Szép új, bikinimentes világ

Olvasták: 274

Szomorúsággal tölt el az a tény, hogy be akarják tiltani a bikinit a strandkézilabdában. Őszintén szólva eddig azt sem tudtam, hogy létezik ilyen sport, ami bűnös felületességről árulkodik. A strandröplabdáról viszont hallottam, sőt, ha közvetíti a tévé, akkor nézem is. Persze csak a női meccseket, mert azokat is tenyérnyi bikiniben játszák, amit a küzdelem hevében folyton igazítgatni kell. Ráadásul a taktikai beszélgetés kézjelekkel történik, éspedig azon testrész mögött, amelyet a szemben lévő ellenfél értelemszerűen nem láthat. A kamera ezt a bábozást szívesen mutatja meg premier plánban, ami ragyogó örömmel tölti el a férfilelket. Nem is maradunk közömbösek e szép és nemes küzdelem iránt, ami javarészt vetődésekből és a homok leporolásából tevődik össze.

Cseppet sem véletlen, hogy strandröplabda olimpiai sportág, és a strandkézilabda is csak egy lépésre áll ettől a nemes titulustól, bár a fent említett új fejlemény jelentősen csökkentheti az iránta támasztott érdeklődést. Ennyi erővel strandsakkban vagy strandkártyában is lehetne versenyezni, mert ezek a tevékenységek szintén népszerűek a fövenyen, de ha nem csinos hölgyek állnak, ülnek vagy heverésznek az érdeklődés kereszttüzében, az ember inkább hasra fordul és a fejére húzza az éppen olvasott újságot.

A strandkézilabdában állítólag az a perdöntő, hogy egyes játékosok kényelmetlenül érzik magukat a falatnyi bikiniben. Hát… nem is tudom. Ha azt vesszük, hogy minden sportágnak megvan a maga jellegzetes szerelése, akkor ez az érv nem nagyon áll meg a lábán. El kell fogadni, hogy aki strandröplabdázónak megy, félig pucéran kell, hogy kiálljon a küzdőtérre, mert a strandos sportoknak ez a legfőbb jellemvonásuk. Az emberek ezen a helyen azért vetkőznek le, mert ebben lelik az örömüket, és ha közben ugrabugrálnak, nem azért teszik, mert erre olyan nagy szükségük van, hanem mert eközben az alakjuk előnyös tulajdonságai még jobban kidomborodnak. Bikini nélkül a strandröplabda és társai legfeljebb homokröplabda és társai lehetnének, és a csekélynél is kevesebb érdeklődésre tarthatnának számot.

Aki tehát úgy dönt, hogy a strandkézilabda terén valósítja meg önmagát, fogadja el azt, hogy kevés textilben fog szerepelni a nyilvánosság előtt. A rétegelt szerelés természetesen mindig rendelkezésére áll, de más sportágakban. Hamarjában nem tudom, mi a legbonyolultabb védőöltözetet megkövetelő női sport – talán a vívás? –, de hogy a kényelem ott sem szempont az hétszentség. Szóval a szerelést lehet és szabad is kritizálni, de csak bizonyos határokon belül. Én sem várom azt a strandröplabdázó és strandkézilabdázó hölgyekről, hogy csökkentsék azt, ami per pillanat nehezen csökkenthető, hanem hogy megtartsák azt, ami van. A labda méretét viszont alakítsák a kedvük szerint.

A filmes és nem filmes ismertetők avatott művelője, de más műfajokban is jártas. Csak itt és csak nekünk alkot, no meg a Regénytárnak, de az a testvérlapunk, úgyhogy ezt a botlást elnézzük neki.

Egyéb Szösszenet

A világ legrosszabb mondata

Megjelent egy felmérés azokról a mondatokról, amelyekkel nem érdemes beszélgetést kezdeményezni. Mit nem érdemes?! Egyenesen tilos!

Bálint, a fóka

Egyre több ismerősöm panaszkodik, hogy meglátogatta Bálint, a fóka. Semmi előzetes egyeztetés, semmi tapintat, egyszer csak

Jobbos vagy balos vagy?

Tegnap egy könyvekkel teli doboz megemelésekor éles, nyilalló fájdalmat éreztem a jobb csuklómban, és ez azóta

Búcsú a Marstól

A fenti képen a Perseverance marsjáró Ingenuity névre keresztelt kis helikoptere látható, bevetés előtt. Néhány éve