Foxtrott – filmismertető

Olvasták: 134

A nívósabb háborúellenes filmek többnyire úgy kezdődnek, hogy a szülők megtudják: a fiuk elesett a harctéren. Vannak azért kivételek is – a legismertebb talán a Csuhraj-féle Ballada a katonáról –, de ezt a nyitásmód szinte általános, mert a nézők ebből értik meg legkönnyebben az elsődleges rendezői szándékot.

A nívósabb háborúellenes filmek többnyire úgy kezdődnek, hogy a szülők megtudják: a fiuk elesett a harctéren. Vannak azért kivételek is – a legismertebb talán a Csuhraj-féle Ballada a katonáról –, de ezt a nyitásmód szinte általános, mert a nézők ebből értik meg legkönnyebben az elsődleges rendezői szándékot. A veszteséget ugyanis csak a tábornokok mérik hadosztályokban. Velük ellentétben mi, emberek ezt úgy éljük meg, hogy elveszítünk valakit, akit nagyon szeretünk.

A Foxtrott című izraeli-német dráma nyitó jelenetsora is ezt az egyszerű, de hatásos módszert követi: Mikhael és Dafna házába becsönget az izraeli hadsereg egyik tisztje és tragikus hírt közöl: a fiuk, Jonathan katonai szolgálat közben életét vesztette.

A házaspárra rászakadó fájdalom viszont már magánügy, és ezt Mikhael úgy kívánja megélni, hogy minden rokont és hozzátartozót kirekeszt az érzelmeiből. Mindebből egyfajta rendezői minimalizmus keletkezik, sok félközeli vagy egészen közeli beállítással. A tágabb képek is a sivárság érzetét keltik, mert bár a helyszín egy építész házaspár lakása, nyoma sincs benne semmi meghittségnek. A színek ridegek, barátságtalanok, viszont a kameramunka, a világítás és a látvány megkomponálásának minden egyes kockája magas szintű vizuális művészet. Ebben a közegben kell a Mikhaelt alakító Lior Ashkenazinak a fiát gyászoló apát alakítania, és ő meg is teremti az érzelmek és a sivár, lecsupaszított környezet közötti harmóniát. Eddig a pontig az egész produkció őróla szól, mintegy jelezve, hogy a gyász megélésének különféle módjai létezhetnek, de az övé – talán valamilyen régi, szégyenteljes titok miatt – hangsúlyosabb másokénál.

Ekkor következik be a nagy fordulat: amikor már a család minden tagja megroppan a gyász terhe alatt, újabb katonai különítmény érkezik, és azt a megdöbbentő információt mondja, hogy tévedés történt: Jonathan él, mert egy vele azonos nevű fiatal esett el. Azt hihetnénk, hogy a nyomás alól kiszabadulva mindenki megkönnyebbül, ám ez csak az olcsó, hatásvadász darabokban van így: a valóságban rögtön motoszkálni kezd bennünk a gondolat, hogy ha ez egy jelzés volt, akkor ezek után jobb, ha a fiunkat minél előbb kihozzuk a dolgok sűrűjéből. Jonathan is ezt az utat járja és egy magas beosztású ismerősén keresztül eléri, hogy a fiát azonnal hazahozassa.

Jonathan a semmi közepén egy ellenőrzőponton szolgál, ahol a groteszk, az abszurd és az irracionalizmus együtt és egyszerre van jelen. A kihalt úton néha föltűnik egy autó, ezt a katonák akkurátusan ellenőrzik, majd visszavonulnak abba a bágyadt tespedtségbe, ami ezt a helyet elborítja. Bizonyos időközönként egy teve is megjelenik az úton, természetesen neki is fölemelik a sorompót. Jonathan tehetséges rajzoló, azzal üti agyon az időt, hogy az apja sztoriját képregényszerűen rajzolja egy füzetbe. És itt következik az igazán nagy csavarintás, mert ebből a rajzolt, de el is mesélt történetből kiderül, hogy Mikhael gyerek korában olyan súlyos bűnt követett el, amelynek bélyegét egész életén át hordozza.

A bűn viszont relatív, mert az, amit egy kisgyerek ifjonti hevületből elkövethet, nem érhet föl azzal, amikor a háborús pszichózis terhe alatt a katonák egy rosszul értelmezett mozdulatot hisznek támadásnak, és lemészárolnak négy ártatlan civilt. Az apa bűne és Jonathan bűne itt kapcsolódik egybe. Miként a film címe is sugallja, a foxtrott nevű tánc oldalazós, hátralépős sasszézásaival ide-oda haladva tárják fel ezt az időben is, térben is folyamatosan meglévő családi tragédiát, amely csupán az utolsó filmkockákkal válik egyértelművé.

A Foxtrott egy nyomasztóan abszurd, helyenként pedig szürreálisan tragikomikus, de úgy önmagában és globális szinten is libabőröztető film. Több kisebb fesztiváldíj és díjjelölés után a valóban rangos Velencei Fesztiválon szinte tarolt, és bár ezek az elismerések nem érnek föl az Oscarhoz, talán azt is megérdemelte volna.

Értékelés: 4/5

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Előző írás

A tízmilliomodik novella

Következő írás

Kinek higgyünk teaügyben?

Egyéb Filmekről

Csernobil

Azt, hogy ma viszonylag gondtalanul élhetünk, három önfeláldozó búvárnak, Alekszej Ananenkónak, Valerij

Joel

Az örökbefogadás mindig aktuális és legalább ennyire érzékeny téma. Az irodalom nagy