Tényleg mindenre van ember?

Olvasták: 189

Ez az írás most egyáltalán nem lesz vicces, sőt, azt tanácsolom, aki érzékeny idegzetű, ne is olvassa tovább. Valóban így gondolom: a saját érdekében távozzon innét mindenki, aki a valóságot rózsaszín szemüvegen keresztül bámulja, mert a hamarosan rázúduló horror miatt nem vállalok semmilyen felelősséget.

A honlap régi látogatói tudják, hogy nem szokásom tragédiákkal sem pedig borzalmakkal foglalkozni, de az, amit ma reggel olvastam, teljesen kiakasztott. Egy hírportál bűnügyi rovatában bukkantam rá arra a hírre, hogy egy spanyol férfit azzal vádolnak – és most tényleg tessék megkapaszkodni a szép karfájában! –, megölte, majd pedig megette a saját anyját.

Tudom, hogy ez a közlés valamilyen szinten mindenkit mellbe vágott, így engem is. A förtelmes gonoszság mocsarába ennél valószínűleg nem lehet mélyebben belemerülni, de nem ez számomra a legiszonyatosabb – bár közel áll hozzá –, hanem hogy ez a szörnyeteg minden bizonnyal képes egyedül felöltözködni, másokkal beszélgetni, és tán még valamilyen munkával pénzt is keresni. A történethez mindez úgy csatlakozik, ahogy képhez a ráma: a kannibál anyagyilkosok ugyanúgy járkálnak az utcán, ahogy mi, sőt, alkalmasint talán még köszönnek is a boltban a pénztáros kisasszonynak, és tudják, mikor kell tisztálkodni, vagy fehérneműt váltani, miközben a mérleg másik serpenyőjében ott van az a rettenetes bűntett, amit elkövettek.

Nagyapám annak idején azt mondogatta, mindenre van ember: valaki szimfóniát komponál, valaki pedig megeszi a halottakat. Szó szerint ezt mondta, és ez a nyers, naturalista megfogalmazás engem akkor fölháborított. Túlzásnak tartottam a negatív példát, mert mint mindenki, én is csak a jót, az értékest kertestem az emberi tevékenységben. Fölmentünk a Holdra, eljutottunk az óceán legmélyebb pontjára, és közben remek könyveket írtunk, meg orvosságot is gyártottunk azokra a betegségekre, amelyekbe azt elődeink még simán belepusztultak. A bűn, a kegyetlenség, de főként a morbiditás kívül esett ezen a mágikus körön, mert ott, nálunk, faluhelyen minden egyszerű volt és tiszta. A becsület irányított bennünket, ez volt az a csapásvonal, amelyről semmilyen szín alatt nem lehetett lekanyarodni.

A spanyol horrorbűntény csupán egy a sok földerítetlenül maradt, vagy a sajtó nyilvánosságát elkerülő gaztett között, és ez óhatatlanul is előhozza azt a kérdést, hogy ha a világ összes gonoszságát és jóságát egy-egy halomba raknánk, vajon mely nyomná le jobban a mérleg serpenyőjét? Reménykedjünk, hogy a jók, még ha csak egy kicsivel is, mert ha nem, akkor megértünk a pusztulásra. Eltűnnek majd velünk együtt a regények, a szimfóniák, de a mérhetetlen, fölfoghatatlan kegyetlenkedések is, ami előre vetíti az egyetlen, ám mindennél fontosabb, de ízig-vérig költői kérdést: mikor jár jobban a Föld, ha mindennek dacára megmaradunk, vagy önmagunkat kiirtva átadjuk a stafétabotot egy másik fajnak?

Ha már költészet, és ha már irodalom, akkor a Nobel-díjas Bob Dylan talán azt mondaná erre: a választ barátom, azt elfújta a szél, a választ azt elfújta a szél.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Egyéb Nemzetközi valóság

A magyar mutáció

Hovatovább minden önmagára adó nemzetnek lesz egy saját Covid mutánsa. Már most nyilvántartunk brit, brazil, dél-afrikai

Vakvarjúcska vakcinája

Olvasom, hogy a Pfizer Covid-vakcináról kiderült, nem szükséges mínusz hetven fokon tárolni, mert szobahőmérsékleten sem csökken

Ülésezik a válságstáb

Franciaországban ismét lefejeztek egy embert, két másikat pedig megöltek. Ennek kapcsán a francia szenátus csütörtök reggeli

Mi legyen Leninnel?

Egészen friss a hír, hogy Lenin elvtársat ki fogják lakoltatni a Vörös téren lévő luxuskategóriás mauzóleumából.

The Thursday Murder Club

Énekes bülbülmadárként suhan a médiában a hír, hogy egy brit szerző, Richard Osman első könyve, a