Arról, hogy mi a fontos és mi nem

Itt: Szösszenet

Mielőtt még ebbe a valóban fontos témába belefognék, köszönetet kell mondanom a szerkesztő úrnak, hogy megkért erre a munkára. Másnak talán nem számítana az a néhány ezer forint, ami ebből a munkából kinéz, de én nem vagyok ilyen kiváltságos helyzetben, így nyugodt lélekkel kijelenthetem: számomra ez is fontos. Mert ebben a mai világban, amelyben élünk, már nincs helye sem a dőreségnek, sem a pazarlásnak. Úgy tíz, vagy húsz, de inkább harminc évvel ezelőtt még vígan megtehettem volna, hogy egy laza, fennsőbbséges kézmozdulattal lemondok a honoráriumról, mondván: vegyen a tisztelt szerkesztőség egy üveg pezsgőt, vagy kocsisbort, de inkább egy üveg kőbányait és igya meg az egészségemre, vagy dugja föl magának, ha már ennyire smucig, hogy még azt a néhány ezer, vagy száz de inkább tíz forintot is sajnálja tőlem.

Mondom:  ma már más időket élünk. Meg kell becsülni mindent, amit befúj a szél az ablakon, és bizony nem közönséges szellőfúvásról kell beszélnünk, mert az legfeljebb számlákat fúj be, hanem tornádóról, ami fákat vagy egzisztenciákat csavar ki. Ilyen tornádó ritkán jön, mert a szeretve tisztelt szerkesztő úr felkérése, hogy írjak lazán, csuklóból néhány ezer leütést arról, hogy mi a fontos és mi nem, és hogy erre van némi honorárium keret, nos ez a tornádószerű fúvások kategóriájába tartozik. Bizony kell az ilyen törődés az ember lelkének, éppen ezért azt kívánom a szeretve tisztelt szerkesztő úrnak, hogy hosszú, boldog élete legyen, és hogy közben folyamatosan ott trappoljon a háta mögött a szerencse. Féltékenység ne mételyezze, az egészség pedig szinte vesse széjjel, hogy úgy kelljen magát összeszednie az egész lényét besugárzó nagy-nagy boldogságban.

Persze mindez nem ér semmit, ha a szerkesztő urat teszem azt megcsalja a felesége, mert ez a legnagyobb bosszúság, ami a magunk fajta alkotó embert, mint társas lényt utolérheti. Fontos hát, hogy a házas élete ne legyen mozgalmas, hanem épp hogy monoton és unalmas színekben tündököljön. Ez az, ami az elviselhetőt az elviselhetetlentől megkülönbözteti, ezért tiszta szívből és őszinte szeretettel, meg egy nagy adag hálával kívánom neki az unalmat, amelynek egyik feltétele az, hogy az ujjai egykedvűen dúskáljanak abban a pénzkötegben, ami lapjának fennmaradását, létét és prosperitását biztosítja.

Nem győzöm hangsúlyozni, milyen fontos számomra ez a lehetőség, amikor a nagybecsű, méltóságos, istenkirály szerkesztő úrnak köszönve végre egy olyan témába márthatom a tollam, ami mindig is nyomasztott és érdekelt, csak hát nem mertem hozzányúlni, mert attól féltem, a kollégák panaszkodásnak veszik, ha meglátják, mire vállalkoztam. Ám ez a tematikus szám megváltott, mert bebizonyította, hogy nincs az a semmitmondó, agyonra rágott téma, ami ne alakulna át szuperfontossá, ha fizetnek érte. Nincs ennél nagyobb igazság és fontosság széles e Föld kerekén, bárt őszintén szólva a laposföld-elméletről is hajlandó lennék írni egy hosszas bizonyító elmélkedést, ha a mélyen tisztelt főszerkesztő úr az ígért összeget megtoldaná egy nullával. Természetesen ezt nem célzásként mondom, hanem annak bizonyítékaként, hogy nincsenek eldobandó ötletek, ha megfelelő módon és gyorsasággal fizetnek értük.

Végezetül hadd köszönjem meg még egyszer a kiváló lehetőséget, és hadd fejezzem ki őszinte jókívánságaimat a tisztelt főszerkesztő úr minden családjának hozzátartozójának, barátjának, ismerősének, az ablakpárkányán legelésző verebeket is beleértve, abban reménykedve, hogy ez a globális módon fontos téma hátrébb nyomja azokat a globális módon jelentékteleneket, amelyek csupa olyasmit tárnak fel, hogy létezik-e kiút az emberiség számára, meg hogy valóban degenerált idiótákat farag-e belőlünk a technológiai fejlődés, mert ezekért tudtommal a szerkesztő úr lapja egy kanyit sem fizet, éppen ezért kutya legyek, ha a tollamra és a szájamra veszem őket.

Mivel hamarjában nem tudom, hogy megköszöntem-e már a számomra biztosított lehetőséget, amely ennek a fontos témának a körbejárását lehetővé teszi, újfent kifejezem hálámat és elkötelezettségemet az ön lapja iránt, egyúttal pedig baráti virtuális csókok özönét küldöm, abban reménykedve, hogy ezek az éteri megnyilvánulások éppen olyan ösztönzőleg hatnak önre is a pénz átutalásának mielőbbi kivitelezését illetőleg, mint ahogy engem is gyors és épületes munkára ösztökélt ez a kedves téma. Ennek jegyében zárom elmélkedésemet, mert most valóban fontos dolgom van: meg kell néznem, hogy a bankszámla számomra megérkezett-e az utalás.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.