Játék a szavakkal

Itt: Magyar valóság

Hallom, helyesebben szólva olvasom, hogy az EMMI (nem Emőke, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma) kiadta szóforgalmazási ukázát. Eszerint például a jövőben nem használható a stadion. (Természetesen az újonnan felavatott létesítményekre, pl. Groupama Aréna, ez csak zárt kapus meccsek esetére vonatkozik). A stadion helyes megnevezése tehát: fedett sportlétesítmény. Felettébb érdekes. Tudtommal a legtöbb stadion nyitott, legalábbis felülről. Persze mostantól éppen felülről nem lehet stadion.

Nem tudom miért, talán gyanakvóbb vagyok a kelleténél, de az az érzésem, ez valami újabb mutyit takar. Így közlik előre finoman, hogy valaki, talán egy tűz közeli vállalkozó, megnyerte a stadionok befedésére kiírt pályázatot. Biztos jó pénz van ebben is, ráadásul az új, melegen ajánlott kifejezés is fedi majd a valóságot.

Aztán ott van a szegénység. Szinte mindenütt. Látható sokfelé, csak emlegetni nem szabad. Helyette a helytálló meghatározás: rászorultság. Ha már a szegény ennyire nem ildomos, eszükbe juthatott volna a nincstelen. Persze lehet, hogy ez a szó is felmerült (talán a mélyszegénységből), csakhogy ez nem nyerte el a határozatot hozók határozott tetszését. Ezt megértem. Ezzel a szóval én is nehezen barátkozom. Mi az, hogy nincstelen? Esztelen: nincs esze. Jellemtelen: nincs jelleme. Eredménytelen: nem ért el eredményt. Na de nincstelen? Az, akinek nincse sincsen? Akkor már inkább vantalan.. Olyasvalaki, akinek nincs az, ami másoknak van. Igaz, ettől még nem biztos, hogy rászoruló. Szegény.

A lényeg a politikai korrektség, ami még azoktól is elvárható, akik egyébként nem politizálnak. Nem mindegy, mikor hogyan, milyen szavakkal fejezzük ki magunkat. Amerikában például a fehér fiú lehet boy, a néger nem. (Csak nehogy lányt neveljenek belőle!) A cigány az roma. Akkor is, ha aroma: zamat. Az ondó (hogy finoman fejezzem ki magam) az…

De ezt nem folytatom, mert én nem poltizálok, s ezért kerülöm a politikai korrektséget is.

A gyerek szép, mégsem kell a nevén nevezni. Ne sértsünk meg senkit. Vagy ha már ez elkerülhetetlen, vágjunk a fejéhez egy nehéz hamutartót. És ha betörik a feje, ne mondjuk neki: szegény. Ismerjük el, hogy rászoruló. Kötözésre minden bizonnyal. Ilyenkor lehet hívni az ápolót, bár, ha nem tévedek, az EMMI-nél erre is találtak megfelelőbb – hogyismongyam – kifejezést. Már elfelejtettem, hogy mi az, nem is próbálom kitalálni. Viszont – akár gondozó, akár kedvesnővér vagy kedvtelen ápoló – küldenék néhányat az EMMI-be. Hogy a szómódosítókat se vegyék semmibe, szegényeket. Akarom mondani, rászorultakat. Hátha a kezelésre is kitalálnak valami megfelelőbbet. Mondjuk a mancsolást. Az ápoló kezel, a kezelő mancsol, noha a szegény még egy fedett sportlétesítményben sem lesz gazdagabb. Viszont felülről védettnek érezheti magát.

2017-ben bekövetkezett haláláig az Irodalmi Élet oszlopos szerzője volt. Társhonlapunk, a Regénytár közösségi díjat nevezett el róla.