A véget nem érő csoda

Olvasták: 118

magyarok_i

Most, hogy befejeződött számunkra a foci EB, kicsit kesernyés lett a szánk íze. Mindnyájan arra gondolunk, milyen szép lett volna, ha ez két héten át tartó álom tovább folytatódik, és a magyar zászlók még egy ideig ott loboghatnak a franciák országában. Teljesen érthető, ha úgy érezzük, a mieink nélkül ez a torna már nem is érdekes, mert innentől egyértelműen a ráció szabályai érvényesülnek: az erősebb, jobban képzett, szakmai és játéktudással alaposabban körülbástyázott csapatok menetelnek tovább, talán a taktikázás miatt nem is élvezetes játékkal.

De ez több-kevésbé eddig is így volt. A csodát ebbe a 24 csapatos alakulatba mi, magyarok szállítottuk. Emlékezzünk csak vissza mennyire taksáltak bennünket a küzdelmek előtt, és mennyire meglepődtek, amikor kiderült, hogy az európai focitérkép vakfoltjának tekintett Magyarországról jött alakulat birtokában van annak a képességnek, amely nélkül nem létezhet labdarúgás.

Nemzeti tizenegyünk csodája az összetartás kiteljesedésében nyilvánul meg. A fiúk csapatként teljesítettek a pályán, és ugyanígy, csapatként sorakozott föl mögöttük az egész ország. Lehet, hogy a honfoglalás óta nem is volt ekkora összefogás a magyarok között, mint manapság. Ez részint azt bizonyítja, hogy a turáni átok csak egy alaptalan mendemonda, részint pedig azt, hogy a foci valóban a legfontosabb mellékes dolog a  világon.

Az EB-től tehát elköszöntünk, de óriási különbség van kiesés és kiesés között. Meg lehet próbálni úgy is, hogy óvatoskodva – hogy ne mondjam: gyáván – behúzódunk a kapunk elé, és abban reménykedünk, hogy a végén majd mellénk szegődik a szerencse. Láttunk már ilyesmire is példát ezen a tornán, de abban, hogy az ellenfél nyilvánvaló fölénye ellenére is bátran fölvesszük a harcot, megint csak mi, magyarok vagyunk az üde kivételek. Kikaptunk, de ez a más formában, más körülmények között súlyosnak mondható vereség most mégis örömre adhat okot.  Az idősebbek talán még emlékeznek a mexikói vébén a Szovjetuniótól elszenvedett 6-0-ás vereségünkre. Ez az esemény gyakorlatilag hosszú évtizedekre lenullázta a magyar labdarúgást. Most 4-0-ra kaptunk ki, de mintha ugyanennyire győztünk volta. Ez az a helyzet, amikor nem az eredményből, hanem a látottakból és abból a galaktikus mértékű szurkolói támogatásból fogunk épülni, ami ezt a csapatot a kijutása pillanatától körbevette.

Nyugodtan és kellő vidámsággal mondhatjuk el tehát magunkról azt, hogy a csoda, amelyet mi szállítottunk az európai labdarúgó elitnek, még nem fogyott el teljesen. Sőt, az is lehet, hogy még csak az elején tartunk.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Előző írás

A kolónia

Következő írás

Harc a százlábúakkal

Egyéb Szösszenet

Megeszem a cikkem

Új értelmet nyert a „megeszem a kalapom” kifejezés, miután egy finn újságíró,