A kettőből így lesz három

Olvasták: 130

Lentebb két verset és egy hangzó anyagot találhatnak, Kállay Kotász Zoltán opuszából. A hangfájlban saját versét adja elő.

Nokedli

– Nem jó a liszt! – kiált fel nagyi a konyhában,
fújtatva, prüszkölve.
– Elrontották, ezt is elrontották… Nézd, hogy szakad!
Nem tudom, hogyan lehetne az eddigi nézésemnél jobban nézni,
az orrom előtt történt: a réteslap
hártyavékonnyá vált, majd elhasadt.
– A maszeknál kellet volna venni – lihegi,
egybegyúrja a lapot, megpaskolja, nyújtani kezdi.
Remeg a keze. Addig se jut, mint az előbb,
vastag a tészta, de máris szakad,
görbül a repedés, vigyorgó száj, nyílik hatalmasra,
nagyanyám sikít, még nagyobbat fúj, még pirosabban:
– Rossz a tojás is! – süvölti, majd halkabban – Ez szándékos…
Kapkodva feltör egy újat, a tésztához csapja, egybegyúrja.
„Ha rossz, miért kell bele még egy?”, cikázik át rajtam,
de nem töprenghetek,
reng a gyúródeszka,
nagyi püföli a tésztát, deszkát, asztalt, házat, utcát, XII. kerületet,
XX. századot, férjeket, férjtelenségeket,
táncolnak a lábosok, porzik a rétesliszt, felhői ködbe merítik
a világmindenséget.
Aztán ülepszik
a por,
a kor,
nagyi a hokedlin ül, és mintha mosolyogna.
– Nokedli lesz – suttogja.

 

(Megint)

szeretném még
elmesélni fiamnak
a világ végét

amit régen
nekem meséltek
csak a végére

nem emlékszem már
apám sem emlékezett
vég nélkül mondjuk

1969-ben született Budapesten. Első publikációja a Ligetben jelent meg 1990-ben. Éveken át emberi jogi aktivista, majd szociális segítő volt, ezek a tevékenységek szervesen kapcsolódnak írói (szépírói, közírói, szerkesztői) működéséhez. A Dr. Kotász Könyvkiadó alapítója és vezetője.

Egyéb Verskredenc

Sebezhető felületek

– Elborzadok, ha belegondolok – fejtegeti a barlangrajzoló az agyagtábla-öntőnek –, hogy emberkéz gyártotta apró táblácskákra

Volt egyszer egy ember

Volt egyszer egy ember, szakálla volt gender. Úgy döntött, hogy szülni fog, hisz már őszülni kezd,

Nehéz nap éjszakája

Hogy megtalálsz még_ Mindig a legrosszabbkor pusztítod álmom. Hosszú időbe telt, hogy annyira elfeledjek, ahogy ez