Miért utálom az irodalmat?

Olvasták: 100

Valaha nagy rajongója voltam az irodalomnak, de mára ez megváltozott. Semmi sincs már abból a régi, barátságos és nemesül karakán világból, amikor az írók még a maguk natúr egyszerűségében álltak ki a világ elé, és csak úgy, lazán novelláztak, elbeszéltek vagy éppenséggel regényeztek, miközben a szotyolázható publikum odáig volt a gyönyörűségtől.

A bajok csírái akkor bújtak elő, amikor az irodalomba beszivárgott a pénz. Valaki, talán egy szövetkezeti igazgató, talán egy unatkozó sámán megvett egy tehetséges fiatal írót, és az érte fizetett összeget sejtelmes módon meglebegtetve betette a csapatába. Az ifjú tehetség a személyéhez kapcsolódó érték miatt egykettőre sztár lett: csak úgy ontotta a műveket, a közönség pedig őrjöngött. Nem csoda, hogy a konkurens redakciók is szaglászni kezdtek a kiválóságok után, aminek következtében létrejött az írópiac.

Mire az olvasók észbe kaptak, a pénzmogulok már úgy adták-vették az írókat, ahogy jobb helyeken a fejős teheneket szokás. Ebben a megvilágításban a teljesítmény már nem is volt annyira fontos. A szakújságok arról kezdtek cikkezni, melyik klub mennyiért igazolta le ezt vagy azt az írót, rekord nyomta a rekord hátát, az olvasók meg csak kóvályogtak. Különösen azután, hogy a nemzetközi írómozgás is löketet kapott. A fejlődő országok szinte ontották magukból a csupasz tehetségeket, akik briliáns írástechnikával és hallatlan kondícióval gyártották a prózát szinte vég nélkül. A helyzet odáig fajult, hogy egy idő után már nem is kellett írniuk ahhoz, hogy sztárok legyenek.

Természetesen a nagy klubok kaszáltak belőlük a legtöbbet, mert idejük, pénzük és muníciójuk is volt ahhoz, hogy megfigyelőket küldözgessenek a világ minden tájára, akik az irodalmi esteken azonnal kiszúrták az  igazgyöngyöt. Mivel a nem éppen topligás irodalmi egyesületek krónikus pénzhiánnyal küzdöttek, azonnal túladtak a bimbózó tehetségeiken, mondhatni: bagóért. A nagy klubok eztán megkupálgatták az arra érdemes írót, majd a reflektorok fénykeresztjébe helyezve hagyták, hogy villogjon.

Az igazán észveszejtő összegek a valódi sztárkluboknál jelentek meg, mert miután a tehetségesek krémjét összevadászták, akkora reklám- és közvetítési jogdíjat profitáltak belőlük, hogy az köznapi észjárással szinte fölfoghatatlan.

Ma már ott tartunk, hogy ez a pénzcentrikusság – hogy ki, mennyiért mit és hova ír – teljesen háttérbe szorítja azt az élményt, amit valaha a művek olvasása okozott. A mai írók nem írnak érdekfeszítően, vagy hiányzik belőlük az a klasszikus értelemben vett, cselezős, munkálkodós, csibészség, ami a pénztelen hőskorban dívott.

Ezért utálom az irodalmat, és sóhajtozok, hogy bárcsak ott tartana, ahol a futball, mert abban ugye, a pénzéhességnek és a teljesítmény nélküli hatalmas nyereségnek még csak a gyanúja sem jelentkezhet. Mindenki úgy bánik a labdával ahogy akar, és ha ez történetesen senkit sem érdekel, akkor sincs baj, mert ez a dolog az utókornak szól.

Vagy mégsem.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Egyéb Szösszenet

Pultoslány Bea beszól

A legnagyobb arcok sorozat              Rajz a régi világból – életképek a magyar kocsmakultúra legszebb napjaiból Gyarapodik

Készlethalmozás magasfokon

A világjárvány rádöbbentett bennünket arra, hogy a készlethalmozás fontos eleme a kultúránknak, de mivel nincsenek válsághelyzetre

Fogadjon örökbe csatamezőt!

Örvendetes, hogy a nemzetközi marketingmédia rájött: minden férfinak szüksége van egy csatára. Ez teszi lehetővé számára