Türelmet kérünk, az evolúció újraindul

Olvasták: 73

Sokan osztják azt a nem csekély mértékben dőre nézetet, hogy a törzsfejlődés az ember színre lépésével befejeződött. A tudomány eredményeitől megszédült, és önelégültté lett fajunk eljutott arra a szintre, hogy kimondja, mi voltunk a teremtés célja, mert hiszen sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb. Bár Szophoklésztól valók, mégis könnyű, súlytalan szavak ezek, mert azon kívül, hogy elbizakodottá tesznek bennünket, nem sok közük van a valósághoz. Mert ki és milyen alapon mondja meg, hogy az ember különb, mondjuk, a szentjánosbogárnál? Előbbi az egész világot romba dönti, mire világítani tud, az utóbbi meg alapból képes erre. Sokkal több igazság volna egy ilyen kinyilatkozásban, ha a szentjánosbogaraktól származna, ám ők bölcsebbek, minthogy ilyen meggondolatlanságot terjesszenek magukról vagy másokról.

Egy másik, ugyancsak elbizakodott nézet azt hangoztatja, hogy a fejlődés megállíthatatlan és szükséges. A közgazdászok, a mérnökök, de még a filozófusok is ebből indulnak ki, és nem ritkán olyan hajmeresztő eredményre jutnak, hogy ami stagnál az egyúttal káros is. Emiatt alakulnak ki azok a párhuzamos valóságok, amelyekről az elméleti fizika vizionál: vagy egy tudományosan megtámogatott, derűs, vagy inkább fenntartható jövőképünk, és van egy másik, ami azt mutatja, hogy körülöttünk éppen most omlik össze minden.

A furcsa ebben az egészben az, hogy erről a tényről a politika nem hajlandó tudomást venni. Habár egyszerű paraszti józan ésszel is rá lehet jönni arra, hogy nem létezhet olyan rendszer, ami a folyamatos növekedésre épül, mert akkor záros határidőn belül halálcsillaggá változik a Föld, még sincs más célkitűzés. Elképesztő, ugyanakkor lidércesen hátborzongató is, hogy a világon egyre több tíz, húsz vagy akár harmincmilliós metropolis keletkezik, és bennük mindenki fürdőszobás lakásra, meg álomautóra pályázik.

Letagadhatatlan, hogy a Föld nem bír eltartani hétmilliárd kemikáliákat használó embert. Ekkora populáció nem létezhet azon a természetközeli, félnomád módon, ahogy Szophoklész idejében, mert a léte önmagát gerjesztve húzza maga után a folyamatos fejlődést. Pörgetni kell a világgazdaságot, újabb és újabb termékeket dobva a piacra, hogy a nép vásároljon, a civilizáció pedig lüktessen, mint a nagy lábujj, ha rácsaptak egy kiadósat a kalapáccsal.

Kevesen bár, de léteznek szkeptikusok is, akik félig komolyan, félig komolytalanul azt pedzegetik, hogy az emberiség talán mégsem az evolúció csúcsteljesítménye. Ők erre a magaslatra inkább a natúr, transzcendens értelmet helyezik, és a fejlődés további útját abban látják, hogy az értelem valamilyen trükkel lepattan az őt kitermelő biológiai alapzatról, és szervetlenné válva elhagyja a bolygót. Ez a tábor annyira halk és csöndes, hogy jószerével nem is hallani a hangját azoktól, akik arról győzködnek bennünket, hogy a gépi értelem sok tekintetben könnyebbé teszi majd az életünket.

Bármi is lesz a végkifejlet, most még az út legelején állunk. Amíg a mesterséges értelem nem tudja reprodukálni önmagát, és nem egészül ki az emocionális intelligenciával, túl kezdetleges marad ahhoz, hogy akár ebben a formában is az utódunkként kezelhetnénk. Van viszont egy merőben új, és figyelemre méltó jelenség, ami arra mutat, hogy a természet talán mégsem azt az utat járja, amit számára kijelöltünk. A világjárványt okozó új vírusról van szó, ami olyan váratlanul ért bennünket, ahogy a dinoszauruszokat az a bizonyos meteor.

