A falu és a színházjegyek

Itt: Szövegközpont
szinhaz

A városlakók azt hiszik, hogy egy zsákfaluban soha nem történik semmi érdekes, mert mi is történhetne? Akik így gondolják, akkorát tévednek, mint a tabajdi fűszeres, aki fogadni mert volna nagy tétben felesége hűségére, de egyszer korábban ment haza, mint ahogy évtizedek alatt szokása volt. Na, akkor döbbent rá, hogy senki se tévedhetetlen.

– A városban se történik ám mindig valami érdekes meg izgalmas – legyintett Fuvaros, mikor szóba került a téma. – Az utak egyre rosszabbak, az alkatrész drága, mint a jófene, fuvar meg alig akad – magyarázta hétvégén János ivójában. Aztán leült negyediknek a szokott asztalhoz. Kálmán úr volt az osztó, krupiékat megszégyenítő eleganciával kevert és osztotta a kopott lapokat.

Fuvaros – mivel ő ült jobbról – kapta az első kettőt, a talont.

– Az első megnézés joga olyan – szűrte fogai között a szót – mint az első korty az újborból, vagy csikorgó hideg reggelen a kerítésszaggató pálinkából.

– Vagy az első csók – mondta ki a végső érvet Balázs bácsi, és senki se tromfolta le. Az ulti viszont félbe szakadt, pontosabban el se kezdődött, és a faluban sokáig emlegették ezt az estét. Nyílt az ajtó, elsőnek Pali bácsi lépett be, és utána a NŐ.

– Igen, így, csupa nagybetűvel – tette hozzá mindig Fuvaros, ha szóba került ez az esemény. – Mert az volt, az bizony, esemény! – jegyezte meg ilyenkor halkan Jani, és kezében megcsörrentek a poharak.

A sort és az ajtót az új falubéli zárta, akit maguk között csak Tetkósnak emlegettek. A 40-es számú nádfödeles házat vette meg úgy fél éve, szépen rendbe is hozta némi kis segítséggel, s végül kirakta a kapura szépen cifrázva, hogy Kántor, meg hogy Fazekas. Balázs bácsi, aki harangozó és templomszolga volt anno régen, majd gutaütést kapott, amikor meglátta a feliratot. Napokig morgott, hogy döntse már el ez a csücske – ami jöttmentet jelent –, hogy akkor micsoda. Mert ha kántor, menjen a szomszéd faluba, ott még működik a templom, ha meg agyagos, itt éhen halhat, ha ebből akar megélni – s erre a gondolatra egy kicsit elmosolyodott.

A faluban mindenkinek volt szilkéje, csöcsös korsója, butykosa, meg mindenféléje agyagból, és még a legszegényebb konyha falán is tucatszám lógtak a csicsás tányérok. Régen a fél falu ebből élt, csak aztán kihaltak, akik korongoztak, égettek, csinálták a használati tárgyakat meg a szépen írókázott díszeseket. Az új falubéli azonban nem árult, hétvégén jött egy kis teherautó, arra pakolta fel a ládákat, gondosan lekötve, ami előrelátásról tett tanúbizonyságot, arra a 17 km-nyi kátyúra gondolva, ami kivezet a műútig.

– Szép zsenge májusi este volt, mikor ezek hárman bejöttek – tette hozzá Nyanyó, hogy mondjon már ő is valamit. – Pali bácsi olyan volt, mint mindig, a Tetkóson meg tiszta zubbony feszült.

De a nő! Az egyszerűen gyönyörű volt! – és sokat sejtető kézmozdulattal jelezte, hogy mennyire az volt. Még Erzsi mama is elismerte, hogy igencsak szemrevaló fehérnép lépett be akkor az ivóba. Körülnézett, összecsapta a kezét, és felkiáltott, hogy ez milyen retró, majd szépen, tisztességesen jó estét kívánt. A hölgy – mert az volt, az ám, morogta Kálmán úr – mosolyogva odament a pulthoz, és letett a sarkára egy kis köteg színes papírt. Aztán azt mondta, hogy ő színésznőnek tanul, és a Tamás olyan sok szépet mesélt már a faluról, meg hogy milyen kedvesen befogadták, hogy hozott ajándékba színházjegyeket. Vasárnap lesz fellépése a megyeszékhelyen, jöjjenek el, nagyon örülne. Mire valaki is megszólalt volna, már ki is libbent a kocsmaajtón, nyomában a Tetkóssal, aki ezek szerint a Tamás névre hallgat. Csak Pali bácsi maradt, aki kikérte a deci félédes borát meg a pohár vizet. A ventillátor egyhangúan nyikorgott, a csend kezdett felengedni. Fuvaros krákogott, Jani kézbe vette a jegyeket, Erzsi mama sört kezdett csapolni. Az élet visszatért a rendes kerékvágásba. Legalábbis ekkor még úgy tűnt. De tévedni emberi dolog – mondta az egyszeri fűszeres is annak idején.