Negyven év

2016.03.31.
Olvasták: 969

Makkegészséges embernek kevés. Akit kínok gyötörnek, szenvedéssel teli az élete, annak sok. Srebrenica áldozatainak hozzátartozói szintén keveslik. Ők kötelet szeretnének meg bitófát, amire fellógathatnák. Maga a mészáros sokallja azt a negyven évet, amit a hágai bíróság a nyakába varrt. Pedig jó dolga lesz. Igaz, utcákon nem sétálhat, bevásárolni nem mehet, de nem is kell. Mindent bevisznek majd hágai börtöncellájába, amit csak megkíván. Mert ne képzeljen senki sötét magánzárkát, ólombányában lehúzott hosszú munkaidőt. Holott legalább ezt az utóbbit megérdemelné.

Radovan Karadzsicsról van szó, aki most 71 éves, tehát nem valószínű, hogy negyven év múlva esetleg egy belgrádi parkból nézi majd a naplementét. Pszichiáternek készült, megszerezte orvosi diplomáját és Koszovóban praktizált. Nem hinném, hogy akkori pácienseiről ragadt volna rá a gonoszság, Ők legfeljebb zavart elméjüek voltak, többségük feltehetőleg ártalmatlanok. Nem úgy a mi emberünk, aki a költészetbe is belekósolt. Kétlem, hogy humánusak lettek volna a versei. Az elsőt plagizálta és – gondolom én – így hangzott:

Tükröm, tükröm, mond meg nékem,
ki a legszerb a környéken?

Neki még egykori bajtársa, Szlobodan Milosevics sem volt elég szerb. Szét is váltak útjaik, ki-ki a maga elképzelése szerint vállakozott népírtásra. Karadzsics létrehozta a boszniai Szerb Köztársaságot, amelynek vezetőjeként közel százezer ember halála szárad a lelkén. Mintha orvosi diplomája átvételekor nem is gyógyításra, hanem egyenesen népírtásra tett volna esküt.

S mint költő, még a kocsmában is verset írt:

Hé, kocsmáros! Hozzon piát!
Hadd éltessük Nagy Szerbiát.

Ez volt az álma. Az egész Balkánra kiterjedő Nagy Szerbia, bosnyákok, albánok, macedónok és minden más aljanépség nélkül. Működésének csúcspontja 1992-1995 között Srebrenica volt, ahol elvakult katonái személyes parancsára követtek el tömeggyilkosságokat.

A daytoni békeszerződés után eltűnt, szakállat növesztett és 2008-ig bekövetkezett letartóztatásáig háborítatlanul élt Belgrádban, sőt természetgyógyászként éveken át praktizált. Tette ezt annak ellenére, hogy ötmillió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére. Ötmillió dollár – legalábbis az én szememben – hatalmas összeg, mégsem akadt senki, aki feladta volna. Talán mert egy természetgyógyászt nem illik zaklatni.

Karadzsics természetesen ártatlannak vallotta magát a hágai bíróságon. Nyilván, mert ő csak parancsot teljesített. Piszkos lelkivilágának engedelmet követelő parancsát. Éppen ezért az ítélet kihirdetése egyenesen sokkolta. Valószínűleg Hitlert is sokkolta volna, ha bíróság elé kerül és elítélik. A Führer azonban megsejtette, hogy negyven évvel nem ússza meg, ezért inkább végzett magával. Karadzsicsnak erre nem volt bátorsága. Talán arra számít, hogy bátor szerb katonái kiszabadítják majd a börtönéből.

Persze a bosnyákok is kihoznák őt a luxuszárkából, de csak azért, hogy Srebrenica főterén meglincseljék.

Sokak szerint megérdemelné.

Igaz viszont az is, hogy ettől még egyetlen áldozata sem támadna fel.

Bányai Tamás

2017-ben bekövetkezett haláláig az Irodalmi Élet oszlopos szerzője volt. Társhonlapunk, a Regénytár közösségi díjat nevezett el róla.

Ne hagyja ki ezt sem: