Lőjük fel a műanyagot az űrbe!

2021.07.17.
Írta:
Olvasták: 520

Hosszas és kitartó próbálkozás után a tudomány végre megoldotta a műanyagkérdést, ami hovatovább a civilizáció végével fenyegetett. Az eldobált vagy a szeméttelepekről elszabadult PET-palackok, nejlonzacsik és a hozzájuk csapódó egyéb műanyag hulladék ugyanis gyarmatosítani kezdte a világot. A tengereken és óceánokon kisebb úszó szigetek képződtek, amelyek komoly vitákat váltottak ki, tekintve, hogy ezek az új területek hol itt tűntek fel, hol ott, de ami ennél sokkal fontosabb: csökkentették a hajózásra alkalmas nemzetközi vizek felületét.

Amikor a Csendes-óceánon át már csak egy keskeny hajózható csatorna vezetett át, a kutatók végre előrukkoltak a megváltással: a műanyag hulladékot nem szeméttelepeken kell tárolni, hanem ki kell lőni az űrbe! A kukások ezentúl kisebb rakétákat visznek magukkal, amelyekre rákötözik a speciális tárolókba gyűjtött műanyag hulladékot, és felröppentik a kozmoszba.

Az eljárás hamar népszerűségre tett szert, mert a műanyag immár valóban megnyugtató módon távozott. Néhányan azért nehezményezték, hogy a rakétakilövések nagy durranásokkal járnak, és a hajtómű keltette füst kaparja a torkot, de eltűrték mindezt, mert hál’ istennek, nem volt többé PET-palack kérdés. A szemétdíjat átváltoztatták rakétadíjra, amit kezdetben az állam is támogatott (űrrezsi-csökkentés), de aztán életbe lépett a nemzetközi szabályozás. Egyes szolgáltatók azt is bevállalták, hogy nem az utcáról, hanem távolabbról lövik fel a szemetet, és ezért csak szerény költséget számoltak fel. Tény, hogy a rakétás cégek gyorsan szaporodtak, és az egyszemélyes kicsitől az egész tömbházakat kiszolgáló óriás röppentyűkig, minden igényt ki tudtak szolgálni.

Aztán új probléma támadt: az űrbe küldött műanyag ott maradt a föld körül és olyasféle gyűrűt képezett, mint amilyen a Szaturnuszt ékesíti. A bajt az okozta, hogy ez a műanyaghulladék-gyűrű a fél Földet beárnyékolta. Az érintett területeken nem érett meg a termés, akik pedig barnulni akartak, kénytelenek voltak szoláriumba menni. A napolajgyártók is komolyan lázadoztak, ezért a tudomány újabbat lépett: a világűrben lévő szemetet speciális eszközökkel összeszedve, hatalmas konténerrakétákban a Nap felé irányították. Úgy gondolták, a Hatalmas Égi Kohóban gond nélkül elég minden, de a földi műanyag keményebb diónak bizonyult. A Nap közelébe érve ugyanis a szállítmányok nem semmisültek meg, csupán megolvadtak, és mert óriási mennyiségben érkezett az utánpótlás, nagyon hamar műanyagbuborékot képeztek a Nap körül. A Föld lakói elképedve nézték, ahogy az eleddig fényt, életet biztosító égi lámpásuk fénye megfakul, majd szinte el is enyészik. A napkitörések ugyan megpróbálták áttörni a burkot, de az csak felpúposodott, így a Nap olyan lett, mint egy túlméretezett szederbogyó.

A tudománynak ismét lépnie kellett, és jött is a megoldás: oda kell menni, és gigantikus kötőtűkkel ki kell szurkálni a burkot. Az elméletet, mint már megannyiszor, most is sikerrel követte a gyakorlat. Speciális alakulatok, speciális járművekkel megközelítették a Napot, és jókora kötőtűkkel lyukakat bökdöstek a műanyagburokba. A fény ezeken a nyílásokot át most már elérhette a Földet, de mivel a nap is meg a Föld is forgott, ráadásul az olvadt műanyag öngyógyító módon nagyon hamar beforrasztotta ezeket a lyukakat, lassanként kialakult egy új szakma, amelynek művelői abból éltek, hogy a nap körül amőbaként mozgó műanyagburkot folyton lyuggatták.

A Földlakók mindeközben epekedve várták az a kis fénymennyiséget, ami ezeken a nyílásokon át a fejükre hullott, és mert bizonyos helyzetekben a kicsit is meg kell becsülni, nagyon örültek minden egyes sugárnyalábnak.

Így oldódott meg a Földön a műanyagszennyezés kérdése. Vagy nem. De az már egy egészen más történet.

Brkvics Alojz

A filmes és nem filmes ismertetők avatott művelője, de más műfajokban is jártas. Csak itt és csak nekünk alkot, no meg a Regénytárnak, de az a testvérlapunk, úgyhogy ezt a botlást elnézzük neki.

Ne hagyja ki ezt sem: