A koránkelés metafizikája

Itt: Szösszenet
reggel

Előbb vagy utóbb mindenkit utolér a koránkelés mordképű átka. Habár a néphagyomány és a tudomány nemes egyetértésben képtelen meghatározni, mi tekinthető koránkelésnek, abban mind a vajákos, mind az okkult és nem utolsó sorban az egzakt tudományok képviselői is egyetértenek, hogy a korai kelés nem tart rokonságot a korai magömléssel, és hogy időpontilag ez a fenomén mit rejt magában, azt embere válogatja. Léteznek olyan álláspontok, hogy a koránkelés más jelentéstartalmat hordoz az ifjú és mást az élemedett korban. Amíg egy suhanc a déli ágyelhagyást is méltatlanul elhamarkodott lépésnek minősíti, addig az öregség árkát taposó nagypapa hajnali négykor is gond nélkül kipenderedik a vackáról, hogy aztán a kakassal versenyt énekelve köszöntse a virradatot.

A széles körű és kiterjedt előtanulmányok alapján kockázatmentesen kijelenthetjük, hogy a koránkelés nem egyformán érint bennünket. Vannak napok, amikor az éj sötétjében sem érezzük gyalázatnak az ébredést, máskor pedig azt is sérelmezzük, ha a napsütés zuhatagszerű sugárral lejt táncot az álmokkal fölpiramisozott takarónkon.

A tünetek is változatosak: némely esetben az ágyból kikelést a holdutazás összetettségéhez hasonlítjuk, máskor meg az éj közepén többször is fölvidámodunk, hogy pisálással, vízivással vagy egyéb cselekménnyel tegyük még kellemesebbé ezt a kis intermezzót. Itt viszont álljunk meg egy pillanatra és időzzünk el annál a kérdésnél, hogy az éj közepi fölpendülések mikortól gyakorolnak hatást a koránkelésre és mikortól nem. Egybehangzó vélemények szerint a pszichológiai határ valahol négy óra körül húzódik, mert ha az ember ebben az érában föleszmélve ránéz a vekkerre, még azzal a boldog megnyugvással aludhat vissza, hogy van legalább két órája a durmolásra, és az maga az örökkévalóság. A baj ott kezdődik, ha mondjuk, negyed hatkor következik be a fölpendülés, mert akkor már óhatatlanul ránk vetül a korán kelés hálója, és hiába próbálunk gyorsalvással menekülni előre, ott marad velünk és megmérgezi az ébredésig hátramaradt perceinket.

A koránkelés – valljuk be – népbetegség. Hiába minden jó szándékú törekvés meg kormányzati elképzelés, hogy maradjunk otthon, mindenki szenvedélyesen mételyezi magát vele, és miután nagy nehezen életre pofozta magát, félkómásan, csipás szemmel nekivág a széles nagyvilágnak, hogy valami távoli és bizonytalan jellegű munkahely felé törekedve, még inkább fokozza magában az önpusztító érzést. Titkon azért mindenki tudja, hogy nincs ez jó így, de hiába: az évezredek alatt kiforrott civilizációs szokásainkat nem lehet csak úgy, egyik napról a másikra félretenni. Makacs kitartással kelünk a lehető legkorábban, hogy aranyat vagy más értéktárgyakat leljünk. Akinek mindez megadatik, tán nem is érzi olyan nyűgösnek ezt a dolgot, mint mi, akik lagymatag állapotban lézengjük át ezt az életszakaszunkat.

Még szerencse, hogy egy jó erős kávé ez esetben is csodákra képes.

Komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkező színi krritikus. Egészen az Árpád házig visszavezethető táprszegyárosi kötődésekkel rendelkezik.