Sor előttem, sor mögöttem

Itt: Szövegközpont

Valljuk be őszintén, nem szeretünk sorban állni. A többségünk nem. Sehol, semmikor, semmiért. Persze néha muszáj, akkor morogva, topogva, órát nézve, valami kütyüt nyomogatva, halkan szitkokat mormolva.

Üdítő kivétel Tivadar úr. „ – Én hivatásos sorban álló vagyok” – mesélte a jó kiállású öregúr, kicsit kopottas békebeli angol felöltőjét akkurátusan megigazítva. „ – Ráérek, türelmes ember is vagyok, így amikor valami mellékes után kellett néznem, sokat töprengtem, mit is kezdjek magammal? Persze amíg idáig eljutottam, nem volt könnyű” – folytatta a sokat nyilatkozók rutinjával.

„– Emlékszem, de sokszor kivittek Bécsbe, hogy több órás várakozás/tülekedés/cipekedés után, távoli rokonnak álcázva magam, hozzá segítsem a családokat az oly áhított Gorenje hűtőhöz, színes tévéhez, videóhoz. Segítettem az autók tetejére szíjazni a zsákmányt, aztán curik hazafelé. Így indult az én karrierem. Mindig akadt valami, amiért más pénzt nem, csak az időt meg a fáradtságot sajnálta. Na, itt jöttem én a képbe. Némi kis összegért mi mindenért álltam én már sorba! Vettem/rendeltem koncert-, hajó-, repülőjegyet. Aztán ahogy teltek az évek, más lett a módi. Szereztem autogramot híres emberektől, meg – el se hinnék! – éjszakáztam én már könyvért is. Boltbezárási pánik, árleszállítás, okos mindenfélék megszerzése, nem gond. Én ott vagyok a sor elején, felkészülten. Összecsukható szék, kis sátor, meleg polár takaró, termosz. Lehet ám tudni, ki csak olyan amatőr sorban állós.  Most ajándékzsetonért vagyok itt, kaszinóügy. (Legyint.)  Ötezret ér, kettőt kapok én, de csak kápét fogadok el.” A mobilja halkan rezegni kezd a belső zsebben. Akkurátusan előveszi, udvariasan belehallóz, majd szigorúan összevonja busa szemöldökét, hangja is karcossá válik:

„ – Nem, politikai sorban állást nem vállalok.”  Körülnéz, a tömeg egyre nő, már a sarkon kunkorodik, úgy mormogja önérzetesen, csak úgy maga elé:

„ – Én profi vagyok, kérem.”