Zengő beszéd a májusi esőről

Olvasták: 114

Van egy régi mondás, amely szerint a májusi eső aranyat ér. Őseink ezt annyira komolyan vették, hogy dézsaszám gyűjtötték be a májusban hullott csapadékot és szakmányban mosták ki belőle az aranyat. Nem tudni, hogy ez a módszer megteremtette-e valakinek a hőn áhított gazdagságot, viszont egyértemű, hogy az eső mindig magával hozza a megtisztulás és az újjászületés ígéretét – gondoljunk az özönvízre.

A mezőgazdaság gukkerén keresztül nézve mindez azzal magyarázható, hogy a májusban kapott esővíztől a vetés megpezsdül és gyors növekedésbe kezd, miközben a magképződésben is jelenetős fejlődés mutatkozik. De ez a biológia szakterülete. Nekünk a májusi eső elsősorban irodalmilag érdekes: vajon az égi vizek az írói, költői alkotókedvet is megtermékenyítik? Nem beszélve a végtermékről, aminek ezzel a logikából kiindulva tört aranyból kéne lennie. Az irodalomelmélet a mai napig adós maradt a válasszal, pedig nincs az a bizarr téma, amit ebből a készlettárból elő ne lehetne venni, ám a májusi eső valahogy kimaradt az epruvettából.

Mivel az irodalomfizika nem képes ilyen csekély idő alatt pótolni a hiányt, mint amennyi egy jegyzet megírásához és elolvasásához szükséges, kénytelenek leszünk találgatásokba és a személyes élmény kétes valóságába csimpaszkodni.

Most, amikor ezeket a szavakat a gépbe pötyögöm, odakint hamisítatlan májusi eső áztatja a tájat. A tetők és a járdák szürkesége fényes máz alá bújik, az ég pedig mintha betonból lenne, sehol egy felhőrajz, sehol egy madár. Ha csak kinézek az ablakon, máris hatalmába kerít a Dunába ugrás kényszere. Élni sincs kedvem, nemhogy írni, ráadásul novellát, vagy ennél is nyűgösebbet: regényt. Egyetlen szándék motoszkál bennem, hogy a kanapén végignyúlva elalvásig nézzem a TLC-n futó Élet 260 kiló fölött című realityt, amelyben nem CGI-vel gyártott zsírkolosszusok vívják élethalálharcukat saját súlyuk ellen. A májusi eső úgy cuppantja rá érdeklődésemet erre a műsorra, ahogy a vécé dugulásmentesítője kapcsolódik rá a lefolyóra, létrehozva azt a vákuumot, ami a csőben kialakult tömör szennygombóc megmozdításához szükséges. A légüres tér körbenyalábol, elandalít és fölemel ebbe az esőáztatta, betonos szürkeségbe, miáltal olyan távol kerülök az irodalomtól amilyen távol csak lehet.

A jegyzetem sem az, aminek látszik, mert nem a májusi eső talált aranya, hanem a bolondoké. A geológiában ez a pirit nevű ásvány, ami éppen úgy csillog, mint az arany, de a tapasztalt aranyásó nem dől be neki. Legfeljebb levélnehezéknek viszi haza, mert szépen mutat a kredencen, ám hogy emiatt nem törnek be hozzá a rablók az hétszentség.

Írtam mindezt egy májusi eső idusán, kábán és vontatottan, bizalommal reménykedve a gyorsan bekövetkező, mindent megtermékenyítő napsütésben. Van is remény erre, mert ahogy visszanézek a szövegre, megkönnyebbülve látom, hogy nem lett belőle irodalom.

A filmes és nem filmes ismertetők avatott művelője, de más műfajokban is jártas. Csak itt és csak nekünk alkot, no meg a Regénytárnak, de az a testvérlapunk, úgyhogy ezt a botlást elnézzük neki.

Előző írás

Hogyan válasszunk novellatémát?

Következő írás

Csernobil

Egyéb Akármi

Egy tigris levele

Igen Tisztelt Pártbizottság! Nyilván furcsának és szokatlannak találják, hogy egy tigristől kapnak

Modern idők

Sorban állok a Kapás utcai rendelő betegfelvételi osztályán. A sor közepén lehetek,