Támadnak az űrlények

Olvasták: 44

Láthatatlanoknak neveztük őket, mert hiszen azok voltak: láthatatlanok. Nem kicsit, nagyon – ahogy egy bizonyos politikus mondotta volt abban a boldog, gondtalan világban, amikor a szavak még önmagukért beszéltek.

Most bezzeg nincs körülöttünk ilyen hős, aki csak úgy, meztelen valaggal ki merne állni a nép elé, hogy felkínálja e nemes tájékát a rúgásra vagy nyalásra elszánt tömegeknek. Kifejezetten hiányzik például az a magabiztos gondolat, hogy egyszer majd minden visszaáll a régi kerékvágásba, és ugyanott folytatjuk önnön életünk tönkretételét, ahol abbahagytuk.

Szörnyen idegesítő, hogy az újonnan érkezőkről gyakorlatilag semmit sem tudunk, legalábbis nem olyasmit, ami kiindulópont lehetne a velük szembeni védekezéshez. A láthatatlanok könnyedén legyűrnek bennünket, és mert az emberek mágnesként vonzzák őket, nem lehetünk egyebet, mint hogy önkéntes karanténba vonulunk, ha pedig ügyeket kell intéznünk, arcmaszkkal tesszük magunkat felismerhetetlenné.

Az már biztos, hogy a láthatatlanok az arcmaszk miatt elveszítik viszonyítási alapjukat, mert nem tudják eldönteni, hogy majmok, vagy humanoidok állnak velük szemben, így haladékot kapunk arra, hogy elslisszoljunk előlük. A gond csupán az, hogy egyre több ember szerint mindez abszolút fölösleges, mert valójában nincsenek is láthatatlanok. A politika ezzel a trükkel tesz bennünket még kiszolgáltatottabbá és sebezhetőbbé abban a folyamatban, amely a világ feletti totális hatalom megszerzésére irányul.

Az űrlénytagadók fő érve az, hogy senki sem látott még láthatatlant, így aki a velük folytatott küzdelemben alul marad, másban is meghalhatott volna. Az energia láthatatlanok nélkül is gyorsan eltűnik az emberből, mert például egy elszánt, életerős földi halandó pusztán attól is az agyhalál állapotába kerülhet, hogy végignéz egy élőben közvetített politikai vitaműsort. Teljesen fölösleges hát bezárni a kocsmákat és tiltani a gyülekezést, mert ez mind azt a célt szolgálja, hogy az emberek maradjanak meg a seggükön és várják a médiából érkező utasításokat. Mindez egyértelműen sárba tiporja az egyéni szabadságjogokat és az önrendelkezés ősi kiváltságát.

A mozgalom hangadói szerint az sem perdöntő, hogy az űrlények csillagközi járművei távcsővel jól láthatók a Hold körül, elvégre máskor is kaptunk már kozmikus látogatókat – a dínók tudnának erről mesélni –, de azok a második kávé után mindig kulturáltan távoztak, és bár egyesek később még vissza-visszatértek, a többségük idővel rájött, hogy itt nincs számukra semmi érdekes. Akadtak persze olyanok is, akik lassú mutációval földi alakot vettek és átalakultak jogi szaktanácsadókká. Az ő leszármazottaik ma is velünk élnek, és bár a közfelfogás élieneknek tartja őket, szemernyi esély sincs arra, hogy valaha is megszabadulhatnánk tőlük.

A tudósok szerint a láthatatlanokkal ugyanilyen végkifejlet várható: lassan elveszítik majd az érdeklődésüket az emberi faj iránt, vagy beépülnek közénk és politikai elemzőkként, életviteli tanácsadóként esetleg sima iskolapszichológusként gyarapítják a közöttünk lévő földönkívüliek amúgy is népes csapatát. Megeshet az is, hogy a láthatatlanságuk is módosul, és legalább félig áttetszők lesznek, de ha nem, a tolerancia és a másság jegyében elfogadjuk őket ilyennek, amilyenek. Ahogy az ókori bölcsek mondogatták: túl fogjuk élni ezt az életet, velünk vagy nélkülünk, és ez akkor is így lesz, ha közben mind egy szálig kipusztulunk. Türelem és kivárás kérdése az egész.

 

Egyéb Szövegközpont

Büféasztal

Mindenekelőtt pár szót ejtenék csak úgy, általánosságban. Az ember azt hinné, hogy ez az a hely,

A Szöveg

Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: a Szöveg vagyok. Életkorom a múlt homályába vész, de bátran állíthatom, egyidősnek

Jótékonyság kicsiben és nagyban

Olvasom, hogy Mark Zuckerberg jótékony célokra ajánlotta fel negyvenvalahány milliárd dollárt érő Facebook részvénycsomagát. Ujjongani kéne