Zengő beszéd a májusi esőről

Itt: Akármi

Van egy régi mondás, amely szerint a májusi eső aranyat ér. Őseink ezt annyira komolyan vették, hogy dézsaszám gyűjtötték be a májusban hullott csapadékot és szakmányban mosták ki belőle az aranyat. Nem tudni, hogy ez a módszer megteremtette-e valakinek a hőn áhított gazdagságot, viszont egyértemű, hogy az eső mindig magával hozza a megtisztulás és az újjászületés ígéretét – gondoljunk az özönvízre.

A mezőgazdaság gukkerén keresztül nézve mindez azzal magyarázható, hogy a májusban kapott esővíztől a vetés megpezsdül és gyors növekedésbe kezd, miközben a magképződésben is jelenetős fejlődés mutatkozik. De ez a biológia szakterülete. Nekünk a májusi eső elsősorban irodalmilag érdekes: vajon az égi vizek az írói, költői alkotókedvet is megtermékenyítik? Nem beszélve a végtermékről, aminek ezzel a logikából kiindulva tört aranyból kéne lennie. Az irodalomelmélet a mai napig adós maradt a válasszal, pedig nincs az a bizarr téma, amit ebből a készlettárból elő ne lehetne venni, ám a májusi eső valahogy kimaradt az epruvettából.

Mivel az irodalomfizika nem képes ilyen csekély idő alatt pótolni a hiányt, mint amennyi egy jegyzet megírásához és elolvasásához szükséges, kénytelenek leszünk találgatásokba és a személyes élmény kétes valóságába csimpaszkodni.

Most, amikor ezeket a szavakat a gépbe pötyögöm, odakint hamisítatlan májusi eső áztatja a tájat. A tetők és a járdák szürkesége fényes máz alá bújik, az ég pedig mintha betonból lenne, sehol egy felhőrajz, sehol egy madár. Ha csak kinézek az ablakon, máris hatalmába kerít a Dunába ugrás kényszere. Élni sincs kedvem, nemhogy írni, ráadásul novellát, vagy ennél is nyűgösebbet: regényt. Egyetlen szándék motoszkál bennem, hogy a kanapén végignyúlva elalvásig nézzem a TLC-n futó Élet 260 kiló fölött című realityt, amelyben nem CGI-vel gyártott zsírkolosszusok vívják élethalálharcukat saját súlyuk ellen. A májusi eső úgy cuppantja rá érdeklődésemet erre a műsorra, ahogy a vécé dugulásmentesítője kapcsolódik rá a lefolyóra, létrehozva azt a vákuumot, ami a csőben kialakult tömör szennygombóc megmozdításához szükséges. A légüres tér körbenyalábol, elandalít és fölemel ebbe az esőáztatta, betonos szürkeségbe, miáltal olyan távol kerülök az irodalomtól amilyen távol csak lehet.

A jegyzetem sem az, aminek látszik, mert nem a májusi eső talált aranya, hanem a bolondoké. A geológiában ez a pirit nevű ásvány, ami éppen úgy csillog, mint az arany, de a tapasztalt aranyásó nem dől be neki. Legfeljebb levélnehezéknek viszi haza, mert szépen mutat a kredencen, ám hogy emiatt nem törnek be hozzá a rablók az hétszentség.

Írtam mindezt egy májusi eső idusán, kábán és vontatottan, bizalommal reménykedve a gyorsan bekövetkező, mindent megtermékenyítő napsütésben. Van is remény erre, mert ahogy visszanézek a szövegre, megkönnyebbülve látom, hogy nem lett belőle irodalom.

Tags:

A filmes és nem filmes ismertetők avatott művelője, de más műfajokban is jártas. Csak itt és csak nekünk alkot, no meg a Regénytárnak, de az a testvérlapunk, úgyhogy ezt a botlást elnézzük neki.