Magyar Mellékhelyiség – 2017. szeptember 12.

Olvasták: 108

Rendszertelenül megjelenő szuperiódika – 1. évf. 5. szám
(In memoriam Bányai Tamás)

A hét hírei

Gyógyszert és kísérleti állatokat adunk el Észak-Koreának. Ők ezért minden bizonnyal atombrikettel fizetnek, amit majd Paks 2-ben fogunk eltüzelni. A máglyarakáshoz nélkülözhetetlen szívlapátok naná, hogy kínaiak.

Hat osztályom van, az egyetlen, amit tudok, futballozni – mondta Christiano Ronaldo. Bezzeg, ha tanult volna, akár magiszter is lehetne, busás ezereurós havi fizetésért.

Latin betűs ábécéje lesz Kazahsztánnak – „megvitattuk a 25 betűből álló egységes kazak ábécé változatát, amelyben nem szerepel az x betű” – magyarázta a kazahsztáni nyelvtudományi intézet igazgatója. A kezdeményezés figyelemre méltó, csak azt nem lehet tudni, hogy a kazah Xavérok miként fogják majd írni a nevüket.

Macskavasút indult Japánban – Az Ogaki városában megnyílt macskavasúton 30 kismacska utazik, akiket lehet simogatni, szeretgetni, dédelgetni, imádni. Elképzelem azt a szitut, amikor egy fárasztó nap után az ember kizsigerelve, leamortizálva hazafelé igyekezvén megveszi a vonatjegyét, és a tolóablaknál a jegyárus azt mondja neki: sajnos csak a macskavagonban van hely. Maradhat?

Harrison Ford autójából kipattanva irányította a forgalmat – Indy módon előkapta az ülés alól a korbácsát, csettintett párat, és a kocsik mint a kezes bárányok haptákba vágták magukat. Közben pedig hallgattak.

Kirúgtak egy futárt a kínai Chengdu városában, miután saját vizeletével töltötte fel a kiszállított levest, amibe beleevett – írta a Shanghaiist. Ha figyelembe vesszük, hogy a csíny következtében világhírű lett, ez a kirúgás mindenképpen megérte. Nem beszélve arról, hogy ekkora médiahátszéllel a konkurenciánál azonnal kaphatott munkát. Ha akart.

Javarészt internetes hoaxokra támaszkodó hírügynökségünk, amelynek anyagait vétkes könnyelműség lenne komolyan venni.

Előző írás

Kiállítás ötször, hatszor

Következő írás

Az esküvői fotózás észveszejtő robogása

Egyéb Magyar Mellékhelyiség