A speciális és az általános rosszullét elmélete

Olvasták: 215

rosszullet

A művelt emberiséget irodalmilag és nem irodalmilag egyaránt foglalkoztatja a rosszullét ősi, civilizációs kérdése. Nyugodtan kimondhatjuk: nincs olyan ember, aki életében nem volt már, vagy nem lesz majd valamikor rosszul, nem beszélve azokról a nem kevesekről, akik már most, e sorok olvasásának idején is rosszul vannak. Sokan nem is tudják, hogy az, amit éreznek, valójában a rosszullét egyik formája, és úgy viselkednek, mintha tökéletesen rendben lennének, aztán hirtelen elfehérednek, vizes verejték jelenik meg a homlokukon, a pucájukból kiszalad a vér, és csak annyit tudnak suttogni: kurva rosszul vagyok.

Az emberi tudomány – nem mintha létezne állati, vagy növényi tudomány is – nagyon sokáig úgy tekintett a rosszullétre, mint valami egységes, oszthatatlan szubsztanciára. Az ókor legnagyobb tudósaként jegyzett Arisztotelész egyik munkájában – a címe sajnos elveszett – határozott utalást tesz arra, hogy a rosszullét atomja az émelygés, amely körül stabil pályán kering az előzmények nélkül jelentkező izomgyengeség. Ezt a tanítást vette át később Paracelsus Theoprastus Bombastus, kiegészítve azzal a bombasztikus megállapítással, hogy a rosszullét csakis és kizárólag a test sajátja. A spanyol inkvizíció ekkoriban már kiterjedt rosszullét tanulmányokat folytatott, és Paracelsust igazolván titkos iratokban rögzítette, hogy a lélek akkor sem mutat magán rosszullét-tüneteket, ha a testi rosszullét már kilométerekről látszik.

A korszerű rosszullét-tudomány alapja egybefügg a 20. század elején végbement irodalmi forradalommal. Az izmusok korában az olvasó mélyen és olthatatlanul élhette át a fizikai rosszullét minden formáját, ha egy túlságosan is kísérletező írásmű került a kezébe. Egész sor memoár és naplóbejegyzés bizonyítja például azokat a lakodalmas kutyát idéző rosszulléteket, amelyek a dadaista versek olvasóit támadták meg nagy tömegekben.

De az igazi tudományos megközelítésű, az irodalmat és a rosszullétet szerves egésszé kovácsoló kutatás csupán az utóbbi néhány évtizedben zajlik. Az ilyen tárgyú vizsgálódás legjobb táptalaja világszinten is elismert módon éppen Magyarország, mivel itt – vagy ott, attól függ, honnan nézzük – az írásművek minősége és az íróvilág polarizálódása olyan konstellációt eredményez, amely a gyámoltalan olvasót heves rosszullétre predesztinálja.

Jelenleg a Nagy Hadron Ütköztető Irodalmi Részlegében magyar irodalomtudósok vezetésével az általános és a speciális rosszullét-elmélet igazolása terén folynak a kísérletek. Mint köztudott, az általános rosszullét az a rezonancia, amelyet a nap bármely szakában többé-kevésbé mindnyájan érzünk, a speciálist pedig csak akkor, ha kortárs magyar irodalmi alkotást veszünk a kezünkbe. A Nagy Hadron Ütköztető Irodalmi Részlegében a tudósok azt próbálják megállapítani, hogy az általános és a speciális rosszullét milyen viszonyrelációban van egymással, melyik erősíti, illetve gyengíti a másikat, illetve mikor lép fel olyan helyzet vagy állapot, amikor a speciális rosszullétből sima általános lesz, annak minden külső megnyilvánulási jegyével együtt.

A kutatások szépen haladnak, és áttörést sejtető eredménnyel kecsegtetnek, vagyis közel már az idő, amikor a bennünk lévő általános rosszullétet a kellő módon és mértékben leszünk képesek speciálissá konvertálni. Mindaddig, amíg ez be nem következik, legyünk rosszul úgy, ahogy eddig: ki-ki magának, általánosan.

A Nagy Hadron Ütköztető Irodalmi Részlegének vendégprofesszora. Nemzetközi hírű irodalomfizikus, az írás és az atomfizika kapcsolatának kutatója.

Előző írás

Emigráció

Következő írás

Hamarosan kezdődik az elfeküdt haj bajnokság

Egyéb Esszé

Korrupció az irodalomban

Világunkat keresztbe-hosszába áthatja a korrupció. A vécés nénitől az űrrakéta tervezőig mindenkit