Egy látogatás margójára

Itt: Magyar valóság

Felkeresett minket Putyin. Közlekedési káoszt eredményező felhajtással járt fogadtatása, nem úgy, mint egykoron Brezsnyev elvtársé, akit valójában nem is fogadtak. Csak jött. Látogatásának nem kerített nagy feneket, nem tökölt, csak Tökölre érkezett az ottani orosz katonai reptérre, mindenki tudta nélkül. Bírálni jött, megfékezni az amúgy is kezdetleges, de a KGST-re nem igazán jellemző reformokat. Kádárt is csak az SZKP főtitkárának indulása után értesítették érkezéséről. Nehogy ideje legyen kifogásokat találni. Ha ugyan voltak egyáltalán kifogásai.

Putyin feltehetőleg nem követelőzött, erre talán nem is volt szüksége. Viszont népes kísérettel érkezett, ami – legalábbis engem – kísértetiesen emlékeztet egy majd ötszáz évvel korábbi vizitre. Főleg miután a budai várba is ellátogatott.

1541 augusztus 29-én (sötét dátuma ez a magyar történelemnek, mert ugye a mohácsi vész is ugyanerre az augusztus végi napra esett) Szulejmán szultán vert sátrat a vár tövében, s mialatt ő a sátorban nagykegyesen fogadta Izabella királynőt és a csecsemő János Zsigmondot, janicsárjai szép lassan felszivárogtak a várba, hogy aztán ott is maradjanak százötven évig.

Nem tudom, Putyin úr népes sleppjének mi volt a szándéka, csak remélni merem, hogy nem folyamodtak hasonló cselhez és nem szándékoznak hosszú időre letanyázni nálunk. Több mint negyven évig élvezték ránk erőszakolt vendégszeretetünket, annyi éppen elég volt. Túl sok is.

Putyin látogatásával amúgy nem volt semmi bajom, csak azt nem értem, miért kellett haladási útvonalán minden egyes csatornafedelet lehegeszteni. Lehet, hogy az orosz elnök kíséretéből sokan szerettek volna ukrándozni, s félő volt, egy rossz lépés folytán a csatornába esnek. Ezt kellett megelőzni. Vagy attól tartottak a vendéglátók, hogy valami bűzlik a csatornákban, s jobb, ha az oroszok erről nem szereznek tudomást. Ám még azt sem tartom lehetetlennek, hogy Orbán Viktor így akarta megelőzni az oroszok esetleges beszivárgását. Pakson már így is van belőlük elég. Nagy Imre elhíresült mondását kifordítva: csatornáink zárva állnak.

És még valami, ami a Putyin vizit kapcsán felmerült bennem. Az orosz elnök – tudtommal – a Fiumei úti sírkertben megkoszorúzta a szovjet hősi halottak obeliszkjét. Merkel asszony nemrég járt nálunk, ő nem koszorúzott elhalálozott német katonák emlékművénél. Ilyen talán nincs is Magyarországon, holott éppen elég germán esett el hazánkban a háború alatt. Igaz, ők rossz ügyért áldozták életüket, ezért nem is lehetnek hősi halottak. Emlékmű sem jár nekik. Csakhogy 56-ban az orosz kiskatonák sem a jó ügyért haltak. Ki érti ezt? És egyáltalán. Ki számít hősi halottnak?

Szóval Putyin jött, látott, s csak remélni merem, hogy nem győzött.

2017-ben bekövetkezett haláláig az Irodalmi Élet oszlopos szerzője volt. Társhonlapunk, a Regénytár közösségi díjat nevezett el róla.