Tündéri nők

Olvasták: 1240

Vajon miért nem jut eszébe valakinek, hogy a filmek stáblistáján a produkció szavatossági idejét is föltüntesse? Fölfoghatatlan, miért nincs ilyen szabvány, főleg azért, mert régen a filmmel ugyanaz volt a helyzet, ami az élelmiszerekkel: a sajt tejből, a szörp gyümölcsléből készült, a többi finomságról nem is beszélve. Az alkotórészek közé senkinek sem jutott eszébe tartósítószereket keverni, a  filmeket pedig úgy fölpuffasztani a látvánnyal, ahogy manapság a zsemlét szokás: ma még omlós és ízletes, de holnap már ehetetlen és fojtogató.

A régi filmeket emlékeim szerint a természetes kíváncsiság elemeiből rakták össze, így többnyire a történetere, a helyzetre és a színészi teljesítményre épültek, nem pedig számítógéppel előállított trükkökre, különös tekintettel az egész vásznat betöltő robbanásokra. A film szavatossági ideje ennek a sokféle hatásnak és összetevőnek lehet(ne) a matematikai megoldása, és bár nem vagyok egy matekzseni, hogy ezt egyenlettel is ki tudjam fejezni, a lényeg valahol az, hogy a látvány eltúlzottsága fordított arányban áll a szavatossági idő hosszúságával.

De azért ez sem mindig van így, mert éppen az 1966-os Tündéri nők a példa rá, hogy a könnyed, szórakoztató filmeket sem csak azért nézi meg az ember, mert történetre vágyik. Ebben a négy epizódra tagolt bűbájos szkecsmoziban nem kisebb dívák vonulnak föl, mint Monica Vitti, Claudia Cardinale, Raquel Welch és a Capucine művésznéven ismertté vált, Germaine Lefebvre. Mind a négyen leghamvasabb fiatalságuk fényudvarában tündökölnek olyan szerepekben, amelyeket az Isten is nekik teremtett. Nem kétséges, hogy ők négyen teszik időtállóvá ezt az egyébként a korra jellemző minimalizmussal legyártott filmet, mert gyaníthatóan nincs olyan férfi és nő ezen a planétán, akit ne érdekelne, miként mutattak ezek a bombázók a várakozásteljes 1960-as években.

A film első epizódjában egy magányosan utazó autós balszerencséjére összeakad a férfiakra sajátos módon vadászgató Sabinával (Monica Vitti), amiből nem várt végkifejlet kerekedik. A második részben egy gyermekorvost hitegető egzotikus szépségű cigánylány (Claudia Cardinale) gátlástalanságának fázisait követhetjük nyomon, a harmadikban pedig a szomszédot elcsábító rideg szexbomba (Raquel Welch) viselkedése rádöbbenti férfi áldozatát arra, hogy a saját felesége ugyanezt teszi a másik szomszéddal otthon. Végezetül a negyedik történetben – amely talán a legsikerültebb epizód – az arisztokratikusan gyönyörű orvosfeleség (Capucine) egy pár korty ital után nekiesik a kötelességtudó, de a lehetőségnek ellenállni képtelen sofőrnek. A szegény balek nem tudja, hogy a nő csak alkoholos befolyásoltság alatt válik tüzes démonná, és másnap, kijózanodva mindent elfelejt. Az alkalmazottat Alberto Sordi játssza nem csekély talentummal és beleéléssel.

A Tündéri nők nem könnyen hozzáférhető film, de aki valahol ráakad, és úgy dönt, ráfordít kb. másfél órát az életéből, gyaníthatóan nem fogja ezt megbánni.

Tündéri nők /Le fate/ színes, magyarul beszélő, olasz-francia film, 110 perc, 1966; Rendező: Mauro Bolognini, Mario Monicelli, Antonio Pietrangeli, Luciano Salce; Szereplők: Monica Vitti, Claudia Cardinale, Raquel Welch, Capucine, Alberto Sordi, Jean Sorel. Értékelés: 4

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Egyéb Filmekről

A Tenkes kapitánya

A Föld népességének túlnyomó többsége egy huncut pillanatot sem látott a Tenkes kapitányából, a fennmaradó népesség

A melltartó

Felvevőgép nélkül is könnyebb filmet készíteni, mint ötlet nélkül, mert az előbbinek ugye, ott a mobiltelefon,

1917

Nemrég zárult le a Nagy Háború centenáriuma, amelynek során – számos megemlékezés, ünnepség és tudományos konferencia

Csernobil

Azt, hogy ma viszonylag gondtalanul élhetünk, három önfeláldozó búvárnak, Alekszej Ananenkónak, Valerij Bezpalovnak és Borisz Baranovnak