hogy a templom tornyát választva jelölünk ki magunknak célt és így a lehető legrövidebb úton jutunk el oda. Eddig rendben is lenne, de volt egy kis probléma. Ott nem volt út hanem szántóföld, melynek végén egy kanális vize folyt. Tehát vissza a kavicsos útra és követni a jártat. A késő délutáni nap fénye sem volt kevésbé erős mint a déli, ezért erősen izzadtam, mire beértem a faluba. Megcéloztam a kocsmát reménykedve benne, hogy egy pohár hideg ital, és Andi mosolya erőt önt majd belém.

Késő délután volt, mire a kocsmához értem mivel út közben többször megálltam a kanális partján, és elgyönyöködtem a természet szépségein. Ritkán találkozhattam ennyire nyers, tiszta megnyilvánulásával a vad természetnek. Egyre jobban megkedveltem ezt a vidéket és nem csak a természet szépségei miatt. Rettenetesen szomjas voltam, mert hiába cipeltem magammal a rengeteg ennivalót és kávét a nagy eszemmel persze innivalót nem vittem magammal. El ne felejtsek venni valamit éjszakára, mert különben ihatok a folyóból.

Amint beléptem a kocsmába Andi csodás mosolya fogadott. Hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy milyen szomjas vagyok. Úgy látszik a konspiráció a vérében lehetett, mert úgy köszönt, mintha most látna először. Természetesen nem zárható ki teljes mértékben, hogy valaki látott délelőtt, de mikor őrült motorost játszottam akkor bukósisak volt a fejemen. A körzetis házától a kocsmáig és visszafelé viszont nem találkoztam senkivel Andin kívül. Talán ennyi még belefér, de az sem katasztrófa, ha esetleg valaki látott, azt nem tudják hogy ki vagyok.

Körbepillantottam a söntésben és valóban elég sokan voltak így kora délután a helyiségben. Valószínűleg kultikus jellegű egyenruha lehetett a honvédségi felszerelés és gumicsizma kombó, mert szinte kivétel nélkül minden vendég ezt viselte. Mit ne mondjak eléggé kiríttam a társaságból a vadiúj túrabakancsomban és farmeromban. Úgy tíz, tizenkét vendég ücsörgött az asztalok mellett, vagy ácsorgott a pult mellett fröccsöt vagy sört szürcsölve.

– Jó napot! – Viszonoztam Andi köszönését elég hangosan ahhoz, hogy mindenki a magáénak érezze a köszöntést a helyiségben.

 

(folytatjuk)

Teljes nevén Alexander S. (Samu) Forestter 1988-ban a magyarországi Tenyerestalpason született, egy amerikai szőkítőszereket forgalmazó cég utazó ügynöke és egy helyi kozmetikuslány egyetlen gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait a pusztabeneki egyetemen végezte, majd apja vállalkozásban mint kisegítő helyezkedett el. Így került az USA-ba, ahol egyszeriben érdekelni kezdte az írás. Az amerikai átlagfogyasztóknak szánt, tipikusan magyar környezetben játszódó krimijeit manapság úgy veszik, mint a cukrot. Er(d)ősen vonzódik a rejtélyhez, a természetfelettihez és ezt ügyesen S(ándor)olja bele fordulatos írásaiba. A jövő nagy tehetségeként tartják számon.