Siratóének a kolbász fölött

kolb_iA WHO hosszas vizsgálódást követően kimutatta, és az erről szóló hírt világgá is kürtölte, hogy a kolbász meg a szalonna rákkeltő hatású. Az orvostudomány már ezt megelőzően sem volt éppen puszi pajtási viszonyban ezzel a két finomsággal, de most, úgy tűnik, kiásta ellenük a csatabárdot.

Mielőtt még bárki elfogultsággal vádolna, sietek leszögezni, hogy nem vagyok elvakult módon kolbászpárti, csak az igazságérzetem mocorog egy kicsit. Az odáig rendben van, hogy a kolbász rákkeltő – azok után, ami mindent beletuszkolnak, csoda lenne, ha nem volna az –, de mi van életünk egyéb tényezőivel? Miért nem esik szó például a mobiltelefonról, vagy ha szó esik, akkor miért nem ilyen csinnadrattával, ahogy a szerencsétlen kolbász esetében? A költői kérdésre automatikus üzemmódban érkezik a válasz: azért, mert a mobiltelós lobbi sokkal erősebb, mint a kolbászlobbi. Ha valaki meg is szólal ebben a témában, a mobil adatforgalomért beszedett díjból gigamilliárdossá lett világcégek azonnal letromfolják valamilyen ködösítő, elkenő szakértői véleménnyel.

Aztán pedig itt van a közlekedés, azon belül pedig a gépkocsi ipar. Amíg reggelente a Battyhány és a Fő utca sarkán a zöld lámpára várok, garantáltan több rákkeltő anyagot szívok be, mintha egy egész disznófarm kolbásztermését bezabálnám. Kész csoda, hogy ez a naponta ismétlődő mérgezés még nem csíptette le az evilági lét egyre ritkuló hálójáról, fiatal, zsenge és jobb sorsra érdemes életem.

Mondanom sem kell, hogy ebben az esetben is a globális gépkocsi ipar mismásoló, hamisító – lásd VW-botrány – mesterkedése tehet mindenről. Az ő lelkén szárad, hogy bolygónk légköre tízezer méter magasból ma már egy gennysárga burokra emlékeztet, amely maga a bolygóméretűvé duzzadt rákkeltés. Onnét tudom ezt ilyen magabiztosan, mert a nyáron, Dublinból hazafelé repülve a saját szememmel láttam ezt a burkot. Ezért nem is vonom ki magam teljesen a felelősség alól, mert hiszen használtam a légi közlekedést, aminek következtében sajnos hozzácsaptam az én személyre szabott szennyeződés-adagomat a globálishoz, ami ugyebár több mint restellni való.

De a kolbásznak ehhez semmi köze. Azt nemes egyszerűséggel megpróbálják lejáratni, mert az említett vizsgálat nem arról a fajta kolbászról szól, ami azokból a régi, természetes anyagokból tevődik össze, amelyek szerint apáink és nagyapáink ezt a finomságot legyártották, hanem a modern, nagyüzemi kolbászról, amelyben annyi az E-származék meg az egyéb állagjavító és -megőrző, mint égen a csillag. Az is fontos, bár ugyancsak elhallgatott tény, hogy manapság a röfi nem az a kukoricát kapja, ami a régi időkben, hanem olyan tápot, ami teljes egészében a vegyipar ötleteire épül. Ezzel a kotyvalékkal hizlaljuk fel a kocákat, hogy aztán kolbászt meg egyéb termékeket készítsünk belőlük – további méregelemeket adagolva a matériába – és aztán meglepődünk, hogy a kolbi rákkeltő.

Nem tudom, ezek után mi lesz a kolbásszal, de tán mégsem fogja most, azonnal mindenki kihajigálni a spájzból, hogy áttérjen a vegetáriánus hitre. Ha jobban belegondolunk, nem is nagyon érdemes, mert a növények is csak tartósítva, adalékanyagokkal impregnált állapotban képesek elviselni azt a macerát, amit a globalizáció miatti utaztatásuk okoz. Ha nem lennénk ennyire sokan, talán a földnek is elég volna megteremnie hektáronként 20-25 mázsa gabonát, de mivel ennyien vagyunk, agyon kell műtrágyázni, hogy lejöjjön róla 50-55 mázsa. A többi már tisztán láncreakció kérdése.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Előző írás

Az iható bolygó

Következő írás

Nyet kaki

Egyéb Nemzetközi valóság

A tehén arca

Olvasom, hogy az emberiség legnagyobb szabású építkezését tervezik megvalósítani Afrikában. A Nagy