És akkor történt valami rendkívüli…

Olvasták: 102

Szokásom, hogy elalvás előtt keresek egy ismeretterjesztő tévéműsort és azt hallgatom, amíg el nem nyom az álom. A tévével nincs gond, okos és határozott, ha megunja a horkolásomat, magától is kikapcsol. Morgan Freeman féreglyukas kalandozásaiba például kifejezetten kellemes beleszunyókálni, nem beszélve arról, hogy állítólag alvás közben is tanulunk. Meglehet, de nekem ezeken a kései órákon nem ez a célom.

Tegnapelőtt éjjel az egyik ilyesmire szakosodott csatornán – nem először és nem is utoljára – az idegen civilizációk utáni kutatás volt a téma. Az elejéről lemaradtam, így nem tudom, ki és milyen minőségben nyilatkozott, és biztosan már az ötödik mondata után elalszom, ha nem mondja azt, hogy sürgősen abba kell hagynunk a földönkívüliek keresgélését, mert ez könnyen a vesztünket okozhatja. Leráztam magamról a félálom pókhálóját és kábán fölemeltem a fejem a párnáról, mert a mainstream ugye, az, hogy az ember társas lény, így az idegen civilizációk keresgélése mindannyiunk számára kötelesség. Rengeteg időt és pénzt fektettünk a mesterséges rádiójelek kutatásába, és ebben a mostani kiüresedett világban némi túlzással szinte már csak ez tartja bennünk a lelket: többé-kevésbé mindannyian abban bízunk, hogy ha Isten a szabad akarat megadása után ki is vonult az életünkből, van valahol olyan egy józan, értelmes hatalom, ami, ha kell, beavatkozik az elbaltázott ügyeinkbe. Erre föl jön valaki, és azt mondja: ezt mind dobjuk bele a szemétbe, és felejtsük el amilyen gyorsan csak lehet. Azonnal feljebb srófoltam a hangerőt.

A tudós – akinek a nevét sajnos elszalajtottam – ekkor már azt fejtegette, hogy 2018-ban a rádióteleszkópok végre fogtak egy olyan adást, amire a szakemberek az OZNA és a SETI program elindítása óta vártak. Szakaszosan érkező hullámok voltak, de nem hasonlítottak azokra, amelyeket a pulzárok gerjesztenek, így minden adott volt ahhoz, hogy kódolt üzenetről legyen szó. A témában érintett mérnökök és matematikusok azonnal rá is vetették magukat az adatokra, de bárhogy erőlködtek, képtelenek voltak őket megfejteni. Az intelligenciaszintek között ilyen kommunikáció nem is lehetséges – állapította meg a tévében nyilatkozó bennfentes. Az agyunk egyszerűen nem képes rá, hogy felfogja a nem nyelvet és nem univerzális matematikai adatokat használó üzeneteket, ezért a tőlünk magasabb nívón tartózkodó civilizációk ugyanúgy nem képesek velünk kapcsolatba lépni, ahogy mi sem tudunk tárgyalni a hangyákkal, meg a méhekkel.

A szakember szerint mi, az idegen civilizációk számára olyan bogarak vagy még ezeknél is primitívebb egysejtűek vagyunk, akik egyértelműen káros tevékenységet fejtenek ki arra a környezetre, amelyben élnek. Ha tehát tudomást szereznek rólunk, rögtön úgy érzik, el kell bennünket taposniuk mielőtt még szétszélednénk a kozmoszban és máshol is megkezdjük azt a roncsolást, rombolást, amit a Földön véghezvittünk. A 2018-as jeladás ennek értelmében akár egy rádiójelek útján ideküldött rovarirtó csomag is lehetett: nem volt benne más, csak egy vírus, ami a célterületet elérve aktivizálódott.