A csúcsra járatott világgazdaság szakasztott úgy pörög, mint H.G. Wells végtelen üzemmódba kapcsolt időgépe: bármelyik pillanatban darabokra hullhat, ráadásul a túlnépesedett emberiség erkölcsileg sem képes már elviselni önmaga nyomasztó terhét. A józan, racionális gondolkodás egyre inkább a sarki jégsapkák sorsára jut, ráadásul ez a soha nem látott krízis többszólamú, mert a vírus, és az erkölcsi válság mellett még a klímaváltozás is itt van a nyakunkon. Kiszolgáltatottabbak vagyunk, mint Szophoklész idejében az athéni rabszolgák voltak, pedig nekik sem lehetett könnyű. Mindez felveti annak lehetőségét, hogy minél fejlettebb egy civilizáció, annál sebezhetőbbé válik. Részint azért, mert képtelen átlátni és kezelni a fennmaradását biztosító folyamatokat, részint, mert nem figyel azokra a tágabb jelenségekre, amelyek rövid időn belül elpusztíthatják.

Természetesen léteznek olyan vélekedések, hogy válságok mindig is voltak, és bár ezek némelyikében egész civilizációk semmisültek meg, az emberiség azért lám, fennmaradt. Példaként a majákat szokták emlegetni, mert ők valóban szinte nyom nélkül tűntek el, de azokban az időkben az egyéni lét és a civilizációs lét még nem volt szétválaszthatatlan. Amikor a maja birodalom megsemmisült, a lakosság bevette magát a dzsungelbe, és vadászgatva, gyűjtögetve gyakorlatilag ugyanazon a szinten folytatta az életét, ahol abbahagyta. Ma ez számításba sem jöhet, hiszen globalizáció van, így nemhogy eszközöket gyártani, de élelmet sem tudnánk szerezni, ha megszűnne körülöttünk az áruszállítás vérkeringése.

Szomorú és kiábrándító, hogy ezt a könnyelműséget egyáltalán megengedhettünk magunknak, mármint, hogy ennyire kiszolgáltatottak legyünk ennek az egész Földet átható, hihetetlenül sérülékeny erőforrás- és nyersanyag áramoltatásnak. Fölfoghatatlan, hogy egyetlen tudós vagy szakember sem látta elő ennek a veszélyeit, és nem fújt riadót, amikor még lehetett, bár kérdéses, hogy a szirénahangokat a nagy profithajhászás közepette bárki meghallotta volna.

De térjünk viasza a természethez, mert az úgy tűnik, megindította ellenünk a végső, összehangolt támadást: egészen friss a hír, hogy a koronavírus-járvány mellett Kazahsztánban megjelent egy sokkal gyilkosabb tüdőgyulladásos kórság, amit százával szedi az áldozatait. Mindemellett Botswanában valamilyen betegség miatt tömegével hullanak az elefántok, ami már több mint lehangoló, mert az még hagyján, hogy mi, emberek megérdemeljük a sorsunkat, na de szegény elefántok, ők vajon mit vétettek? Gyaníthatóan semmit: az ő bűnük az, hogy mint nagytestű, összetett szervezetű biológiai lények, rosszkor vannak rossz helyen. A lehetséges forgatókönyvek egyike ugyanis ez: az evolúció időnként fogja magát és újraindul, ám előbb kiiktajta azokat a túl nagyra és bonyolultra nőtt fajokat, amelyek a glóbuszon kialakuló sokféleséget hely- és erőforrás igényeik miatt veszélybe sodorják.

Maradnak a vírusok és a baktériumok, aztán kezdődik minden elölről.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Egyéb Esszé

Havaj a börtönben

Aki börtönbe kerül, nagyon jó helyen van ott, ahol van. Persze megesik, hogy valakit ártatlanul csuknak

Korrupció az irodalomban

Világunkat keresztbe-hosszába áthatja a korrupció. A vécés nénitől az űrrakéta tervezőig mindenkit korrumpálnak – előbbit egy