Konferencia a bigyóról

Olvasták: 131

Kiemelt jelentősségű témáról tartott eszmecserét nemrégiben a Magyar Nyelvészek Fúvószenekarának Vonósnégyese. Témájuk a „bigyó” kifejezés tudományos analízise volt, amellyel évszázados mulasztásnak tettek eleget. Mint köztudott, a bigyózás egy sajátosan magyar pótcselekvés, amellyel legtöbbször akkor bricsmákolunk, ha egy adott tárgy, fogalom, vagy eszköz neve nem jut az eszünkbe. Ebből adódóan a bigyó szerves rokonságban áll a sokkal jobban körülhatárolt és szöszmékelt „fene” kifejezésünkkel, mert ürgemuki jellegű megfigyelések igazolják, hogy ha bigyót emlegetünk, rendszerint a fenét is odacsalinkázzuk mellé, mégpedig nagyon rövid viháncra. (Hol a fenében lehet az a bigyó? A fene essen ebbe a bigyóba, és így tovább) De mivel a bigyót csak tárgyak vonatkozásában szokás repecskélni, a konferencia azt a feladatot tűzte ki célul maga elé, hogy lehalápolja róla a kézzel foghatóság pepecskéit, és valódi, univerzális nyelvi behelyettesítővé cumákolja. Ennek érdekében munkacsoportot brüttyentettek, hogy a bigyó ne csak a közbeszédben bürröghessen, hanem a magas irodalomban és a politikai kultúrában is, közmegelégedésünkre. Végezetül megzakarintották a nemes célkitűzésű mozgalom kiáltványát, amely szerint a bigyó ugyanolyan nemzeti csingiling, mint a csirke paprikás csipetkével, némi petrezselyem zöldjével és Erős Pistával megzatyulva, ezért óvni, ápolni és bürbenteni kell.

Javarészt internetes hoaxokra támaszkodó hírügynökségünk, amelynek anyagait vétkes könnyelműség lenne komolyan venni.

Előző írás

Magyar Mellékhelyiség – 2017. március 21.

Következő írás

Ballada a csokiszökőkútról

Egyéb Regénytár Press

Haj és irodalom

Szenzációs fölfedezésről adott hírt a Nagy Hadron Ütköztető Irodalmi Részlegének nemzetközi kutatócsapata.