Ekkor már az ágy szélén ülve figyeltem az adást, és dideregtem, mert eszembe jutottak azok a számomra őrültségnek tűnő feltételezések, amelyek szerint a mostani Covid-járványt az 5G-s hálózat okozta, és az is terjeszti. Egy percig sem hittem ebben, de az összefüggés a 2018-as rádióimpulzusok és az egy évvel később kitört világjárvány között szinte kísérteties. A mi, racionális, földhözragadt logikánk szerint elképzelhetetlen, hogy egy élő szervezetet rádióadás formájában továbbítsunk, de semmi sem garantálja, hogy ez azoknak, akik tőlünk magasabb értelmi szinten léteztek, nem sikerülhetett. Idesugározták a Földre a vírus működési elvét, és az egy bizonyos helyen, bizonyos körülmények hatására aktivizálta magát. Talán az kellett hozzá, hogy a levegő szén-dioxid szintje elérjen egy adott értékhatárt, talán valami más, tény, hogy 2019-ben a Covid beindult és azóta látványosan teszi a dolgát. Olyan összetett szerkezetű, mondhatni, rafinált kórokozóval van dolgunk, amiről szinte ordít, hogy mesterséges, de nem emberi eredetű. Ennek a féregnek ugyanis nem létezik Achilles-sarka: hetekig megél egy ajtókilincsen, elviseli, ha forró vízben akár negyedórán keresztül rotyogtatják, és ha összepréselik, az erőhatás megszűnése után visszarendeződik az eredeti állapotába, mintha gumiból lenne. Sokféle átkokkal, bajjal megvert történelmünkben ilyen alattomos pusztító erővel még nem volt dolgunk, és egyre több kutató jut arra a beismerésre, hogy nem is fogunk megszabadulni tőle soha.

De ez csak egy hipotézis a sok közül. Aki elszánja magát, a gízehi piramisok és a Marson lévő vulkánok között is talál kapcsolódási pontokat, egy ilyen világjárvány pedig szinte tálcán kínálja az újabb és újabb hajmeresztő elméleteket. Az viszont kétségbevonhatatlan, hogy ebben a nevetségesen abszurd helyzetben, amibe az öntelt emberiség néhány rövid évezred alatt belesodorta önmagát, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahonnét nincs hová lépni. Nem számíthatunk a tudomány megváltására, mert az úgy tűnik, elérte a lehetősége korlátait, a politikára meg végképp nem, mert az ahelyett, hogy erőforrásainkat egyfajta közös jobbító akarat felé áramoltatná, újabb és újabb válságok szításán, kirobbantásán mesterkedik. Minden jel arra mutat, hogy ezért döntöttek úgy azok a lények ott, a számunkra elérhetetlen messzeségben: el fogják takarítani a kozmikus konyha sarkából ezt az emberiségnek nevezett rovartelepet. Az esélyeink kétségbeejtően minimálisak, de nem teljesen reménytelenek, mert ahogy a rovarokban, mibennünk is működik egy végtelenül primitív, ugyanakkor hatékony túlélési ösztön.

Ezt a technikát kell alkalmazni most is, megfigyelve például a csótányokat, mert ők mindig megtalálják azt a repedést, lyukat vagy egyéb búvóhelyet, ahol átvészelhetik az ellenük indított támadást. Szóval a recept az, hogy lapuljunk meg otthon, a rejtekhelyünkön, és várjuk ki, hogy az érdeklődés reflektorfénye a világűr egy másik pontjára, mondjuk, a Kepler ZX315865-ön élő gyíkemberekre irányuljon. Ha ők ott nagyon ugrabugrálnak, minket némi szerencsével talán nem vesznek észre.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Egyéb Esszé

A milliomossá tevő szoba

Képzeljék, a múltkor észrevettem, hogy ha bemegyek a kisebbik szobába, rögtön milliomos leszek. A nagyobbik szobára

Havaj a börtönben

Aki börtönbe kerül, nagyon jó helyen van ott, ahol van. Persze megesik, hogy valakit ártatlanul csuknak

Korrupció az irodalomban

Világunkat keresztbe-hosszába áthatja a korrupció. A vécés nénitől az űrrakéta tervezőig mindenkit korrumpálnak – előbbit egy