Az ifjú Eastwood kézbe veszi a Magnumot

2016.05.03.
Írta:
Olvasták: 639

Egy apját idéző, de a korai Clint Eastwood mozikhoz képest nem túl ütős produkcióban bukkant föl ismét a színészlegenda fia. A Mercury Plains – nem vagyok angol szakértő, de tán nem nagy tévedés Higany Mezőkként aposztrofálni – egy felettébb problematikus képződmény. A Charles Burmeister második komolyabb rendezéseként fölcímkézhető thrillerre sekély, elnagyolt történet jelemző, amelyben klisékarakterek parádéznak, csekélynél is kevesebb színészi játékkal. Mindez odáig vezet, hogy gyakorlatilag a helyszínként szolgáló Mexikó kietlen, sivatagos tájéka lesz a film valódi protagonistája, és ez még akkor is így van, ha a forgatást minden bizonnyal letudták egy USA-beli hátsó udvarban.

A történet publikus része csupán annyi, hogy a fiatal Mitch (Scott Eastwood), mert nincs jobb dolga, egy haverjával átruccan Mexikóba, de a haver prostiügybe keveredik, és tisztázatlan módon eltűnik. Mitch ott marad kiszolgáltatottan az idegen, ellenséges világban. Mi sem természetesebb(?), mint hogy ezek után nem az amerikai nagykövetségre menekül, hanem beáll egy fura alak, bizonyos Kapitány (Nick Chinlund) által szervezett paramilitáris egységbe. Olyan srácok közé csöppen, akik szabályos katonai tréningen esnek át, hogy a Kapitány által diktált regulának megfelelhessenek. Amikor kiderül, hogy a kiképzés célja a helyi drogmaffia, pontosabban a banditák pénze, már nincs visszaút.

A lineáris cselekményű filmet nem ez a sokszor, sokféleképpen feldolgozott szituáció teszi érdekessé, hanem az, hogy Mitcben ösztönösen is a fatert keressük. Kétségtelen tény, hogy külsőleg nagyon hasonlít az öregre – tán az orra valamivel pöszébb –, ám ha belegondolunk, hogy a papa a hatvanas évek vége felé, a hetvenes évek elején milyen hatásos minimalizmussal hozta azt a figurát, amelybe egy akadémiát végzett színész tükörsimán belebukna, azt kell mondanunk, az ifjú Eastwood ebben a produkcióban nem volt túl meggyőző. Ráadásul talán tudat alatt, talán szándékosan rá is játszott az apu által megteremtett sztereotip figurára. Kevés mozgással, kevés gesztussal, kevés arcmimikával próbált operálni, bár ez tán nem is az ő hibája, hanem a Charles Burmeister által jegyzett forgatókönyvé. Elképzelhető, hogy miközben írt, az Eastwood név miatt egyfajta pavlovi reflexszel az Eastwood figurák ős-archetípusát kereste. Mindez csak sejtés, az igazság valahol odaát, az érzékelés határainak túloldalán van.

A Mercury Plains nem botrányosan rossz film, csak közepes. Mondhatni, tucatáru. Az Eastwood névvel megjelölt termék esetében ez megengedhetetlen.

 

 

Brkvics Alojz

A filmes és nem filmes ismertetők avatott művelője, de más műfajokban is jártas. Csak itt és csak nekünk alkot, no meg a Regénytárnak, de az a testvérlapunk, úgyhogy ezt a botlást elnézzük neki.

Ne hagyja ki ezt sem: