Majoros SándorTaláltam egy hírt, ami mélységes elkeseredéssel töltött el. Nem a szokásos katasztrófákra, ijesztgetésekre gondolok, mert azokhoz hozzászoktam. Arról olvastam rövid tudósítást, hogy a tudomány a mai állása mellett föltalálta a szexuális beleegyezést rögzítő alkalmazást.
Ez az a pillanat, amikor sírva fakadok. Nem az önmagából kifordult világ állapotát látva, mert ahhoz is hozzászoktam, hanem hogy miért nem volt ilyen már az én időmben? Amikor tizenévesen nyargalásztam a lányok után elhajtottak, mint a legyet. A szexuális beleegyezésnek még csak a küszöbéig sem értem, nemhogy a titkos, belső szobájáig. De jó is lett volna akkor egy ilyen applikáció. Rögtön meg is mondom, miért.
A fejlesztője szerint ez a program a későbbi nézeteltérések elkerülése érdekében jött létre. Nem lesz többé húsz, harminc vagy ötven évvel később kibontakozó zaklatási ügy, mert az applikációban ott lapul a beleegyezéses konszenzus kétségbevonhatatlan bizonyítéka. A felek valamilyen digitális azonosítóval hitelesítik a később létrehozandó aktust, a többi a jogállam dolga, mert aki annyira elvetemült, hogy egy ilyen szerződés után azt meri mondani: meggondoltam magam, vagy hogy ma ne, mert fáj a fejem, az alaposan megütheti a bokáját. Én mondom maguknak, valóságos áldás egy ilyen találmány a szexuális szabatosság jelenlegi vad méhlegelőjén, ami éppen olyan mint a valóságban: sokkal inkább gaz, mint legelő.
Szóval, ha visszagondolok a kb. ötven évvel ezelőtti próbálkozásaimra, egyszerre sajnálom és röhögöm ki önmagamat, pedig egy ilyen berendezés birtokában egészen biztosan célt értem volna. Mondjuk úgy, hogy más alkalmazásokkal előbb gondosan becserkészem a lányokat, és amikor lanyhul a figyelmük, villámgyorsan átváltok erre a szexuálisra. Tíz közül egy biztosan aláírta volna a szerződést, már csak azért is, mert a csajok imádnak a neten bandázni, különféle klubokba, csoportokba betagozódni (gondoljunk csak a Mentsük meg a bálnákat mozgalomra, amelynek túlnyomó többségében nők a tagjai).
De tegyük fel, hogy a lányok ezzel a kütyüvel szemben is bizalmatlanok volnának, főleg, ha mögé képzelnének engem, a pattanásos kamaszt. Ekkor sincs minden veszve, mert mint tudjuk, ami a neten fut, az mind hackelhető. Egészen biztosan létezik olyan kód, amivel ki lehet cselezni a kiszemeltek éberségét, és bevenni őket az adatbázisba, szinte észrevétlenül. Márpedig, ha ez megtörténik, akkor nincs olyan isten, aki onnan levenné őket, mert ha igen, az a jogállamiság és az EU-s törekvések sárba tiprása lenne, amit ugye, ők sem akarhatnak.
Ám ha azt gondolják, ez az eljárás erkölcstelen, akkor nagyon igazuk van, sőt, még abban is, ha tovább lépnek ezen a vonalon, és elképzelik, mi lesz ennek a végkifejlete. Talán kevesebb zaklatásos per, talán kevesebb utólagos vita várható, de hogy a dolog varázsa is tovaszáll, az nem kétséges. Mert tény, hogy a sok-sok akadályt legyűrve, azért negyven-ötven évvel ezelőtt is célhoz értünk. Igaz, akkor még minden más volt: a lányok lányok, a fiúk meg fiúk voltak, és egymás társaságát keresték, nem a korlátlan szabadságot, mert az önmagában semmit nem ér. Főként, ha ilyen szexuális élethalált okozó kütyükkel kell szabályozni.
